Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Az olaszországi küldetés

A 20. század magyar történelmének legkevésbé ismert, vagy a leginkább félreismert, mert meghamisított korszaka az 1944-es náci-német megszállás és a nyilas uralom éve. A kommunista történetírás szinte csak arról tud, hogy a magyar társadalom lelkesen együttműködött a megszállókkal, s meghatározó szerepet játszott a magyar zsidók deportálásában. Ha volt valami ellenállás, azt a kommunisták csinálták, a lakosság egy jelentéktelen része legfeljebb kisegítő szerepet játszott ebben.
Pedig volt polgári ellenállás! A Szent-Iványi Domokos vezette Magyar Függetlenségi Mozgalom. Csak éppen keveset tudunk róla. Ezért határoztuk el Csicsery-Rónay Istvánnal, hogy megírjuk e hősi küzdelem történetét, mely a lengyel és a jugoszláv ellenállás mellett Közép-Európa legjelentősebb náciellenes mozgalma volt.
A kiugrás sikertelensége, majd a Bajcsy-Zsilinszky Endre és Kiss János vezetésével működő Felszabadító Bizottság lefejezése után Soos Géza, az MFM második embere (aki a demokratikus pártok szervezetében, a Magyar Frontban a polgári ellenállást képviselte) néhány társával repülőgépen Olaszországba szökött, hogy egy utolsó, kétségbeesett kísérletet tegyen Budapest megmentésére. Küldetésükről szól ez a tanulmány, bátor helytállásukról, az angolszász katonai szervek értetlenségéről, reménytelen küzdelmükről.

*

A Magyar Függetlenségi Mozgalom céljai közül már egy s más megvalósult: sikerült a magyarországi zsidóság egy részének megmentése, augusztus végén megbukott a Sztójay-kormány, október 11-én aláírták Moszkvában az ideiglenes fegyverszüneti egyezményt, október 15-én az államfő proklamálta a háborúból való kilépést, november 9-én megalakult a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága (amelyben dr. Soos Géza képviselte az MFM-et). Úgy látszott, hogy újra történik valami katonai téren is (Budapest megmentése). Sajnos a mérleg negatív oldala igen súlyos: a német segítséggel végrehajtott nyilas puccs beláthatatlan következményekkel járt. A kiugrás nem sikerült, a zsidóságot újból súlyos veszteségek érték, az ország kifosztása szinte akadálytalanná vált, tovább folytatódott a háborús pusztítás, szertefoszlott az utolsó nagy reménység is, november 22-én letartóztatták a Felszabadító Bizottság vezetőit, s mintegy százhúsz katonatisztet. A náci-nyilas terror megfélemlítette a társadalmat, de így is akadtak bátor férfiak és nők, akik tovább harcoltak az embertelenség ellen. A magyarság történelmi tapasztalatai, de politikai vonzódása alapján is azt szerette volna, ha a nyugati demokratikus országok katonái szabadítják meg a hitleri uralomtól. (Egy szovjet–magyar megbeszélésen, 1947 áprilisában Rajk László kijelentette, hogy a parasztság és a kispolgárság legnagyobb része még mindig a 25 éves horthysta propaganda hatása alatt áll, amely fő vonásaiban angolbarát volt.) A katonai helyzet alakulása miatt ez valószínűtlenné vált, s lassan – részben a nyugati direkciók hatására – az ország vezetői is belátták, már a nyilas puccs előtt, hogy Moszkvához kell fordulniuk. Ez meg is történt, s államközi szinten eredménnyel is járt. De az ellenállási mozgalom kapcsolatkeresése lényegében viszonzatlan maradt. Ezért döntöttek úgy az MFM vezetői – egyetértésben a Magyar Fronttal –, hogy Soos Gézát és Hadnagy Domokos repülő őrnagyot kiküldik az olaszországi amerikai–angol hadvezetőséghez, hogy így próbáljanak kapcsolatot teremteni a szövetségesekkel, köztük a Szovjetunióval is.
Útjuk kalandos volt, és igen veszélyes! 1944. december 5-én autón mentek Pápára: Soos Gézán és Hadnagy Domokoson kívül velük volt Toperczer Árpád főhadnagy, navigátor, Rakovich Sándor őrmester, motorszerelő, Hadnagy Domokos felesége, valamint két és fél éves kislánya. Magukkal vitték Johannes Adolf Bentinck német fogságból Magyarországra szökött holland katonatisztet, akit addig az ellenállók bújtattak.
December 9-én reggel indultak. Fél nyolckor ment értük az autó, mely a repülőtérre vitte őket. Soos közlése szerint a He–11-es repülőgépet Hellebront vezérőrnagy számára készítették elő. A gép Veszprém felé startolt, majd amint felhők közé jutott, Róma irányába fordult. Olaszország fölött a félsziget partvonala mentén haladtak, s amikor az angolszászok által felszabadított terület légterébe értek, rakétával és a futószerkezet kiengedésével jelezték békés szándékukat, ami ajánlatos volt, hiszen a gép német felségjellel repült. Tizenkettő előtt nem sokkal szerencsésen földet értek. Pillanatokon belül az amerikai Military Police vendégei lettek. San Severo városkától néhány kilométerre felállított barakktáborba vitték őket. Másnap átkerültek Foggiába, majd Bariba. Foggiában átvette őket az angol Intelligence Service, de rövidesen visszaadták az amerikaiaknak a magyar csoportot. Bariban a Via Giosa 54. sz. alatti házban kulturált körülmények közé kerültek. A baj csak az volt, hogy nem menekültként, hanem hadifogolyként. Így 1944. december 9-től 1945. április 10-ig barátságos őrizetben éltek. Bentinck, akit azonnal elszakítottak a magyaroktól, s Nápolyba vittek, csak 1945. február 28-án indulhatott el Liverpool felé egy hajón. A holland tiszt így emlékezett vissza a menekülésre: Hajnalodott, amikor a repülőgép elhagyta Magyarországot. A bombázó a felhők fölött szállva haladt át Szerbia légterén. Az Adria fölött feloszlottak a felhők, és a menekülők a szövetségesek flottáinak egységeit láthatták. Később a németek megszállta területek célpontjai felé haladó B–17-es bombázók alatt repültünk át. Nyomban ezután a repülőgépet amerikai vadászgépek fogták közre, amelyek szerencsére nem támadtak, hanem… biztonságos leszállásra kényszerítették.
A holland katonatiszt 1991-ben hazánkba látogatott, s találkozott Toperczer Árpáddal, a He–111-es navigátorával, aki hiába vett részt ebben az életveszélyes ellenállási akcióban – miként Sárhidai Gyula és Macskásy Pál írja Elloptak egy He–111-et című cikkében –, a kommunista korszakban végig kellett járja a »horthysta« tisztek kálváriáját: egy ideig hasznosították műszaki tudását, aztán – rács mögé került.
De miért mentek Soosék Olaszországba? Mi volt a konkrét megbízatásuk? A Ráday Levéltárban őrzött Soos Géza-hagyatékban (C–230) van egy keltezés nélküli másolat (Nyilatkozat az olaszországi küldetés céljáról) és egy 1945. április 13. keltezésű, dr. S. G. monogrammal jegyzett kópia (Nyilatkozat az olaszországi küldetéssel kapcsolatos kérdésekről). A második irat szövegéből arra lehet következtetni, hogy az első keletkezésének ideje 1945. március 5. előtti napokra tehető. Közöljük az első teljes szövegét és a második bevezető részét:

Nyilatkozat az olaszországi küldetés céljáról

A Magyar Függetlenségi Mozgalom 1944. december 9-én két megbízottját (a mozgalom főtitkárát és a katonai csoport vezetőjét) kiküldte Olaszországba, mivel a Szövetségesekkel mindennemű összeköttetés megszakadt, s az október 30-án repülőgépen Szegedre küldött, majd december 2-án Soroksárnál az arcvonalon összeköttetés létesítése céljából átment katonai küldöttségek megérkezéséről és a várt utasításokról semminemű hír nem jött.
A megbízottak feladata hármas volt: a) az összeköttetés újbóli megteremtése egyrészt a Szövetségesekkel (Oroszország, Amerika, Anglia), másrészt a Mozgalom már Moszkvába ment vezetőivel (Faragho Gábor, Szent-Iványi Domokos stb.), b) annak közlése, hogy az összes demokratikus erők összefogásával a lehetőségek határain belül a Mozgalom megszervezkedett, s a szovjet hadvezetőség utasításait és lehetőleg fegyvereket kér, c) közölje, hogy a budapesti földalatti erők – megállapodás szerint – milyen jelet várnak, ha szovjet hadvezetőség a támadás megindulásakor a belső erők megmozdulását szükségesnek tartja.
Megérkezésük után a megbízottak fentieket részletesen közölték az amerikai hatóságokkal, melyek ezek távirati továbbításáról gondoskodtak.
Közben megalakult az ideiglenes magyar kormány, Budapestet az orosz hadsereg felszabadította, s így fentiek nagyrészt idejüket múlták.
A küldöttek eddig Bariban kellett, hogy tartózkodjanak, csak most jöhettek Rómába, s itt azért kívánják a szovjet követséggel a kapcsolatot felvenni, hogy a) megbízóik kifejezett utasítása szerint a szovjet hatóságnál személyesen jelentkezzenek, b) a szovjet követség támogatását kérjék a debreceni kormánnyal való kapcsolat létrehozása érdekében, c) addig is, míg a kiküldöttekre, ill. családjaikra vonatkozó intézkedések megtörténnek, itteni magatartásukat, ill. esetleges tevékenységüket illetően tanácsokat kérjenek.

 

Nyilatkozat az olaszországi küldetéssel kapcsolatos kérdésekről

A Magyar Függetlenségi Mozgalom 1944. december 9-én azért küldött ki Olaszországba, hogy
1. A Szövetségesekkel hosszabb idő óta megszakadt kapcsolatokat felvegyük (tekintettel arra, hogy a Szovjet felé küldött két delegáció egyikétől sem jött válasz).
2. Budapest ostromával kapcsolatban a kommunistákkal is megbeszélt jelszót a szovjet hadvezetőség tudomására hozza.
3. A Szövetségeseket általában tájékoztassuk az MFM-ről, és utasításokat kérjünk.
Feladatul kaptuk, hogy ezután Svájcba jussunk, s az ottani MFM-megbízottakkal is felvegyük a kapcsolatot: végül a lehető leghamarabb Szegedre jussunk. (Akkoriban Debrecen még nem játszott szerepet.)
Olaszországi megbízatásunk ellátása után, svájci feladatainkat nem végezhettük el, tehát Burks százados és Fodor őrmester urakkal való előzetes megbeszélés alapján a római szovjet követségen 1945. március 5-én tett tisztelgő látogatásunk alkalmával kértük Magyarországra való hazamenetelünk lehetővé tételét. (…)
Róma, 1945. április 13.          dr. S. G.

Ennél részletesebb és az előzményeket is taglaló iratmásolat (kelt B. (Bari) 1944. december 15-én), mely szintén a Ráday Levéltárban található, a következőket tartalmazza:

 

A Magyar Függetlenségi Mozgalom üzenete

I. A Magyar Függetlenségi Mozgalom 1944. október 23-án közölte a budapesti svéd követséggel mint a Szovjetunió magyarországi képviseletével, hogy
1. A Kormányzót a németek – a budapesti Vár 16 órás fegyveres ellenállásának leverése után [valójában csak rövid ideig tartó harc volt – négy magyar és hat német halottal –, a túlerő oly nagy volt, hogy először Lakatos miniszterelnök, majd maga Horthy is leállította az ellenállást – T. B.] – letartóztatták és Németországba hurcolták, ennek folytán a magyarság 80%-át képviselő ellenállási mozgalom a fegyverszünetet a Szövetségesekkel, a hadiállapotot pedig Németországgal beállottnak tekinti;
2. Budapesten koalíciós kormány – valamennyi demokratikus és a kommunista párt részvételével – bármikor készen áll a ’föld alatt’;
3. a hadsereg nagyobb átállása német és náci letartóztatások, valamint a közelebbi lehetőségek ismeretének hiánya miatt igen nehéz, közelebbi részletek ismerete, lehetőleg szövetséges összekötő tiszt küldése szükséges.
II. Október 25-én a Magyar Függetlenségi Mozgalom a svéd követségen keresztül sürgős választ kért – esetleg rádió vagy röpcédula propaganda útján –, hogy az átmenni szándékozó seregtesteknek, katonáknak, tiszteknek mi lesz a sorsuk: hadifoglyok lesznek-e vagy harcolhatnak-e magyar kötelékekben a németek ellen. Ismét felvetette az átállás technikai kérdését is, mert 21-e körül (22–23) néhány, az oroszokhoz átmenni készülő magyar alakulatra az oroszok tüzeltek, ezeknek vissza kellett fordulniuk (Ács Tivadar kir. zlj.)
III. Mivel válasz nem érkezett, s a kormányzó kiküldötteitől – akik egyben a Függetlenségi Mozgalom vezetőségi tagjai voltak – október 23-án jött az utolsó üzenet a moszkvai rádió útján, a mozgalom katonai összekötőként kiküldte a budapesti hadtest vezérkari főnökét: Simonffy-Tóth Ernő vk. őrnagyot (Vörös Tibor szds-sal és Török József fhdgy. pilótával).
IV. November első napjaiban összekötőként megjelent Vári szovjet őrnagy, akit a szeptemberben, Moszkvában járt Dudás József kommunista vezető leigazolt. Ennek közreműködésével dolgozott a földalatti mozgalom katonai szervezete, míg nevezett november 22-én el nem tűnt, s így az összeköttetés megszakadt. Eltűnését követőleg a Gestapo a Függetlenségi Mozgalom majdnem teljes katonai vezetőségét letartóztatta (120 tiszt). Ezért a mozgalom új összeköttetés létrehozatala céljából először két tisztjét tette át az arcvonalon (az egyik a szeptemberi első moszkvai küldöttség tagja volt), majd ezek visszatérésének elmaradása folytán, a mozgalom december 9-én főtitkárát és katonai megbízottját Olaszországba küldte hármas feladattal:
1. hogy a Moszkva és Szeged felé megszakadt összeköttetést felvegye:
2. hogy közölje: a földalatti mozgalom megszervezkedett, a katonai akciók (2000 robbantás egy éjszaka, Gestapo kiemelése, foglyok kiszabadítása stb.) csak azért nem indultak meg, mert Vári szovjet őrnagy november elejétől november 22-i eltűnéséig moszkvai utasításra hivatkozva ezek halogatását követelte:
3. hogy közölje: a földalatti mozgalom a Budapest ellen meginduló általános támadás esetén rádiójelet kér, hogy belülről megrohanja a németeket, s a hidak, középületek minél sértetlenebb átvételét biztosítsa. A megbeszélt és várt jel a moszkvai rádióban elhangzó következő mondat: ’Budapestiek, aludjatok jól!’ E mondatot kétóránként háromszor kérik bemondani, s a harmadik bemondás után 6 órával indulna meg a támadás. (Ha lehet, a harmadik bemondás után 5 óra múlva – tehát 1 órával a támadás előtt – ismét hangozzék el a felhívás.)
V. A Függetlenségi Mozgalom általában kéri a Szövetséges hadvezetés utasításait, s kint levő megbízottainak értesítését. Kéri ezen kívül, hogy Szent-Iványi Domokosnak a következő üzenet adassék át: »Sárga, Szerzetes október 15. óta letartóztatásban: politikai propaganda és katonai csoportjaink teljes erővel dolgoznak: összeköttetés, utasítások hiánya miatt nem adhattunk életjelt: üzenetet október 23-tól hiába várunk: jelenlegi pesti vezetők Szerzetes és Pali helyett Aba és Kocsis, Forintos, Nevelő életjelt vár.
Üdvözlet Palitól«
B. (Bari) dec. 15.

A közölt irat V. pontjában szereplő, az illegalitásban használt álnevek közül Szerzetes minden bizonnyal Szent-Miklósy István, Pali pedig Soos Géza. A Soos Géza-hagyatékban találtunk egy névjegyzéket (Az MFM munkatársai (belső, külső) és összekötői), ebben 130 név szerepel. Néhány megfejtés: Szerkesztő = Torma Domokos, Misák, illetve Hentes = Mészáros István, Ákos = Csicsery-Rónay István, Vatla = Vatai László, Éjó = Éliás József, Kiss Gyula = Dessewffy Gyula, Knopfer (gyomgyu) = Gombos Gyula.
Az idézett írásokból sok minden kiderül. Az ellenállási mozgalom teljes jóhiszeműséggel együtt akart működni a Szovjet Hadsereggel, átfogó terve volt Budapest felszabadításának megkönnyítésére, a háborús károk enyhítésére. Kiderült az is, hogy szovjet részről nem reflektáltak a magyar kezdeményezésekre. Megdöbbentő, hogy az állítólag munkásmozgalmi alapokra épülő Szovjetunió mennyire nem tekintette partnernek az ellenállás mozgalmi képviselőit. Közismert, hogy az első, félhivatalos moszkvai delegáció (Aczél, Dudás, Faust) tagjaival (közülük kettő kommunista volt) azt üzenték, hogy csak a hivatalos hatalom, vagyis Horthy kormányzó megbízottaival tárgyalnak. Helyi szinten néha sikerült még együttműködést is kialakítani (például a Görgey zászlóaljnak Vámosmikola körzetében a 26. Felderítő zászlóaljjal) vagy előzetes megállapodásra jutni (Mikó Zoltán javaslatára egy frontszakasz megnyitásáról a szentendrei szovjet parancsnoksággal), bár sokszor még ilyesmiről sem lehetett szó (például a Táncsics Mihály zászlóalj parlamenterjeinek a rákoshegyi jelentkezésekor), sőt nemegyszer a jelentkezők azonnal fogságba kerültek (mint az említett hattagú rákoshegyi csoport esetében).
Sajnos a Hitler-ellenes koalíció demokratikus szárnya sem reagált mindig megfelelően kezdeményezésünkre, illetve kérésünkre. Soos Gézáék hadifogoly-státusa a legjobb példa erre. Kérték például egy rádióüzenet leadását: a december 13–14-én átadott szöveget azonban – az ígéret ellenére – nem a BBC, hanem a bari rádió adta le, de csak december 24-én. A Moszkvába küldendő táviratot is csak 5–6 napos késéssel továbbították. Az angolszász hatalmak negatív magatartását sok minden befolyásolta. A Teleki Pál idején – legalább a szavakban megnyilvánuló – megértés már rég a múlté volt. Ehhez természetesen hozzájárult a háborúba való belépésünk, különösen hadüzenetünk Nagy-Britanniának és az Amerikai Egyesült Államoknak. De mit várhattunk a formálisan ellenséges hatalmaktól, amikor a magyar Károlyi Mihály visszautasította Böhm Vilmos Stockholmban élő szociáldemokrata emigráns javaslatát, hogy működjön együtt a hazai demokrata politikusokkal. Böhmnek ugyanis ezt írta: A magyaroknak, akár akarják, akár nem, le kell nyelniük engem és velem együtt Benešt és Sztalint. (Azt a Benešt, aki ekkor már elnyerte a szovjet vezető támogatását a felvidéki magyarok háború utáni kitelepítéséhez.) Károlyi önelégülten közölte, hogy Macartneyt sikerült a BBC-ből kilőnünk. Azt a Macartneyt, aki széles körű ismeretsége és tapasztalata alapján a magyar vonatkozású ügyekben mindig tárgyilagos tudott maradni.
Az Office of Strategic (OSS), az Amerikai Egyesült Államok Stratégiai Szolgálatok Hivatala (a CIA elődje) 1944. december 12. és 30. között kihallgatta Soos Gézát és Hadnagy Domokost. A kihallgatásokról 1945 januárjában részletes összefoglalót állítottak össze. A jelentés két részből áll. Az első az 1944. március 19. és október 15. közötti eseményeket foglalja össze (I. Some Aspects of the History of the Hungarian Resistance Movement [19 March – 15 October 1944]), a második (II. Further Aspects of the History of the Hungarian Resistance Movement [15 October – 9 December 1944]) az október 15. és december 9. közötti idővel foglalkozik. Mindkét anyag megjelent angolul a Ráday Gyűjtemény évkönyvében (1986) Soos Géza és Hadnagy Domokos tájékoztatása a magyarországi helyzetről s a Magyar Függetlenségi Mozgalomról 1944 decemberében címen, Karsai Elek bevezető tanulmányával. A két magyar ellenálló tájékoztatója nem minden nehézség nélkül zajlott le, mert miként a Soos Géza-hagyaték egyik iratából tudjuk, sokszor nyelvi nehézségekkel is küzdve feleltek a kérdésekre, hiszen ők sem tudtak tökéletesen angolul, s a kihallgatók között is voltak, akik nem ismerték a magyar nyelvet. Nehezítette a helyzetet, hogy – a már említett okokból – az OSS egyes képviselői nem nagyon szimpatizáltak a magyarokkal. A keltezés nélküli Előterjesztés és nyilatkozat című iratban Soosék meg is fogalmazták aggodalmaikat: egyrészt esetleges félreértések tisztázása, másrészt magunk igazolása céljából több alkalommal kértük, hogy az általunk adott anyag rögzítését velünk közöljék, ill. egy másolati példányt kapjunk. Kérésünket Burks százados úr elég nehéznek, de nem teljesíthetetlennek nyilvánította.
Burksnak, már ami a nehézséget illeti, igaza lett. 1945. április 8-án a jelentésnek csupán három részletét tekinthették meg. Az első rész Vári (szovjet?) őrnagyról tartalmaz néhány tárgyi tévedést. Ezeknek nincs nagy jelentőségük, legfeljebb Soosék szavahihetőségét érintették, ezért ők sem tartották fontosnak. A második rész Szent-Iványi Domokossal foglalkozik (erre a későbbiekben visszatérünk). A harmadik Csomós Miklósról állítja – tévesen – például azt, hogy a magyar kommunisták egyik vezetője. Ez annál is furcsább, mert Gellért Andor, a kihallgatások magyar szakértője úgy nyilatkozott róla mint régi barátjáról. Soos Géza tudomása szerint soha nem volt kommunista, de jó baloldali kapcsolatokkal rendelkezett.
Tehát ez a három kis részlet igazolta Soosék aggodalmát. Ezért tiltakoztak az említett Előterjesztés és nyilatkozatban: Ennek kapcsán meg kellett győződnünk feltevésünk helyességéről, több esetben a valóságnak meg nem felelő, félreértett tények, két egyénnel kapcsolatban félelmetesen eltorzított kép tárult elénk. A tárgyi igazság érdekén felül is két vonatkozásban tiltakoznunk kellett az ellen, hogy nevünkkel kapcsolatban egyesekre ilyen megállapítások legyenek lerögzítve. Mivel Flues őrnagy úr és Himler úr is már kifejezték azt a lehetőséget, hogy az anyag helyesbítése megtörténjék, ezt megnyugodva tudomásul vesszük, és kérjük, hogy 1) a helyesbített anyag mindazokhoz eljusson, akik a torz és bántó anyagot megkapták, 2) a még szét nem osztott példányokba a megfelelő javítások átvezettessenek.
Ezek után annak kivizsgálása, hogy a helytelen adatok mi módon jutottak a rendkívül lelkiismeretes és mindannyiunk által nagyon sokra becsült Burks szds [százados] tudomására, szükségtelennek látszik.
Az Előterjesztés és nyilatkozat valószínűleg azonnal, tehát 1945. április 8. után megszületett, a Hadnagy Domokos és Soos Géza által aláírt Feljegyzés a kihallgatási jegyzőkönyvek tévedéseivel kapcsolatban című irat keltezése: 1945. május 15. Közben jó másfél hónap telt el.
A Feljegyzés…-ből megtudjuk, hogy ez alatt sem voltak tétlenek. Nem egy amerikai tisztet meggyőztek a jegyzőkönyv revíziójának szükségességéről. De végül is nem láthatták az egész összeállítást, s a korrekciókat sem ellenőrizhették. S ez a korrekció a Ráday Évkönyvben közölt angol szöveg szerint elmaradt! Soosék észrevételei közül a leglényegesebbek Szent-Iványi Domokos személyével kapcsolatosak. A tiltakozást kiváltó téves megállapítások olvashatók az 1986-ban Budapesten publikált angol szövegben, sőt egy részük Karsai Elek bevezetőjében is, az eredeti magyar fordításában: A végsőkig németellenes és elvakultan angolszász-brit barát (az eredetiben: blindly pro Allied) Szent-Iványi fél az oroszoktól és gyűlöli őket [az eredetiben: fears and hates Russians]. Szociális kérdésekben végső fokon progresszív, és úgy jellemezték őt, hogy egyike azoknak, aki kész minden olyan szociális reformra, amely megmenti a reakciót [az eredetiben: wich will save the reaction]. Érdemes idézni Soosék ezzel kapcsolatos – visszafogott, de határozott – ellenvetéseit:
Szent-Iványi Domokos min[iszteri] tanácsosról, a MFM első szervezőjéről és főtitkáráról kicsinyítő, nem jóindulatú megállapítások vannak (elméleti ember, s egyszer csak – az események alakulása folytán – egy földalatti mozgalom szervezőjeként titulálja magát, reakcionárius stb. Majd ez áll: gyűlöli az oroszokat. Azon felül, hogy egyikünk sem ejtette ki soha e szavakat (Hadnagy csak futólag ismeri), sem ezekre távolból is utaló megjegyzéseket, a tény, ill. valóság az, hogy Szent-Iványi mint Teleki Pál egyik legműveltebb, legönzetlenebb tanítványa, majd munkatársa, aki Teleki halála óta – politikai meggyőződése miatt – állandóan csak pofonokban részesült, s akit 1942. augusztusban állásából is felmentettek, Bárdossy miniszterelnöksége alatt öntudatosan kezdte el szervezni a Teleki-csoportot, majd a német megszállás után két nappal az ellenállási mozgalmat (MFM), s oroszlánrészt vállalt az egész elgondolás kialakításában, a szervezet felépítésében, s emberileg szólva – ha a kormányzó moszkvai megbízatása folytán nem távozott volna el szeptember 26-án –, az október 15-i események esetleg egészen másképp alakulhattak volna. Amellett Szent-Iványi ízig-vérig diplomata, aki teljesen úr volt az érzésein, ill. ezekről soha egyikünknek sem beszélt, sem a Teleki-csoportban, sem a MFM-ban. Ha pedig az oroszokkal a legkisebb érzelmi baja lett volna, a kormányzó nem küldte volna éppen hozzájuk fegyverszüneti tárgyalásra. Tény, hogy Szent-Iványi nevelésénél, nyolcesztendős USA-beli működésénél fogva elsősorban a nyugati szövetségesek felé volt beirányítva, de ez volt az eset – igen kis számú kommunista leszámításával – az egész magyarságnál. Nem tartozik ide annak fejtegetése, hogy ha valamelyikünk bármit is említett volna – enyhébb formában – Szent-Iványi orosz érzelmeiről, cseppnyi meggondolás után, csak akkor lett volna szabad – vagy még akkor sem – hivatalos jelentésbe foglalni ezt, és sokszorosítani, ha ismételt kérdésekre mi legalább egyszer megerősítettük volna azt. Aki e jelentést elolvassa, annak vagy azt kell gondolnia, hogy mi, a fiatalabb (35–50) generáció, eme minden náci-árnyéktól tiszta, nagy tudású diplomatát és munkatársat (aki legalább annyit ér, vagy még többet, mint pl. Gellért) lehetetlenné akartuk tenni, ez részünkről jellemtelenség lett volna, vagy azt, hogy kijelentéseinket mérlegelni sem tudjuk.
A magyar ügyek vezető előadója (Soosék szóhasználata), Himler közölte velük, hogy a Szent-Iványi-féle korrekciót – tekintve, hogy ő is jól ismeri még az USA-ból, és nagyrabecsüli – ő már Flues őrnagyhoz intézett levelében megírta, Flues sokszorosíttatta s eljuttatta ugyanazokhoz, akikhez az előző jelentések elkerültek.
Sajnos az OSS illetékes tényezői nem tartották fontosnak, hogy korrigálják ezeket az elferdített (distored) elemeket. Pedig nemcsak Himler Márton emlékezett rá amerikai szolgálata idejéből, hanem még tizenkét évvel később is számon tartották személyét a nyugati világban. Olyannyira, hogy egy – valószínűleg ÁVH-s – feljegyzés szerint: A külföldi [értsd: nyugati – T. B.] rádióállomások 1946–56 folyamán gyakran foglalkoztak Szent-Iványi személyével, 1956. augusztus havában a BBC többek között nagyjában a következőket mondotta: a magyar kormány azt állítja, hogy minden a legnagyobb rendben van, mindenki megelégedett, politikai foglyok tulajdonképpen már nincsenek is. Igaz, hogy kiengedték Kéthly Annát… és másokat. Mi azonban addig nem hiszünk Budapest őszinteségében, amíg olyan emberek ülnek börtönben, mint Szent-Iványi Domokos, aki pedig 1944-ben az életét kockáztatta, hogy a háborúnak véget vessen.
Így hát érthető Soos Gézáék felháborodása és korrekciós igyekezete, különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy Himler kérdésére – megmutatható-e a jegyzőkönyv a szovjet követségnek – határozott igennel válaszoltak. Hiszen ők semmi olyat nem mondtak tájékoztatójukban, amit titkolni kellene a Szovjetunió előtt. Ez a körülmény is bizonyítja, hogy az oroszokkal kapcsolatos kitétel nem tőlük származott. Közvetett bizonyítéka annak, hogy Soos Géza ilyet nem mondhatott Szent-Iványira, egy feleségének 1944. december 10-én írt (de csak 1945 júniusában megérkezett) levél, melyben így ír: Március 19. után tehát teljesen beálltam arra a vonalra, mely régi meggyőződésem és a magyar történelem évszázados tanulsága szerint egyedüli kiút a magyarság számára a jövő felé! Szent-Iványi Domokossal, aki főnökömből szinte barátommá lett, s akivel Teleki Pál gondolatai, szellemi öröksége értelmében azelőtt is próbáltunk a megrothadt magyar középréteg megújulásán dolgozni, létrehoztuk a Magyar Függetlenségi Mozgalmat.
Látva a három elolvasott részből, és ennek alapján elképzelve, hogy a jegyzőkönyvbe mennyi ferdítés került, szükségét érezték az amerikaiak részletesebb tájékoztatásának. Ezért készítettek kilenc összeállítást (Soos Géza nyolcat, Hadnagy Domokos egyet), s azokat április 23-án, illetve 26-án futárral elküldték Himler Mártonnak, aki május 2-án igazolta átvételüket. E kilenc dolgozat a következő:
1. Német honfoglalás Magyarországon, 2. A német terjeszkedés a repülőiparban, 3. A zsidókérdés Magyarországon, 4. Náci-németek és a magyar földreform, 5. Náci-német pusztítások Magyarországon, 6. Horthy és a magyarság tragédiája, 7. Magyar–lengyel kapcsolatok 1939–44., 8. A magyar ellenállás története, 9. Összefoglaló történelmi vázlat. Ezek magyar nyelvű változatának másolata megtalálható a Soos Géza-hagyatékban (Ráday Levéltár, C – 230).
Amikor Himler 1945. május 14-én közölte, hogy a jegyzőkönyvek ellenőrzésére, tehát korrekciójára nincs lehetőség, Soosék kijelentették, hogy csak olyan állításokért vállalják a felelősséget, amelyek nem ellenkeznek az írásban adott kilenc dolgozattal. Vagyis: az OSS-jegyzőkönyv nem tekinthető hitelesnek.
A kilenc dolgozaton kívül Soosék átadtak az amerikaiaknak egy tízoldalas vázlatot a magyar ifjúsági munkáról s egy fotokópiát az Auschwitzi jegyzőkönyvről.
A május elején megszűnt hadifogoly-státus – természetesen – sokkal elviselhetőbb volt, mint egy igazi fogságba esett katona helyzete. Nemcsak az elhelyezésük és munkalehetőségük volt jobb (bár egyszer két hétig nem volt tintájuk), de néhányszor Rómába is elvitték őket (1945. február 16.–március 7-ig, majd április 11-től szabaddá válásukig, tehát május elejéig), s ott – amerikai engedéllyel – felkereshették a szovjet követséget (1945. március 5.), kérve hazautazásuk lehetővé tételét. Római tartózkodásukat felhasználták a csehszlovák és a román követség meglátogatására. A Feljegyzés…-ben előadottak szerint baráti szellemű beszélgetés alakult ki Vanek követtel, melynek lényegét így foglalták össze: A cseh és magyar nép demokratikus alapokon, kölcsönös áldozatokkal komolyan összebarátkozhat. Ez a kezdeményezés is bizonyítja, hogy az MFM valóban konstruktív politikát képviselt, melyben összhangban volt a demokratikus és a nemzeti elem.
Az elvi engedélyt a hazautazásra már áprilisban megkapták a szovjet követségtől, a tényleges hozzájárulásra azonban decemberig kellett várni a hazatérést választó Soos Gézának. Szeptemberig a Rómában élő magyarok lelki gondozásával foglalkozott, akkor áttelepült Genfbe, s az Egyházak Világtanácsánál (World Council of Churches) és a Nemzetközi Vöröskeresztnél próbált Magyarország számára gyógyszert, élelmet és pénzsegélyt szerezni. Végül is mire megérkezett a szovjet engedély, családjának sikerült – sok-sok viszontagság után – kijutnia Svájcba. Ott találkoztak tizenhárom hónapos elszakítottság után – 1946. január 4-én.
Röviden a továbbiakról: Soos Géza 1946. január 26-án Budapestre utazott. Igazolásával – természetesen – nem volt semmi probléma, s március 8-án megkapta Nagy Ferenc miniszterelnöktől az igazolást az ellenállási mozgalomban végzett önfeláldozó munkájáról. De rövidesen szembe találta magát a kommunisták érdeklődésével. Először be akarták léptetni a pártba, majd arra próbálták rávenni, írjon alá egy nyilatkozatot, hogy a párt utasításait végrehajtja.
Természetesen egyiket sem vállalta. Ekkor működésbe lépett az ÁVÓ. Éliás József, a Jó Pásztor igazgató-lelkésze, 1944-es ellenálló társa összehozta egy Molnár László nevű ismerősével, egy ávós századossal, aki megszervezte számára az ország illegális elhagyását. Molnár három nappal később csak ennyit mondott Éliásnak: Kérésedet teljesítettem, és örülök, hogy ezt az embert megismerhettem.
Svájcban elvégezte a teológiát, 1951-ben kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, ahol 1953-ban autós baleset áldozata lett. Haláláig a magyarságért dolgozott. Miként Wass Albert mondotta: Ő volt Amerika földjén az első magyar, aki egyetemi tanárkodás közben feledhetetlen előadás-sorozataival bátran és százszázalékosan állást foglalt a magyar igazság mellett és a kommunizmus ellen.
Hadnagy Domokos Amerikában telepedett le, további sorsáról nem tudunk.
Végül fel kell tenni a kérdést: Eredményes volt-e az olaszországi küldetés? A kapcsolatfelvétel megtörtént, a magyar ellenállók Budapest megmentését szolgáló üzenete eljutott Moszkvába. Az amerikaiak az egész ügyet meglehetősen lezserül kezelték (de az is lehet, hogy titkos kezek is belenyúltak a dolgokba), a Szovjetunió terveibe meg nem illettek bele a Magyar Függetlenségi Mozgalom elgondolásai. Tehát gyakorlati szempontból az olaszországi küldetés nem sok eredménnyel járt. De nem szabad lebecsülni azt a tényt, hogy Soos Gézáék bátor akciója félreérthetetlenül jelezte a náciellenes koalíció minden tagja számára, hogy van egy másik Magyarország is, amely ellene van minden antidemokratikus politikának, minden népellenes próbálkozásnak. És nemcsak ellene van, de harcol is ellene.
S ha egyetértünk azzal a gondolattal, hogy a hazáért mindig, még a legreménytelenebb helyzetben is meg kell tenni mindent, akkor elmondhatjuk: az olaszországi küldetés végrehajtásával a mindent vállaló önfeláldozásnak olyan nagyszerű példájával gazdagodott történelmünk, ami az 1944-es éjszaka sötét egén a hajnalcsillag fényességével jelezte a közelgő napfelkeltét.



Felhasznált irodalom:

 


Bondor Vilmos: A Mikó-rejtély. Bp. 1995, Püski. 179 l.
Csohány Endre: Ha ég a ház. Bp. 1988, Magvető, 320 l.
Evangéliumot Magyarországnak! Soos Géza Emlékkönyv, 1912–1953. Bp. 1999, Ráday Gyűjtemény Kiad. 336 l.
Ráday Gyűjtemény Évkönyve, IV–V. 1984–1985. Bp. 1986. 339 l.
Sárközi Sándor: Elfelejtett zászlóalj. (Bp.) 1990, HM Módszertani Központ. 61 l.
Soos Géza hagyatéka. Ráday Levéltár C – 230
Soos Gézáné Tüdős Ilona: Mint a Jézus Krisztus jó vitéze. Emlékezés Soos Gézára. Bp. 1989. 109 l.
Szegedy-Maszák Aladár: Az ember ősszel visszanéz. I–II. Bp. 1996, Európa
Szent-Iványi hagyatéka. Ráday Levéltár C – 80
Török Bálint: Soos Géza emlékezete. Egy keresztény szociális forradalmár. Magyar Nemzet, 1998. szeptember 7.
Török Bálint: Szent-Iványi Domokos. Valóság, 2000. 4. sz. 55–63.



« vissza