Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány

In memoriam Rabár Ferenc

Rabár Ferenc hirtelen betegségének és halálának híre mindnyájunkat készületlenül ért. Hetvenévesen egy szellemileg, s látszólag testileg is friss ember távozott el közülünk – s legtöbbünkben ez az utolsó kép, amit megőríz róla az emlékezet. Egy figyelő, rugalmas, nyitott emberé. Egyike volt azoknak, akikben az elmúlt évtizedben bontakozott ki a közírói tehetség, s e téren még sokat vártunk tőle. Halálának így a Magyar Szemle minden olvasója vesztese lett: sok tervet vitt magával, megíratlan esszék és könyvek ígéretével távozott el.
Október közepén még hosszasan beszélgettem vele telefonon a soron következő témákról. Arra biztattam, írja meg Antall Józsefnek és kormányának törekvéseit a magyar államadósság kérdésének radikális rendezésére. Néhány szélsőséges, ki tudja honnan (nem) értesült közgazdász mostanában szívesen hajtogatja a nyilvánosság előtt, hogy az Antall-kormány e téren nem tett semmit. Ennek az ellenkezője igaz, s nem rajtunk múlott, hogy a nemzetközi porondon süket fülekre találtunk ebben az ügyben. Ezeknek az akcióknak Rabár Ferenc volt az egyik főszereplője.
A másik téma, amit ő vetett fel, tanáriasan pontos, de hajlékony és átfűtött mondataival, az a Magyar Szemlében a nyáron megjelent utolsó írásának folytatása lett volna. Annak a gondolatnak, hogy a gazdaságpolitikában nem a gazdaságé kell legyen a primátus, és hogy a szociális érzékenység kiiktatása a politikából nemcsak erkölcsileg elfogadhatatlan, de katasztrófához is vezet. Ő mindig a teljes embert és a teljes társadalmat nézte, s ebben nagy humán műveltség is segítette. Nézeteiben keresztényszocialista volt, és különös, nehéz szereposztást kapott a sorstól: pénzügyminiszterként a sokkterápia szükségességét kellett vallja. Ezt abban a – meglehet naiv, de jóhiszemű – tudatban tette, hogy a gyors átállás az új rendszerre lerövidíti a polgári áldozatvállalás, a szűkölködés és a szenvedés idejét.
A stílus az ember – Rabár Ferenc írásaiból egy fölényes szellemi színvonalú, széles látókörű, messzetekintő ember képe bontakozik ki, rokonszenves szerénységgel és humorérzékkel. Nem feledjük szellemes és lendületes előadásait a nagymarosi vízlépcsőről, a magyar földtulajdonlás kérdéséről s más stratégiai témákról. Személyisége magabiztos volt, de ez kedvességgel és öniróniával párosult, jelezvén, hogy biztonságát kemény próbákban szerezte meg. Nehéz hivatalát az Antall-kormányban eleganciával végezte, és ugyanilyen eleganciával mondott le, amikor úgy vélte, hogy elgondolásaival egyedül maradt. Nem lett belőle sértődött ember, nem lett sem politikai, sem személyes bosszúálló.
Ezt a személyiséget, ezt a valódi embert gyászolja a Magyar Szemle köre – munkatársak és olvasók. Emlékét megőrizzük.



« vissza