Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
OTP Bank
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NKA
Prima Prissima díj 2003
EEM
Magyarország Barátai Alapítvány

In memoriam Rabár Ferenc

Rabár Ferenc hirtelen betegségének és halálának híre mindnyájunkat készületlenül ért. Hetvenévesen egy szellemileg, s látszólag testileg is friss ember távozott el közülünk – s legtöbbünkben ez az utolsó kép, amit megőríz róla az emlékezet. Egy figyelő, rugalmas, nyitott emberé. Egyike volt azoknak, akikben az elmúlt évtizedben bontakozott ki a közírói tehetség, s e téren még sokat vártunk tőle. Halálának így a Magyar Szemle minden olvasója vesztese lett: sok tervet vitt magával, megíratlan esszék és könyvek ígéretével távozott el.
Október közepén még hosszasan beszélgettem vele telefonon a soron következő témákról. Arra biztattam, írja meg Antall Józsefnek és kormányának törekvéseit a magyar államadósság kérdésének radikális rendezésére. Néhány szélsőséges, ki tudja honnan (nem) értesült közgazdász mostanában szívesen hajtogatja a nyilvánosság előtt, hogy az Antall-kormány e téren nem tett semmit. Ennek az ellenkezője igaz, s nem rajtunk múlott, hogy a nemzetközi porondon süket fülekre találtunk ebben az ügyben. Ezeknek az akcióknak Rabár Ferenc volt az egyik főszereplője.
A másik téma, amit ő vetett fel, tanáriasan pontos, de hajlékony és átfűtött mondataival, az a Magyar Szemlében a nyáron megjelent utolsó írásának folytatása lett volna. Annak a gondolatnak, hogy a gazdaságpolitikában nem a gazdaságé kell legyen a primátus, és hogy a szociális érzékenység kiiktatása a politikából nemcsak erkölcsileg elfogadhatatlan, de katasztrófához is vezet. Ő mindig a teljes embert és a teljes társadalmat nézte, s ebben nagy humán műveltség is segítette. Nézeteiben keresztényszocialista volt, és különös, nehéz szereposztást kapott a sorstól: pénzügyminiszterként a sokkterápia szükségességét kellett vallja. Ezt abban a – meglehet naiv, de jóhiszemű – tudatban tette, hogy a gyors átállás az új rendszerre lerövidíti a polgári áldozatvállalás, a szűkölködés és a szenvedés idejét.
A stílus az ember – Rabár Ferenc írásaiból egy fölényes szellemi színvonalú, széles látókörű, messzetekintő ember képe bontakozik ki, rokonszenves szerénységgel és humorérzékkel. Nem feledjük szellemes és lendületes előadásait a nagymarosi vízlépcsőről, a magyar földtulajdonlás kérdéséről s más stratégiai témákról. Személyisége magabiztos volt, de ez kedvességgel és öniróniával párosult, jelezvén, hogy biztonságát kemény próbákban szerezte meg. Nehéz hivatalát az Antall-kormányban eleganciával végezte, és ugyanilyen eleganciával mondott le, amikor úgy vélte, hogy elgondolásaival egyedül maradt. Nem lett belőle sértődött ember, nem lett sem politikai, sem személyes bosszúálló.
Ezt a személyiséget, ezt a valódi embert gyászolja a Magyar Szemle köre – munkatársak és olvasók. Emlékét megőrizzük.



« vissza