Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

A támogatástól a tiltásig

Schmal Károly, a Mozgó Világ címlapjának tervezője ihletett pillanatban formálhatta meg a nevezetes folyóirat borítóját. A barna papírra nyomott, keretet áttörő számok a mozgás, a korlátok átlépésének reményét villantották fel egy mozdulatlannak és megváltoztathatatlannak tűnő korban. A nyolcvanas évek elején ugyanez a hangsúlyozottan egyszerű címlap még erőteljesebb szimbólummá vált, a lap gyarapodó olvasótábora számára a borító már azt üzente, az elmozdulás nem csupán remény, hanem megragadható lehetőség. A rég látott címlap az elmúlt évben ismét felbukkant: Németh György A Mozgó Világ története című könyvének tipográfusa, Ágoston Katalin Schmal Károly régi címlapját élesztette újjá. Az új könyv külseje alapján beillene a régi lapszámok közé, terjedelme is alig több mint egy, az éppen zajló konfliktusok miatti szünetet követő dupla számé.
A folyóirat egykori olvasói bizonyára ugyanolyan érdeklődéssel vették kézbe a lap történetének bemutatását ígérő monográfiát, mint amilyen várakozásteljes kíváncsisággal lapozgatták hajdan a folyóirat friss számait. Az első kérdés még mindig az, hogy pontosan mi is történt? A lap történetének fordulatait a korabeli szóbeli elbeszélésekből, a szamizdatban megjelent tudósításokból, a szerkesztők rendszerváltozás utáni interjúiból ismerhetjük, ám az egymásra rétegződött interpretációk különböző pontokra teszik a hangsúlyokat. Még több a homály a másik oldalon; a Mozgó Világ sorsát a KISZ KB-től a párt politikai bizottságáig számos politikai szervezet befolyásolta. A lap megrendszabályozásában tevékeny részt vettek a kulturális élet irányítói és a 80-as években színre lépett fiatal párt-intellektuelek. Egy időben a szerkesztőség a belső elhárítás élénk figyelmét is élvezhette. Ma, a levéltári kutatások révén talán már elég pontosan rekonstruálható, hogy miként is működött a manipuláció, a megosztás és a megfélemlítés jól összehangolt rendszere. A lap történeténél is fontosabb kérdés a lap tartalma: a Mozgó Világ sárguló oldalai dokumentálják, hogy a hetvenes–nyolcvanas évek fordulóján a fiatal író-művész nemzedék milyen irányban – milyen európai irányjelzőkhöz igazodva – kereste a művészeti megújulás útjait. Ugyanezeken a hasábokon találtak otthont azok is, akik az 1948 után megtört szellemi kontinuitás helyreállítására törekedtek. Például a Mozgó-szerkesztőségben tettek kísérletet egy modern, a társadalmi tájékozódásban iránytű szerepét játszó nemzetkoncepció kidolgozására. Ráadásul e kétirányú mozgás párhuzamosan és konfliktusok nélkül zajlott. Vajon csak a közös ellenfél túlereje szorította egy táborba a később elváló, részben szembekerülő irányzatokat, vagy a lapot író és olvasó értelmiségi csoportokban kialakulóban volt egy olyanfajta értékazonossági minimum és szolidaritás, amely például a reformkorban fellépő különböző irányzatokat összefogta?
Németh György a sorakozó kérdések közül a lap sorsával kapcsolatos események feltárására vállalkozott. Figyelme elsősorban a folyóirat történetére, a szerkesztőség és lapot felügyelő állami és pártszervek között kialakult konfliktussorozatra irányul. A monográfiában követhetjük, hogy a fiatal írók 1969-es lillafüredi találkozása után hogyan jött létre a Mozgó Világ. A fiatalok alig várták, hogy saját folyóiratuk lehessen, de a döntéshozók úgy gondolták, egy rendszertelenül megjelenő almanach elegendő lesz a feltorlódott nemzedékek okozta feszültségek levezetésére. Lehet, hogy a periodikum elindításakor is elhangzott az a mondat, amelyet Darvas József állítólag a Fiatal Írók József Attila Körének indulásakor mondott: azért hoztuk létre, hogy ne történjen semmi. 1971 és 1974 között hat füzet jelent meg, azután hosszas egyeztetések után1975 végén évi hat számmal megindult a folyóirat. A Veress Miklós által irányított szerkesztőség a fiatalok lapja helyett új hangú, nyitott, s nemcsak az irodalomra, hanem a művészetek teljes körére figyelő folyóiratot hozott létre. A lap negyedét, olykor nagyobb részét képek töltötték meg. Az összművészeti jelleg kettős haszonnal járt, a szerkesztőség az írók mellett a laphoz kötötte a fiatal képzőművészek, filmesek, rendezők és az e területek iránt érdeklődő olvasók jelentős részét, elősegítve a különböző művészeti ágak közötti kommunikációt. A különböző rovatok gondosan összeillesztett anyagai pedig egymást erősítve különös erővel hatottak. Helle Mária remek tipográfiája egységes keretbe fogta a képzőművészeti és irodalmi anyagokat, s már a lap külső megjelenése hangsúlyozta, hogy új hang szólal meg.
Három év alatt megszilárdult a lap struktúrája, s körötte széles, állandó szerzői gárda alakult ki. A folyóirat nyitottsága, a megszokottól elütő hangja, természetes működése vonzotta az irodalom s más művészeti ágak új útjait kereső alkotókat s a velük egy csapatban felröppenő kritikusokat, esztétákat. A korabeli viszonyok között kis példányszámú (6000 példányos) periodikum megtalálta a maga olvasótáborát, sőt a hetvenes évek végén Mozgó Világ-klubok kezdtek szerveződni. Alighogy kialakult a folyóirat karaktere, megsokasodtak a konfliktusok. A lap nagyon népszerű szociográfiai rovata állandó ütközések forrásává vált, de a művészeti rovatok írásai is egyre többször kivívták a lapfenntartó KISZ KB tisztségviselőinek nemtetszését. Németh György pontosan bemutatja, hogy az alkalmi kritikák hogyan és milyen események következtében alakultak át támadások láncolatává. A folyamat végeredményeként a KISZ első számú vezetője 1980 júliusában elrendelte a lap előzetes cenzúráját. A még akkor is szokatlannak számító előzetes cenzori tevékenységet a KISZ kulturális osztályának munkatársai végezték. A meglepő fordulat az volt, hogy a lapszám betiltásáig, a főszerkesztő, Veress Miklós leváltásáig fokozódó konfliktussorozat nem a szerkesztőség gyökeres átalakításával, a lap karakterének megváltoztatásával ért véget. Az Aczél György által korábban annyiszor sikerrel alkalmazott, személyes gesztusoktól a durva presszióig terjedő eszköztár alkalmazásával sem sikerült megbontani a szerkesztőség belső szolidaritását. Sőt, a lap írói ügyesen kihasználták a gyorsan változó politikai erőtér adta játéklehetőséget. Ennek a játéktérnek konstans elemei voltak azok az erők, amelyek rendet akartak, s nem töprengtek sokat a rövid távon hatásos adminisztratív lépések távolabbi következményein. Aczél, s a köréhez tartozó, távlatosabban gondolkodó irodalompolitikusok sokkal pontosabban érzékelték, hogy milyen következményekkel járhat az, ha egy, a maga tehetségét már világosan megmutató értelmiségi generációt nem tudnak megtartani a rendszer keretei között. A korábbiakhoz képest új tényezőt jelentett az 1980-as lengyel fordulat s a Szolidaritás színrelépése. A lengyel szakszervezeti mozgalom nemcsak a külpolitikai erőteret rendezte át Közép-Európában, hanem friss és a gyakorlatban bevált mintát adott a legalitás lehetőségeit kihasználó ellenállásra. A hazai szellemi és politikai élet terén ebben az időben jelent meg új pólusként a demokratikus ellenzék. A második nyilvánosság létrejötte után a hatalom oldalán számolni kellett azzal a lehetőséggel, hogy egy durva betiltó lépés következményeként a Mozgó Világ szerzői körének egy része vállalja a nyílt oppozíciót. Ugyanakkor a szamizdat kiadványok megjelenése a szerkesztőség számára is új helyzetet teremtett: a Beszélő számukra is viszonyítási ponttá vált. Németh György dokumentálja, hogy a két szerkesztőség között állandó kapcsolat alakult ki, de a két orgánum – tágabban értelmezve a két folyóirat által képviselt politikai alternatíva – egymás versenytársa is volt.
A hatalom a maga természetéből adódóan igazából nem is tehetett mást, mint hogy vagy megszünteti a lapot, vagy lecseréli a szerkesztőséget a maga megbízható embereire. Lehetőleg úgy, hogy a kevésbé markáns arcélű szerkesztők közül maradjon néhány mutatóba, hogy azután a megszüntetve megőriz s hasonló manipulatív tételmondatok segítségével mihamarabb elfedjék a Kádár-rendszer igazi arcát mutató döntést. A szerkesztőséget ezúttal nem sikerült megbontani, pedig sok mindent megpróbáltak ennek érdekében. Németh György szerkesztőkkel készített interjúiban igen beszédes példák vannak e manipulációs technikákra. A szerkesztőség belső szolidaritása és aktív védekezése mellett az 1980-ban kibontakozó válság megoldódásában szerepe lehetett Aczél György korábbi tapasztalatainak is. Úgy vélekedett, vagy a helyzet elmérgesedéséért a magyar irodalom klasszikus szövegeinek felismerésére is képtelen KISZ-káderek és a lap okozta botrányoktól a maguk politikai előmenetelét féltő KISZ-vezetők is felelősek. Bízott abban, hogy ha a maga kezébe veszi az ügyeket, e nemzedék vezető képviselőivel is éppúgy megkötheti a kompromisszumot, mint 1956 után az akkori irodalmi élet meghatározó személyiségeivel. A szerkesztőség egyben maradt, s Kulin Ferenc személyében a lap készítői találták meg azt a főszerkesztőt, akit a hatalom is elfogadott. Csakhamar bebizonyosodott, hogy a konfliktusból a szerkesztőség került ki győztesen. A megnövekedett terjedelmű és példányszámú folyóirat a magyar szellemi élet egyik meghatározó tényezőjévé vált. A néhány évvel korábban a fiataloknak – félig-meddig szelep funkcióval – publikációs teret adó orgánum az irodalmi kánont aktívan formáló fórummá vált, s nemcsak a különös erővel jelentkező fiatal prózaíró nemzedék javára mozdította el a korábban kialakított értékrendet, hanem átrajzolta azon idősebb alkotók helyét is, akiknek műveiben ez a nemzedék példát talált. Mészöly Miklóst illetően különösen látványosan zajlott le a találkozás. A Veress Miklós alatt kialakult struktúra továbbélése mellett a lap profilja bővült: a történeti-nemzeti hagyományok rovatában a megszakadt történeti kontinuitás helyreállítása kezdődött meg. Megjelent a Közép-Európa tematika s vele párhuzamosan a magyar kisebbség sorsát érintő kérdések. S ahogy megteremtették a szerkesztők a kapcsolatot az előző generációk képviselőihez, éppen úgy építették a kapcsolatokat a nyugati és a határon túli magyar irodalom és szellemi élet képviselői felé. Mindeközben a lapot körülvette a szabadságteremtés izgalma és öröme. A szerkesztés tartalmi és érzelmi részének összefonódásáról Reményi József Tamás főszerkesztőhelyettes is beszélt a könyv szerzőjének: … a Mozgó Világ szinte önmagától addigra egy jegecesedési ponttá vált, ahová szinte önkéntes adományokként áramlottak a legkülönfélébb kulturális szférákból, a különböző nemzedékek felől az értékek: elkezdtek mint egy mágnes felé vonzódni. … Életem legboldogabb két éve volt. Átérezni azt, hogy olyasfajta centrumba kerülsz, amelyik – hogyha semmit sem csinálsz, akkor is – valaminek a kifejeződése akar lenni. Neked az a dolgod, hogy amennyire csak bírod, ezt a valamit tedd nyilvánvalóvá. Tedd valóban publikussá. Szolgáld azt, hogy ez a láthatatlanul koncentrálódó erő nyilvánosságot kapjon. … A magyar értelmiség egy része megérezte, hogy van egy fórum, amelyben a legtovább el lehet menni. Ahol jelezheti az értelmiség azt, hogy a valódi szabadság esetén merre tódulna kifelé…
Csodálkozni sem lehet azon, hogy egy ilyen lap óhatatlanul újra és újra konfliktusok középpontjába került, sőt a hatalom képviselőiben az a tévképzet támadhatott, hogy ha a szellemi élet Mozgó Világ által megszólaltatott kérdéseit kisöpörhetnék a nagypolitika színteréről, a gondok egy jelentős része meg is oldódna. A történet végét, Kulin Ferenc leváltását, a szerkesztőség szolidáris visszalépését, a kibontakozó tiltakozóakciók történetét jól ismerjük. A Mozgó Világ megszűnt – a világ viszont egyre gyorsuló ütemben mozgott tovább…
Németh György láthatóan igyekezett széles forrásbázisra építeni munkáját: a korszak szellemi életét, annak egyes jelenségeit feldolgozó tanulmányok és forrásközlések áttekintése mellett alapos levéltári kutatást is végzett. Többek között tanulmányozta az MSZMP, az Oktatási Minisztérium, az Írószövetség vonatkozó iratait, kutatott a Történeti Hivatalban a belső elhárítás Mozgó Világra vonatkozó dokumentumaiban. S maga is készített interjúkat, az egykori szerkesztők és lap körül szerepet játszó szerzők, szimpatizánsok mellett néhány korabeli kultúrpolitikust – Agárdi Pétert, Barabás Jánost, Lendvai Ildikót, Pándi Andrást – is sikerült megszólaltatnia. A kötetet Helle Mária fotói illusztrálják, s a szövegbe illesztett képek éppoly fontos jelentést hordoznak, mint hajdan a lap képanyaga. Például az Aszú-díj 1980-as átadásakor készített, Tar Sándort és Berkovits Györgyöt meghitt beszélgetés pillanatában ábrázoló kép önmagában felidéz egy hosszú, szomorú történetet. Meglepő módon a lap tartalma kevéssé szolgált forrásul. A folyóirat történetét bemutató részben többször is szó esik a szociográfiai rovat szerepéről, s valóságfeltáró írások nyomán kibontakozott konfliktusokról, de nem olvashatunk arról, hogy mit is mutatott a szociográfia tükre, mi okozott akkora irritációt…
Az empátiával megírt tanulmányszövegből, a jegyzetekből valóban nagyon sok érdekes részletet megismerhetünk egy-egy szerkesztőséget érintő politikai döntés hátteréről, a lapot ért támadások menetéről, egyes személyek valós szerepéről. Németh György jó szemmel vett észre és tárt fel kevéssé látható mozzanatokat, például, hogy a Mozgó Világ szerkesztőinél jó tíz évvel fiatalabbak nemzedéke kapcsolata is érlelt bizonyos konfliktusokat. A sok érdekes részlet mégsem áll össze teljesen kerek egésszé. Ennek elsődleges oka alighanem a könyv szerkezete. Az olvasónak az az érzése támad, hogy a szerző terjedelmesebb munkát készített volna, s mikor a kiadó megszabta az oldalszámot, sok valóban fontos és érdekes információt nem volt szíve elhagyni, hanem átmentette azok egy jó részét az apró betűs jegyzetekbe. Van olyan 9 oldalas fejezet, amelyhez 12 oldal jegyzet csatlakozik, ami önmagában nem volna baj, ha minden a helyén volna. Így viszont ez a furcsa kettős szerkezet rendre megtöri az olvasás lendületét, s az egész rovására részletek nyomakodnak előtérbe… A másik gondot a források kezelése okozza, fontos kérdések tárgyalásakor Németh György nemegyszer hátralép, s átadja a szót dokumentumainak és interjúalanyainak. A JAK történetét Szilágyi Ákos értelmezi, a Mozgó Világ belső értékeiről Balassa Péter korabeli szövege beszél, a Kulin Ferenc leváltását követő egyetemi demonstrációt Molnár Imre meséli el. A hosszú idézetek rendszerint érdekes és figyelemreméltó gondolatsorokat tartalmaznak, de a végeredmény mégis az, hogy Németh György szövegén mások interpretációja üt át. Így marad szerzői kommentár nélkül Agárdi Péter Mozgó Világ felszámolását felidéző gondolatsora, melyben elmondja, hogy a Kulin Ferencékkel való kenyértörést vereségként élte meg, ám azt, hogy sikerült P. Szűcs Juliannát megnyerni, aki azután nagyon sok mozgós értéket továbbvíve életben tartotta a lapot, személyes győzelemnek tekintette. Más fejezetben olvashatunk ugyan az ELTE-n lezajlott Mozgó melletti akciókról, olvashatjuk Kulin Aczél Györgynek írott levelét, csak az összegzés marad el. Például az, hogy a mozgós értékek továbbvivése éppolyan típusú manipuláció volt, mint a korábbi, szerkesztőség megbontására irányuló kísérletek. Mert nem önmagában a lap megszüntetése volt az igazi kártétel. A Mozgó Világ által is generált folyamatok mentek tovább, a lap hasábjain megismert generáció meghatározó személyiségeinek pályáját a folyóirat megszűnése már nem törte meg, ám eltűnt az a fórum, amely lehetőséget teremtett arra, hogy a háború után született, szocialista iskolarendszerben szocializálódott, de különböző – nagyobbrészt éppen ezekben az években tudatosuló – hagyományokhoz kötődő generáció közösen találhasson vissza a Nyugathoz, az európai modernitáshoz és a nemzeti tradíciókhoz. Épp e miatt a – reformkori mintájú – értékszintetizáló és szolidaritásteremtő szerep miatt volt a Kádár-rendszer koncepciózus politikusai számára a Mozgó Világ a legnagyobb ellenség, veszélyesebb, mint némely nyíltan szemben álló szamizdatfolyóirat. A rendszerváltozás során kulcsszerepet játszó értelmiségi csoportok életéből fájdalmasan hiányzott a közös értékteremtésből nagyon is tudatosan elvett idő. – Németh György könyve az első lépés e közös örökség leltározása során, remélhetőleg hamarosan követni fogja az eszmetörténeti számbavétel is.
(Németh György: A Mozgó Világ története. Palatinus, Budapest, 2002.)



« vissza