Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Mélyen őrzött titkok

Egy éve Fliegauf Benedek Rengeteg című filmjéről írtam a film szemle után, s szívem szerint most is az ő filmjéről, a Dílerről írnék. Nem azért, mert a kritikus szeret váteszként tündökölni, s most mondhatnám, hogy lám, én már tavaly is megjósoltam… Inkább arról írnék, hogy milyen jó, hogy egy éven belül újra filmkészítési lehetőséghez jutott ez a valóban nagy tehetségű, éppen csak harmincéves rendező, s hogy milyen jó is ülni egy moziban 160 percen keresztül olyan feszült csendben, hogy még a légy zümmögését is meghallani, s látni egy öntörvényű, egyszerre nagyszabású és nagyon zárt művészi világot, amelynek persze nyilván megvannak a maga buktatói.
Szóval megint a Fliegauf, de aztán eszembe jut, hogy a filmnek csak decemberben lesz a bemutatója, viszont a Mélyen őrzött titkok, amellyel a legjobb rendezőnek járó díjat a Dílerrel megosztva kapta, már látható a mozikban.
Ha valami jellemző volt erre a filmszemlére, akkor az talán épp a diplomácia: a díjak gondos kicentizése; erre igazából akkor van szükség, mikor a zsűri úgy ítéli, hogy nincs átütő, felfedezés erejű munka, amely egyértelműen vívná ki az elsőbbséget a mezőnyben s jelölné ki a többiek helyét. Hogy az idén megméretett tavalyi filmtermés mennyiségileg (tizenhat játékfilm versenyben, nyolc információs vetítésen) megfelelt ugyan a megnövelt anyagi támogatás és a filmtörvény miatt felfokozott kultúrpolitikai és szakmai várakozásnak, minőségileg azonban szerénynek nevezhető. Ez abból is sejthető, hogy Böszörményi Zsuzsa második nagyjátékfilmjének, a Mélyen őrzött titkoknak nem kevesebb, mint öt díj jutott. A már említett díj mellett a film főszereplője – egy amatőr kamaszlány, a legjobb női főszereplőnek járó elismerést kapta.
A Mélyen őrzött titkok témájának vannak előzményei a magyar filmgyártásban. A dokumentaristák kedvelt témája, az intézetben nevelkedett lányanya története keveredik korunk hősének, a béranyának drámájával a Böszörményi Géza és Böszörményi Zsuzsa által jegyzett forgatókönyvben. Az intézetben nevelkedett, anyját sosem látott lányt 18 évesen egy takarítónői állással és hatszáznegyvenezer forinttal bocsátják útjára. Arról csak a portás bácsi tud, hogy Irma terhes, s ő hozta össze egy hölggyel, aki külföldi örökbefogadásra közvetít újszülötteket. A lány első útja a gyerekkereskedőhöz vezet, aki meg akar győződni róla, hogy nem színes-e a gyerek apja – mert akkor a nyakukon marad, s erősen drukkol, hogy lány legyen a csecsemő, mert az többet ér a piacon. Albérletet is közvetít a lánynak, akinek akár az intézetben, itt is egy emeletes ágy és egy éjjeliszekrény jut. Még sok is ez mindössze hátizsáknyi vagyonának, amit rövidesen úgyis ellopnak tőle. Munkahelyén megismerkedik egy jólelkű, kedves fiúval, aki sántít egy kicsit, de talán épp fogyatékossága miatt érzelmi világa mélyebb a korabeli srácokénál. Egy véletlen folytán a fiú felnyitja azt a medált, amit a lány a nyakában hord, s kiesik belőle egy fénykép. A lány érzi, hogy a nő a képen csakis az anyja lehet, hisz a medál a csuklójára volt kötve, már csecsemőkorában. Felnagyítja a képet, s a nő mögött látszó torony nyomán rábukkan a házra, pontosabban egy vagyont érő villára, ahol a névtáblán saját nevét – Varró Irma – is megtalálja… Kicsit romantikus, de még hihető történet.
A lány meg van győződve róla, hogy a házban talált nő az anyja. Tizennyolc éve minden elfojtott keserűségével támad az asszonyra, mint aki törleszteni kíván az elszenvedett megaláztatásokért, a fájdalmas, meddő várakozásért, hátha egyszer érte is jön valaki. Az asszony viszont azt állítja, neki sosem volt gyereke. S innentől az apró, de lényeges mozzanatokból lélektanilag is hitelesen építkező film megbicsaklik, epizódokra hullik.
Kezdetét veszi egy egyszerre elnagyolt és agyonzsúfolt jellemvonásokkal karácsonyfadíszként lengő figurákkal megrajzolt, homályos célozgatásokkal teli, s szükségképpen gyengébb színészi alakításokat nyújtó, időnként már-már karikaturisztikus dráma – amelyben bűntudat, pénzsóvár gonoszság, presztízsharccal teli párkapcsolat, maffiózus zsarolás – minden van, amit csak akarnak a forgatókönyvbe a koprodukciós partnerek.
Nagy és jelentős színészek – Garas Dezső, Györgyi Anna – kínlódnak fals, kimódolt jelenetekben. Kiderül, hogy semmi nem úgy van, ahogy a lány képzeli. A villában csak egy rokona, a nagyapja él, anyját eltűntnek nyilvánították, mert megszökött apjától, aki nem bocsátotta meg lányának, hogy tizenhárom évesen terhes lett egy cigányfiútól. Hamis személyigazolványt vettek a lánynak Varró Irmától, hogy ezen a néven szülje meg gyermekét. S amikor a férfi felesége meghalt, az igazi Varró Irma – zsarolva a férfit a családi titkokkal –, amelyek egy része a néző előtt is mélyen rejtve marad – elérte, hogy a férfi közös vállalkozásba fogjon vele, s nevére írassa a házat.
Garas Dezsőnek három-négy jelenetben kellene eljátszani a gőgös-hajlíthatatlan, kegyetlen apát, a rendszerváltás miatt talajt vesztett kényszervállalkozót, a nemzetközi hírű vegyészt, akiből újgazdagok pirotechnikusa lett, s a megrendült, megtört, unokáját már vállalni képes idős embert, s a kegyetlen-kapzsi asszony fogságában vergődő férfit. Csoda-e ha csak téblábol tanácstalanul?
A kislány – egy minden szempontból érthetetlen és hiteltelen jelenetsorban – éjszaka beosonva a villába – megszerzi anyja kanadai címét. Mit tesz Isten, neki is épp Torontóban kell megszülnie az eladott gyermeket, és elrepül az újvilágba, ahol minden van, delfinek, tenger, óceán. Megismerkedik öccsével – aki tökéletesen beszél magyarul –, s felkeresi anyját, aki kutyaeledelek házhozszállításával keresi kenyerét, s szemmel láthatóan megtörte az élet. Szerepében Fullajtár Andrea remekel, a vázlatból is teljes sorsot felmutatva. (Meg is kapta a legjobb epizódszereplő díját.)
Anyja családjának bemutatása azonban inkább bizarr, mint hiteles, s a gyerekkereskedő nőről sem tudunk meg többet, mint az újsághírekből. Irma, mert ő komolyan veszi, hogy más, mint a többiek, már nem akar bosszút. Szánja inkább anyját mint gyűlöli. Szilvia, én nem haragszom rád – mondja ki élete első felnőtt mondatát, amit már saját felismerése diktál, s felül a repülőre és hazajön, szembeszállva addigi élete tapasztalatával: az diktál, akinek pénze van.
A nem várt happy endet Irma személyisége s a főszereplő játéka teszi elfogadhatóvá. Ahogy jó két évtizede Ozsda Erika az Erdős Pál rendezte Adj király katonát! – úgy viszi a vállán ezt a filmet Bagaméri Eszter dacos és érzékeny, egyszerre gyerek és nő alkata, ösztönösen is bravúros alakítása.
Böszörményi Zsuzsa érzékeny, tehetséges rendező – ezt a film számos jelenete sejteti –, de valószínűleg nem bírja el azt a terhet, amit egyébként mások sem, hogy egy film hat évig szerveződik, döcög, napi érdekek szerint alakul, kreatív és inspiráló műhelymunka helyett koprodukciós érdekeknek rendelődik alá.
Egy avatott dramaturg és egy anyagilag nem, de erkölcsileg érintett műhelytanács talán jobb lett volna. Lehet, hogy a fiatal rendezők látványos sikereinek egyik titka épp az, hogy görcsmentes, hosszúra nyúlt várakozás nélkül készíthetik filmjeiket, s néhányan az újra felfedezett műhelymunka áldásait is élvezve Böszörményi Zsuzsa félsikerét nézve adódik ez a magyarázat.



« vissza