Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Luka László szép élete

Rendhagyó életút címen jelent meg tavaly Luka László Svájcban  élő pszichiáter életút-‧interjúja, amelyet Sneé Péter készített. Luka életútja rendhagyó, de fontosabb, hogy ez a változatos élet szép. Szép, mert öntörvényű, mindig összhangban volt meggyőződésével, életszemléletével, s ha ezek változtak is az évtizedek folyamán, az alapvető elvek változatlansága jellemezte cselekedeteit. Ez nem azt jelenti, hogy könnyű volt, de Luka László mindig tudta, hogy mit akar, mit miért csinál, s ez a tudat erőt adott neki a csalódások vagy kudarcok vagy sikertelenségek elviselésére. Luka László erős ember!
Édesapja orvos volt, akiről megtudjuk az önéletrajzból, hogy „katolikus identitás és öntudatos, demokratikus nemzeti magatartás jellemezte. S fia is vállalta mindezt. Megkönnyítette vállalását, hogy apja baráti köréhez olyan kiválóságok tartoztak, mint Tamási Áron, Tersánszky Józsi Jenő vagy Sinka István. Az öreg Luka és barátai az 1947–48-as politikai fordulat után „nem láttak más kiutat, mint az öntudatos nemzeti magatartás őrzését és a belső ellenállást. Luka László természetesen egyházi iskolába járt, cserkészkedett, majd amikor ezt a mozgalmat betiltották, illegális Szív-‧testőr Gárdát szerveztek, s a tagok otthonában folytatták tovább a munkát. Ezt követte az illegális hitoktató tevékenység.
Közben orvostanhallgató lett, s itt került röpcédulázó-‧kap‧cso‧latba egy szigorló kollégával. Kollégája rövidesen lebukott, s 1953. szeptember 18-án törvényszerűen bekövetkezett az ő letartóztatása is. A szokásos koncepciós pereknek megfelelően hamis és felnagyított vádak alapján, és főleg a beismerő vallomás megtagadása miatt hét évet mért ki Lukára a Jónás-‧tanács. A perről 1989-‧ben hosszabb cikket írt a párizsi Irodalmi Újság számára (melyet e kötet is közöl), a szerkesztő Méray Tibor szerint a per célja az ÁVO hatalomfitogtatása volt.
Luka érinti Sneé kérdéseire adott válaszaiban börtönbeli élményeit (sötétzárka, kétszemélyes zárka ráállított besúgóval stb.), de két momentum kiemelkedik börtönéveiből. A váci börtönkönyvtár gazdag állományából 150 kiváló könyvet olvashatott el három év alatt, s ezzel – mint mondta – „behoztam mulasztásomat. (Érdekes megemlíteni, hogy 1945-‧ben, mint hadifogoly, én is igen sok jó olvasmányt találtam ugyanebben a börtönkönyvtárban.) A másik még lényegesebb. A börtönben töltött években a kétely egyre jobban kikezdte katolikus meggyőződését. Végül 1956 márciusában fogalmazódott meg benne, hogy felnőtt fejjel nem választaná a katolikus vallást.
1956-‧ban aztán elérkezett itthoni élete egyik legjelentősebb akciójához. Október 31-én és november 1-‧jén (természetesen külső forradalmi erők segítségével) ő szervezte meg és irányí‧totta a Gyűjtőfogházban raboskodó politikai foglyok szabadulását. Ő maga utolsóként, november 1-‧jén este hagyta el a Kozma utcát.
Első dolga volt, hogy felkereste családját, egyetemista és ellenálló társait. Ekkor már harcok nem voltak, de baljós hírek jöttek az ország keleti feléből: szovjet csapatok özönlenek az országba. November 4-én aztán minden világos lett. Luka néhány társával együtt Ausztriába szökött, s az amerikai követet akarta felvilágo‧sítani a tényleges helyzetről s a nyugati közbelépés szükségességéről. Volt fogolytársuk, gróf Esterházy László világosította föl, hogy reménytelen az amerikai nagykövettel való találkozás, viszont kisegítette őket Svájcba.
Svájcban ösztöndíjat kapott, így folytathatta tanulmányait. Mivel 56 vereségét nem tekintette véglegesnek, minden alkalmat megragadott, hogy tegyen valamit a Szovjetunió ellen. (Később egy svájci Hruscsov-‧látogatás alkalmával még egy merénylet tervével is foglalkozott.) Ennél hasznosabb és reálisabb volt, hogy ‧bekapcsolódott a 12 000 menekült egyetemista szervezetének megalakításába. A MEFESZ mintájára megszervezték a Szabad Magyar Egyetemisták Szövetségét (Union of Free Hungarian Students – UFHS), melynek első kongresszusán figyelemre méltó, érett emigráns magatartást sugárzó üzenetet küldtek otthoni társaiknak: „Szolgálni akarjuk 1956 követelményeit, Magyarország függetlenségéért a harcot, amit Ti nem tehettek. Nem képviselni akarunk Benneteket, hanem folytatni azt, amit októberben a magyar munkásokkal elindítottunk, egy semleges és független Magyarország létrehozását.
A diákszövetség tagsága az évek múlásával egyre apadt, a 12 000-‧ből alig maradt néhány száz, viszont vészesen szaporodtak a beszivárgott ügynökök, akik 1966-ra át is vették a vezetést, majd megszüntették a szervezetet. Közben befejezte egyetemi tanulmányait. 1963 májusában megházasodott. 1970-re megszerezte a gyermek- és felnőttpszichiátriai szakorvosi képesítést, s privát praxisba kezdett.
A politika aztán éppen a szakmáján keresztül megint csak fontos helyet kapott életében. 1975-‧ben ő kezdeményezte a vasfüggönyön túli pszichiátriai visszaélések elleni helyi, majd európai kampányt. Megalakították a svájci Társaság a Pszichiátria Politikai Kihasználása Ellen elnevezésű szervezetet, melynek alelnöke lett. Munkájuk eredménye volt, hogy 1983-‧ban a Szovjetunió – kizárását megelőzendő – kilépett a pszichiátriai világszövetségből, amivel elismerte a visszaélések létét.
1976-‧ban az 56-os forradalom évfordulójára nagyszabású hangversenyt szervezett Zürichben és Genfben. Milyen egyszerű ezt így leírni, de mennyi munka és pénz kellett a sikerhez! 1977-‧ben Dies Academicus Hungaricus Geneviensis néven értelmiségi találkozót szervezett a párbeszéd jegyében. Olyan előadókkal, mint a volt parasztpárti Szabó Zoltán vagy a volt kommunista Molnár Miklós, és persze a volt börtönlakó Luka László. Ezzel indult diadalútjára a Dies, amely 1990 után Budapesten is megjelent, s mindmáig hasznosan tevékenykedik: hirdetve, hogy a megértés ellensége a fanatizmus, a zsigeri elfogultság.
Már 1967-‧ben megalakult a röviden Becsületadó Alapítvány néven működő vállalkozás, melynek elnöke 1977-‧ben Luka László lett. Ez az alapítvány létesítette a Nagy Imre-‧díjat, mellyel például a Böszörményi házaspár Recsk című filmjét jutalmazták.
Luka életét és felmérhetetlenül hasznos 56 utáni tevékenységét az intranzigens szovjetellenesség és 56 szellemének következetes vállalása mellett a megértés, a párbeszéd (vagyis a kulturált vita) megteremtéséért folytatott harc jellemzi.
A 141. lapon idézett Megnyitó beszédében (1980) örömmel állapítja meg, hogy olyan exkommunisták, mint Kende Péter vagy Molnár Miklós és az ötvenes évek elítélt összeesküvője egy 1976-os televíziós kerekasztal-‧beszélgetésen „20 év távlatából hasonlóképpen látta a magyar múltat, a magyar jelent. Valóban: Kende Péter ötven évvel Donáth György, az első nagyszabású koncepciós per fővádlottjának kivégzése után, a Magyar Hírlapban a következőket írta a bírósági komédiáról: „Donáth György az első perctől fogva lenyűgözött. Ő volt ennek a pernek… a legfőbb érdekessége és csodálni való hőse. Majd megállapította, hogy a per anyaga az első betűtől az utolsóig hazugság, „minden részletükben kitaláltak. Ezzel szemben néhány évvel később egy történész azt állította a Népszabadság lapjain, hogy Donáth György antiszemita brosúrákat terjesztett, s elvbarátai zsidókat akasztottak. Állítása forrásaként a Donáth-‧per („minden részletükben kitalált) iratait nevezte meg.
Luka kritikus szemmel nézi az 1990 utáni Magyarország változásait. Minden kritikájával egyetértek, ami az emigránsok tudásának fel nem használását illeti, különösen, ha példái személyesek. A kérdés azonban nagyon bonyolult. Nem csak mellőzés, nem csak bántó értetlenség volt, a másik oldalon is volt hiba. Egy emigráns szerint mi itthon kollaboráltunk. Egy szellemes barátom így korrigálta a vádat: mi laboráltunk. S a belső emigránsok helyzete sem volt jobb, mint a külföldre távozottaké. Egy láthatatlan hálót feszítettek maguk köré azok, akik igazán kollaboráltak.
Vitatkoznom kell azzal is, ahogyan Luka a 164. lapon a tiszteletreméltó Nagy László közlésére hivatkozva előadja, hogy Károlyi Mihály 1946-‧ban azért nem lett köztársasági elnök, mert emigráns volt. Ennek sok oka volt, nem utolsósorban az, hogy nem volt alkalmas. Miért? Most nem azt írjuk le, hogy mit csinált volna elnökként, hanem azt, amit korábban csinált. Nem 1919-‧ben, hanem 1939-‧ben és 1943-‧ban.
Fejtő Ferenctől tudjuk, hogy a Ribbentrop–Molotov paktum elleni tiltakozást, amit a Franciaországban élő szocialista emigránsok kezdeményeztek, nem volt hajlandó aláírni. Amikor a náciellenes magyar ellenállás Böhm Vilmos 1918–19-es hadügyminiszter/népbiztos közvetítésével együttműködést kezdeményezett az októbrista emigrációval, nem volt hajlandó erre. A Luka-‧féle emigráció mindig segítette a Kádár-‧rendszer honi ellenzőit) Ugyancsak Böhm kérte meg Károlyit, hogy tegyen valamit a magyarok elűzését tartalmazó beneši terv megakadályozására. Erre sem volt hajlandó. (Itt is meg kell jegyeznünk, hogy amikor Jászi Oszkár 1945-‧ben értesült e tervről, kemény hangú levélben tiltakozott Benešnél, megállapítva, hogy „Masaryk utódai… Hitler és Sztálin filozófiáját tették magukévá.)
Luka a párbeszéd híveként értetlenül áll a magyar közélet kettészakadásának jelenségével szemben. A múltra vonatkozó nézetek ütközését e példákon át láthatjuk. De akad példa bőven arra is, hogy miként lehet növelni mesterségesen a feszültséget.
Luka László a 234. lapon SZDSZ-es ismerősével együtt nem tudja elfogadni Csoórinak a magyar liberális pártról és a zsidóságról a Nappali Holdban írt sorait. De nincs szava arról a hecckampányról, ami a kérdéses mondatokat követte, s arról sem, hogy Rónai András, az Izraelben élő színész nem talált Csoóri szavaiban semmi kivetnivalót? És a tudatosan gerjesztett hisztéria, a szöveg túldimenzionálása, ami Csoóri szövege után következett?
Kell néhány szót szólnunk a hittel kapcsolatos nézeteinek alakulásáról. Természetesen el kell fogadni, sőt meg kell érteni, hogy az, aki gyermekként odaadóan vallásos volt, felnőttként megváltoztatta felfogását. A 74. lapon kijelenti, hogy „agnosztikus vagyok. A 251. lapon pedig kifejti, hogy: „Egyértelműen az a véleményem, hogy mikor meghalunk, akkor mindennek vége az egyén számára. De honnan lehet ilyesmit tudni? Ami a halál után következik, az a hit és nem az ész kategóriájába tartozik.
A Luka-‧életrajz legfőbb érdeme, hogy elgondolkoztat, vitára késztet, leköti az olvasót. Igaza van Borbándi Gyulának: sok olvasót érdemel. S van egy nagy haszna: ha az olvasó eddig esetleg – hamis információk alapján – irigyelte az emigránsokat, ezután becsüli őket.
Végül néhány hiba (sajtó?hiba): Bartók nem 1944-‧ben, hanem 1940-‧ben hagyta el Magyarországot (remélem, az emlékművön a helyes évszám olvasható), Szabó Zoltán nem 1948-‧ban, hanem 1949-‧ben emigrált (lélekben talán előbb), a polgári házasságot már 1895-‧ben bevezették hazánkban, tehát 1905-‧ben már nem csak egyházi esküvő létezett.
(Rendhagyó életút. Luka Lászlóval beszélget Sneé Péter. Basel – Budapest, 2005, Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem – Magyar Napló)



« vissza