Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Mirázs

Európában az önmagunkra való éhségen nem jutottak túl, ezért kétezer évig nincs más, mint az egyik oldalon bőszült élvéhség, a másikon önmagát megsemmisítő éntagadás. Mert az önemésztő aszkézis nem egyéb, mint az énéhség egyik alakja, amint az életéhség sem egyéb, mint önsanyargatás. A sóvárság tortúrájában az élvekért való mohóságban élünk. Ezért Európa története nem egyéb, mint erőfeszítés a hatalomért, a vagyonért, az életmeghosszabbításért, a fényűzésért, a gyönyörökért, ugyanakkor az élet megtagadása és elemésztése és éngyötrés. Kutyaszorító a világról való teljes lemondás és a gátlástalan életszomjúság között. Mintha szentkönyvünk nem tanítaná azt, hogy az egyik éppen olyan rossz, mint a másik. A világot fel kell emelnünk, vagy ha úgy tetszik, át kell szellemítenünk, éspedig anélkül, hogy abból egyetlen porszemet is megtagadnánk. A kérdés rossz feltevése, hogy a világ mellett, vagy a világ ellen. Helyesen úgy kell kérdezni, hogy mi az, ami az életnél kevesebb, és mi az, ami több. És mintha előttünk ezer évekig az ember nem rendelkezett volna e tudás fölött, amit azért hívnak zamatos tudásnak, mert az ember magasrendű életet élhet, és megtarthatja az élet borízű mézét. Amit a hinduk kámának, a rómaiak libidónak hívnak, ami Böhme Gierje. A bőszült életszomjúság, mint természeti hatalom, előjeltelen; létrontássá csak akkor válik, ha az Én dolga lezárul, önzés lesz, önmagára való szomjúság, és ez létrontás akkor is, ha világi életéhség, de akkor is, ha szerzetesi aszkézis és önkínzás. Mindent magamnak. A szenvedést is.
Az élveket is, a túlvilági üdvöt is, habzsolással és hajszával és szöges korbáccsal.
Európában ezt kezdettől fogva elég sokan tudták. De ha többen voltak is, akik az átvilágítás erői fölött rendelkeztek, senki sem tudta, mi a megvalósítás, La Rochefoucauld esete jellegzetes. Világosan lát.
Éppen olyan világosan, mint Platón vagy Augustinus, akármelyik középkori misztikus vagy szent, mint a modern lélektan vagy egzisztencializmus, amely az egzisztencia átvilágítását (Existenzerhellung) olyan fontosnak tartja. Az is. Csak éppen ez az átvilágítás kevés. Az átvilágítás az önismeret desperát logikájával a legtöbb esetben az emberben az emberen keresztüllát, de semmi egyéb.
A tulajdonképpeni feladat az átvilágítás után kezdődik. Ismeretet szerzett, amelytől megretten, mert meg kell rettennie. Viszont tudja, hogy az ismerettel az autentikus létezésről még csak sejtelmet sem szerzett, csupán saját korrupt voltát ismerte fel, és semmit a valóságos létezésből nem tudott megvalósítani. Európának több helytálló átvilágító módszere van, realizáló módszere nincs.
Európa Szókratésznek azzal a kérdésével kezdődik, vajon az erény tanítható- e. Az erényről szóló tudást és az erény gyakorlatát, amely előtte egy volt, kettéválasztotta. A hagyományban ilyen kérdés nincs.
A hagyomány az abszolút életrendet nyújtja, amelyben a gondolat annak realizálásától nem választható el. A hagyomány olyan - a világ teremtése előtt levő (preegzisztens) - rend, amely minden világok és az egész létezés számára azonos és érvényes volt, van és lesz. Ennek a hagyománynak írott emlékei a szentkönyvek (Véda, tao, Orpheusz, Tóra, Evangélium). Az olyan ember számára, aki úgy kérdez, mint Szókratész, a gondolat, a szó, a tett között rés nyílott, az átmenet és az azonosság nem közvetlen. Ahhoz, hogy az ember az elméletből a gyakorlatba át tudjon lépni, újabb lökésre van szükség. Ez a realizálás lökése, amely Európában kimarad. Ez a válság kezdődik Platónnal. Az európai gondolkozás kétezer- ötszáz éve nem tesz egyebet, mint az embert átvilágítja. De a megvalósításra nem képes.
A megvalósulás a mirázs. Az út fölfelé. Az ascenzio. Ascende teipsum.
Emeld fel magadat. Ha feljutok a mennybe, az egész világot magammal emelem. A konfessziók meg nem számlálható sora, csupa önvallomás, amelyből nem következik semmi. Eszme van, helytállás nélkül, a meg nem valósult élet irtózatos súlya. Amit nem emelek fel, az reám nehezedik. Mert a sikerült élet nem azon múlik, hogy az ember mit vallott meg, hanem hogy végrehajtotta- e azt a megfordulást (tesuvah, metanoia, conversio), amely nélkül hiteles élet nincs. Az egzisztencializmus átvilágítása kevés. Konfesszióval az ember legfeljebb csak jobb lesz. A legolcsóbb dolog jónak lenni, ennél csak egy olcsóbb van, rossznak, s ennél csak egy olcsóbb, semmilyennek.
Az Énben, a vallásban, a földi élvekben, az üdvben ragadt ember sajátságos kierőszakoltan zárt magatartásban él. A fogság egy neme.
Minden vallás börtön. A szalonok börtönök. Az első lépés a megszabadulás felé, mondja Halladzs, ki az egyedüllétből. Európa ennek a zárt magatartásnak különös alakját honosította meg.
Rendszernek hívják, legalábbis Kassner rendszernek nevezte el. Platón és Arisztotelész ilyen rendszert épített. A kereszténységből ilyen rendszert csináltak, az Evangéliumot Aquinói Tamás ilyen rendszerré építette ki, a filozófiák ilyen rendszerek, a tudományok, az államok, az elméletek, a társadalmak, a népek, a hadseregek, az iparvállalatok, a világnézetek. A rendszer ismertetőjele, hogy legalább egy pontja mindig van, ahol a dolog nem egyezik. Ezen a ponton aztán az egész felborul. Nem foltozható és nem javítható. Reménytelen, és el kell dobni. A másik éppen olyan rossz, a harmadik még sokkal rosszabb. Ez a rendszer, akár világnézet, akár vallás, akár társadalom.
A hagyomány nem rendszer, hanem rend. A rend arról ismerhető fel, hogy önmagát állandóan javítja. A rendszer organizáció, a rend organizmus. A rendszer ha valahol nem jó - márpedig mindig kiderül, hogy valahol nem jó - , összeomlik. Ha a rend valahol nem jó, önmagát kijavítja. A hagyomány nem rendszer, hanem rend, minden számunkra ismert alakjában, a kínaiaknál, a hinduknál, a hébereknél, a görögöknél. A rend nem zárt és statikus épület, hanem nyílt irány és út. A mahájána a nagy ösvény; a szufi önmagát tariqának, ösvénynek nevezi; a tao annyi, mint út; Én vagyok az út. Az út fölfelé.
A mirázs.
Európának rendszere volt és van, sok, rendje nem volt és nincs.
A rendszerek közül az egyik rosszabb, mint a másik. Az ember nem győzi eldobálni őket. Mindenütt a vak következetesség, minden egyébre való tekintet nélkül, lehetetlenül, hogy önmagát korrigálja, mint az állami és a társadalmi és a vallási és a filozófiai rendszerek, sorra összeomlottak, és össze fognak omlani. Rettentő szillogizmusokkal és tökéletesen logika nélkül. Monomániák és rögeszmék. Valamennyi a korlátolt önmagára való éhség terméke, amely saját fixa ideáján nem lát túl, s amely még önszeretetnek is képzeli magát.



« vissza