Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

ÁVH-jelentések a Demokrata Néppártról


Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el.

1Pt 5,8
Legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek.

1Pt 3,15

 

Évfordulón

 

Az elmúlt esztendőben1 négy évforduló is alkalmat ad arra, hogy megemlékezzünk a magyar kereszténydemokrácia felemelő és viszontagságos történetéről, s a mozgalom néhány kiemelkedő alakjáról. Tavaly emlékezhettünk meg Barankovics István, a magyar kereszténydemokrácia vezető politikusa halálának 25. évfordulójáról. 1999-ben ünnepelhettük Mihelics Vid, a hazai kereszténydemokrácia egyik tekintélyes teoretikusa és politikusa születésének centenáriumát. Éppen fél évszázada történt, hogy a Demokrata Néppárt, amelyet a kereszténydemokrácia eszméi vezettek a politikai küzdőtérre, néhány évnyi példás helytállás után elvérzett a kommunizmus szorításában. S tavaly köszönthettük 75. születésnapján Kovács K. Zoltánt, aki e hajdan lezajlott harc aktív résztvevője, az emigrációban emlékezetünket ápoló hűséges krónikásunk volt, hazatérése után pedig keresztény közéletünk fáradhatatlan szervezője maradt.

 

Magyarország a háború után

 

Magyarország 1945-ben készen állott az újjászületésre. A magyar társadalom újabb reformkor elé nézett, mert ekkor egy évszázad óta nem látott mértékben mutatta fel tisztánlátó és felkészült politikus nemzedékét, amelynek tagjai történelmünk értékes hagyományait a korszerűség kívánalmaival ötvözve az eddigieknél humánusabb és igazságosabb társadalmat kívántak kiépíteni a parlamentáris demokrácia keretei és lehetőségei között. Leszögezhetjük: nem a megújhodni vágyó magyar akaraton, nem a magyar társadalmon múlott, hogy e reformnemzedék nem tudta valóra váltani elképzeléseit. Ezzel szemben kifejezetten és mindenekelőtt idegen és ellenséges erő, a Szovjetunió, a Vörös Hadsereg, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság jelenléte s a bolsevik erőszakpolitika hazai szerepvállalóinak tevékenysége okozta azt, hogy Magyarország felzárkózását a fejlettebb európai társadalmakhoz való újabb fél évszázados fáziskésés terhelte meg. Ezt a tragikus folyamatot gazdagon megvilágította az a kötet, amely Félbemaradt reformkor címmel a római Katolikus Szemlében az erre vonatkozó tanulmányokat gyűjtötte egybe, s amely alcíme szerint arra kereste a választ, hogy „miért akadt el az ország keresztény humanista megújítása.2
A magyar kereszténydemokrácia történetének szemlélőjét a tragikus magyar sors felett érzett fájdalom és szomorúság mellett megnyugvás is eltöltheti, mert az elődök harcát látva megállapíthatja: a magyar kereszténydemokrácia az adott lehetőségek közepette híven teljesítette korabeli hivatását. A visszatekintés, a számvetés erőt adó, egyúttal pedig nélkülözhetetlen feladat. Ahogy annak idején legjobbjaink fontos hivatása volt, hogy a kereszténydemokrácia eszméiért síkraszálltak, s részt vettek a politikai küzdelmekben, úgy a későbbiekben emigrációba kényszerült politikusaink felbecsülhetetlen értékű fáradozása volt, hogy kereszténydemokrata politikai és eszmei hagyományainkat ébren tartották, s amint lehetett, eszmélődő közgondolkodásunk elé tárták. Világosan érzékelhető az is, hogy a jövendőt szem előtt tartva, s a történelmünket kisajátítani, letagadni vagy névtelenségbe borítani, a jövőt pedig elhomályosítani vagy hamis távlatokba helyezni akarókkal szemben múltunk emlékezetének fenntartása, az értékek és tanulságok felmutatása ma is múlhatatlanul szükséges, sőt, egyenesen életbevágóan fontos feladatunk.
Ami 1945–1948 között hazánkban a politika terén lezajlott, csak formálisan, látszat szerint volt demokrácia, de semmiképpen nem egy eszményíthető korszak, amely az azt megelőző és az azt követő totális uralom között húzódott. Valójában ugyanis nem az egyenlő erők nyílt küzdelme volt ez az időszak, hanem a humanista eszmék önvédelme az előrenyomuló barbár erők fegyvereivel szemben3, és a fiatal magyar nemzeti és keresztény demokrácia kommunista elfojtásának és felszámolásának a korszaka. Megcáfolhatatlan tény, hogy a bolsevik kisebbség első cselekedete a rendőrség s általában az erőszakszervek feletti hatalom szovjet segítséggel történő megszerzése volt, ami mindennél többet elárul arról, mennyire bíztak e kozmopolita és ateista kommunisták ideológiájuk és politikájuk sikerében a magyar nép körében. Valójában a kezdet kezdetén minden eldőlt a magyar történelem későbbi évtizedeit illetően; annál csodálatra méltóbb, hogy a magyar nép, amennyire tudta, két országgyűlési választáson is kinyilvánította igazi akaratát, és számos fontos politikai lépéssel több éven keresztül képes volt ellenállni annak a kíméletlen kisebbségi politikának, amely, különleges védelme tudatában, a döntő pillanatokban mindig a fizikai erőszak, illetve az ezzel való fenyegetés és az adminisztratív megoldások hathatós eszközéhez nyúlt.

 

A Mihelics-dosszié

 

Az alábbiakban ennek a harcnak a jellemzéséhez szeretnék néhány, eddig ismeretlen adattal és dokumentummal hozzájárulni. Mihelics Vid életművének kutatójaként4, a reá vonatkozó belügyi iratokból részletes és közvetlen ismereteket szerezhettem, és hiteles képet alkothattam arról, milyen bénító nyomás alatt, és milyen fojtogató szorításban tevékenykedtek a kereszténydemokrácia politikusai a kommunizmus árnyékában. Mihelics Vid, aki a háború előtt neves katolikus szociológus, szociálpolitikus, szerkesztő és újságíró volt, 1946-tól mint az Új Ember főszerkesztő-helyettese (később főmunkatársa), a Vigilia munkatársa (később felelős szerkesztője), 1947–1949 között a Demokrata Néppárt egyik vezető alakja és országgyűlési képviselője, s mint a párt lapjának, a Hazánknak a munkatársa vett részt a közéletben. A politikai rendőrség 1946 márciusától kezdve jelentéseket készített személyéről és tevékenységéről (azért „csak ettől fogva, mert 1945-ben önkényesen egy évre eltiltották a közéleti szerepléstől és az újságírástól); az addig összegyűlt anyagból az ÁVH 1950. augusztus 10-én nyitott személyi dossziét, amelyet 1960. augusztus 6-án zártak le, de további nyilvántartásban hagyva helyeztek irattárba.5
A dosszié családi és ismeretségi körből származó levelek fényképes vagy gépiratos másolatain kívül életrajzokat, összefoglalásokat, túlnyomórészt pedig ügynöki jelentéseket és ezek politikai elemzését tartalmazzák. Néhány helytelen adatot és primitív, elfogult értékelést (a „fasiszta, „klerikális és hasonló jelzők használatát) leszámítva, ezek a jelentések és elemzések megdöbbentően pontos, alapos és rendkívül célratörő munkát tükröznek, amely a maga logikája és szempontjai szerint igen racionális, tudatos és szenvtelen módon gyűjti, rendezi és csoportosítja az adatokat, rögzíti a majdan lehetséges támadási felületeket, s a megosztás érdekében megállapítja a megfigyelt személyek körében felmerülő nézeteltéréseket, eltérő politikai irányokat, árnyalatnyi felfogásbeli különbségeket, egymástól különböző taktikai elképzeléseket.

 

Az ügynökök tevékenysége

 

A korabeli politikai légkör jellemzését rögtön azokkal a jelentésekkel kezdhetjük, amelyek a dosszié anyagából magára a megfigyelésre, a besúgásra, a beépített ügynökök tevékenységére vonatkoznak.
Mihelics Vid az 1947-es országgyűlési választásokon Heves megyei mandátumot szerzett. Ezzel kapcsolatos az alábbi irat:
Jelentés. Eger, 1947. szeptember 14.: „Jelentem, hogy dr. Mihelics Béla Vid, mielőtt a képviselői értekezletre elutazott volna, szigorúan meghagyta, hogy amíg távol van, a pártszervezet semmiféle tevékenységet ne fejtsen ki. Továbbá megtiltotta, hogy párttagokat felvegyenek, mivel véleménye szerint minden második ember, aki tagnak jelentkezik, rendőrségi besúgó. Dr. Mihelics utasítása értelmében a pártszervezet az elmúlt héten semmiféle tevékenységet nem fejtett ki. kmft. (56. o.)
A következő két jelentés Mihelics Vid személyének és lakásának megfigyeléséről ad érzékletes képet:
Jelentés. „Mihelics Vid Béla, a Demokrata párt képviselője, aki I. Attila krt. 13. sz. alatt lakik három szobás lakásban. Figyelésével a házban lakó házfelügyelőt, Völgyi Ferencet bíztam meg, aki jelenleg munka nélkül van, és így egész nap otthon tartózkodik. Völgyi Ferenc régi kapcsolatunk, aki a napi észlelt eseményekkel kapcsolatban telefonon jelentést tesz.
1948. január 30-án a délutáni órákban Mihelicset egy nő és egy férfi kereste fel. A házfelügyelőnél érdeklődtek a lakás után. A férfinál egy csomag volt, kb. 3 kg lehetett, gondosan papírba becsomagolva, amit nevezett lakásán hagyott. A férfi 30 év körüli, igen jól öltözött, szürke városi bundában volt, a nő 25 év körüli, nerc bundában, igen feltűnően ki volt festve. Kb. 1 óra hosszat tartózkodtak a képviselő lakásán, és hangosan beszélgetve távoztak. Beszédük témája Mihelics dicsérete volt. K. (15. o.)
Jelentés. Budapest, 1949. április 14.: „Mihelics Vid figyelés alatt álló egyén az utóbbi napokban feltűnően vásárol, feleségének, lányának kabátokat, valamint saját részére ruházati cikkeket. Az elmúlt héten több ízben előfordult, hogy a késő esti órákban, kapuzárás után tért haza feleségével. Elmondása szerint ilyen alkalmakkor vendégségben voltak.
Nevezett figyelése igen körülményes, mert a háznak egy fő- és egy mellékbejárata van. Figyelés alatt csak a főbejárat van, mert a mellékbejáratnál lakó házmester (a másik – F. Z.) erre megbízhatatlan. Így nevezett szökését – ha az a mellékbejáraton történne – nem vennék észre. Tekintettel erre, a mellékbejáratot az I–XII. ker. kapitányság vezetőjével a közigazgatási jogszabályok értelmében bezárattam. C. (18. o.)

 

A Demokrata Néppárt megfigyelése

 

A jelentésekből részletes képet kapunk Mihelics Vid és néhány társa közszerepléséről, előadásaik témáiról, sokszor pedig a Demokrata Néppárt tevékenységéről, belső életéről is. Szembeötlő, hogy itt nemcsak nyilvános rendezvények szerepelnek, hanem számos esetben a párt zárt üléseiről írott beszámolók is.
Egy 1947. szeptember 5-én kelt jelentés leírja, hogy előző nap összeült a Demokrata Néppárt Végrehajtó Bizottsága, a következők részvételével: Barankovics István, Eckhardt Sándor, Eszterhás György, Mihelics Vid, Ugrin József, Keresztes Sándor, Babóthy Ferenc, Kováts László, Radovics György, Thaisz Andorné és még két férfi. A jelentés teljes tudósítást ad az elhangzottakról: ismerteti a pártmunka személyi elosztását, a pártprogram megvalósításának tervét, lépéseit, s megemlíti, hogy az ülésen hangot adtak egy napilap szükségességének. (51. o.)
Hasonló beszámolót közöl az 1947. december 6-án kelt, 1000/161. sz. jelentés, amely a Demokrata Néppárt Végrehajtó Bizottságának 3-án és 4-én megtartott üléseivel foglalkozik. A jelentés felsorolja a résztvevőket, mintegy húsz főt. Közli, hogy az előadó Keresztes Sándor volt, s az ülésen szervezési és igazgatási ügyekkel foglalkoztak. Az ügynök érdeklődésére az is fényt vet, ahogy megjegyzi: „Figyelemreméltó, hogy az ülésen adminisztrátor, gépírónő nem vett részt. (79. o.)

 

A jelentések témái és szempontjai

 

A jelentések visszatérően foglalkoznak a Demokrata Néppárt tevékenységével. Mindszenty József, Barankovics István, Mihelics Vid és mások egymáshoz való viszonyával, az egri érseki Jogakadémia kérdésével, a katolikus sajtó, főleg az Új Ember, részben a Hazánk helyzetével, egyes politikusok emigrációs terveivel, később az állam és az egyház közötti ún. „megegyezés kérdésével, az ezzel kapcsolatos álláspontokkal, s néhány egyéb fontos kérdéssel és személlyel.
Bár e jelentések alapos és félelmetes tájékozottságot árulnak el, mégsem mondhatjuk, hogy az anyagból az érintett témákról minden további nélkül teljes kép bontakozik ki – ezt csak egy körültekintő történeti tanulmány érheti el –, mivel e jelentések tulajdonképpen szánalmas csőlátással, az ellenséget fürkésző szellemben, a negatívumok és konfliktusok megragadására törő redukcióval készültek. Minthogy ilyenformán sokszor igen sarkított nézetek, vélemények és kívánalmak szerepelnek a szövegekben, néhány esetben az ezekbe foglalt tények valóságértéke megkérdőjelezhető, vagy más forrásból igazolásra szorul. A szövegek tehát nem mindig feltétlenül a szóban forgó történeti fejleményeket és személyeket, hanem éppenséggel az ÁVO-t, az ÁVH-t jellemzik a legjobban. Ezzel együtt, amilyen lehangoló emberileg, természetesen oly mértékben érdekfeszítő történeti és politikai szempontból, hogy e fürkésző és ugrásra kész szervezet milyen képet formált magának a kereszténydemokrácia politikusairól.

 

Megfigyelt személyek (Mindszenty, Barankovics, Mihelics, Czapik)

 

Ezeknek az éveknek a roppant nehézségeiből, súlyos dilemmáiból, a kommunista hatalmi tényező romboló jelenlétéből következett, hogy a politikai életben, a polgári társadalmat képviselő erők körében sokszor fájdalmas megosztottság alakult ki. A kommunista erőpolitika és taktika végső soron megoldhatatlan problémájából fakadóan az egyébként hasonló világnézetet valló, kereszténydemokrata szellemiségű államférfiak, nagy formátumú polgári politikusok kényszerpályára kerültek, ahol a kommunizmussal szemben viselt harcukban nemegyszer egymástól eltérő taktikai elképzelésekbe, politikai irányokba szorultak.
Erre a helyzetre az egyik legfontosabb példa Mindszenty József és Barankovics István viszonya. Kettejük között a keresztény politika mibenlétéről és a kommunistáknak tehető engedmények kérdéséről vallott nézeteik különbsége miatt feszültség alakult ki. Ezt a viszonyt árnyaltan és gazdagon mutatja be Kovács K. Zoltán a már idézett Félbemaradt reformkor című kötetben.6 Mindszenty és Barankovics politikai felfogásának különbsége az ÁVO figyelmének homlokterében állt, amely a maga részéről mindent meg is tett e viszony elmérgesítéséért. Az alábbi jelentések főleg ezt a kérdést érintik.
Jelentés. Bp. 1947. október 10. 1000/111. sz.: „Egy katolikus író, a katolikus közéletnek a nyilvánosság előtt még alig észrevehető válságát úgy fejtette ki, hogy egy test két fejjel: az egyik fej Mindszenty, a másik Barankovics. A püspöki kar eltérő véleménye a gyakorlati politikában arra kényszeríti Mindszentyt, hogy nyíltan ne támadja Barankovicsot, személyes befolyását azonban változatlanul arra használja, hogy Barankovicsot lehetetlenné tegye. A püspöki kar határozatai közül a prímás a katolikus egyetem tervét meglehetősen lanyhán kezeli, mert ezen a téren dolgozik most Mihelics Vid demokrata néppárti képviselő is, (Mindszenty) ellenben csaknem kizárólag a katolikus napilap kérdésével foglalkozik. A napilap kérdésében legszűkebb környezetén kívül a katolikus közéleti tényezők közül senki nincs Mindszentyvel egy véleményen. Lehetetlennek minősítik olyan napilap szerkesztését, amely a prímásnak mindenben és kizárólagosan engedelmeskedik. Barankovicsék ezzel szemben tudják, hogy a prímás minden eszközzel igyekszik megakadályozni, hogy a Hazánk napilapként megjelenhessen, mert akkor a katolikus közvélemény számára – mely a Demokrata Néppárt és Mindszenty közötti ellentétekről nincs megfelelően tájékozódva – szükségtelenné válik Mindszenty napilapja. (66. o.)
Jelentés. Bp. 1947. október 3. 1000/105. sz.: „Endrédy Vendel zirci apát elmondotta Kalmár Ödön ciszterci szerzetesnek, hogy Mindszenty hercegprímás a lehető legellenszenvesebb hangon nyilatkozott Barankovicsról, és nagyon rossz néven vette a ciszterektől, hogy helyiséget adtak Mihelics Vidnek a választások előtti papi összejövetelekre. (61. o.)
Ezzel kapcsolatban megjegyezzük, hogy Mihelics Videt régi szálak fűzték Zirchez, hiszen ifjúkorában, Békefi Remig alatt, itt volt ciszterci novícius, de felszentelése előtt kilépett a rendből. – Az előbbieknél nem kevésbé jellegzetes szövegek azok a jelentések, amelyek Mihelics Viddel kapcsolatban Czapik Gyula egri érsek felfogásáról, és a környezetét alkotó személyek magatartásáról számolnak be. Mihelics Vid még a 30-as évekre visszamenő régi barátságban állt Czapik Gyulával, Egerben pedig, mint említettük, parlamenti képviselői mandátumot szerzett, továbbá az egri érseki jogakadémián a jogbölcselet tanára volt.
Papp Antalnak, a Hazánk7 szerkesztőjének a véleményét kihallgatva egy 1948. január 16-án kelt jelentés többek között a következőket mondja: „Sokan azt hiszik, hogy a maga egyházias irányával Mihelics az egyház embere; ez tévedés. Viszont annál több köze van az egri érsekhez, akinek közeli személyes híve, és abból, hogy Mihelics időnként minő hangon és minő csalódottsággal nyilatkozik a prímásról, hozzávetőleg meg lehet állapítani, hogy a Mindszentynél jóval egyezkedőbb hajlamú Czapik Gyula miként vélekedik a helyzetről. (88. o.; lényegében ugyanezt a megállapítást teszi az 1000/190. sz., 1947. január 17-i jelentés is).
Jelentés. Bp. 1948. május 4.: „Katona Jenő május elsején a koalíciós pártok megbízott szónoka volt az Egerben rendezett ünnepségeken. Arra a kérdésre, hogy tiszteletét tette-e Czapik érseknél, rendkívül mérgesen és elutasítóan felelte: ilyesféle békülésről és gesztusról ő tudni sem akar, hiszen fiatal újságíró korában heves problémái voltak Czapikkal, aki akkoriban a Magyar Kultúra szerkesztője volt, míg Katona a katolikus irodalmi front baloldalán helyezkedett el.8 Megerősíti azt a hírt, hogy Czapik egri érsek kizárólag Barankovics-párti emberekkel van körülvéve. Egy kvartett működik körülötte: Mihelics Vid, Pálos jogakadémiai tanár9, Kovrig Béla jogakadémiai tanár és Kiss István teológiai tanár, aki az előző parlamentben kisgazdapárti, majd pártonkívüli képviselő volt (…) Ez a társaság a Barankovics-párt egész vezérkara, melynek igen nagy hatása van a város közéletére. Katona Jenőnek az a benyomása, hogy az egri kisgazdapártiak is Barankovics pártjának nyomása alatt állnak. Az egri helyi közéletben igen-igen nagy tekintélye van Mihelics Vidnek, és a most ellene irányzott baloldali és kisgazdapárti támadások ott meglehetősen rossz benyomást tettek. A továbbiakban Katona arról beszél, hogy Ortutay nagy gondot fordít mostanában Mihelicsre. Katona Jenő is nagy buzgalmat fejt ki Mihelics régi cikkei, tanulmányai felkutatásában, melyek általában az újrendiséggel foglalkoztak. (98. o.)
Az előbbiekhez hasonló eredményre jut egy másik, 1948. április 30-án készült jelentés, amely Czapik környezetének leírása után megállapítja: „Különben Ortutay Gyula ismételten megüzente Mihelicsnek, hogy maradjon nyugton, mert bőségesen van az elmúlt korszak újrendi és hivatásszervezeti félhivatalos mozgalmaiból kellemetlen politikai anyag ellene. (103. o.)

 

Mihelics Vid felfogása

 

A kommunista politika ismert eljárása volt, hogy ellenfeleik korábbi munkásságát a „reakciós, „fasiszta stb. jelzőkkel látták el. Ez történt Mihelics Viddel is, aki a 30-as években a keresztény alapon álló hivatásrendi társadalom elvének jeles képviselője volt10, s akit azzal próbáltak sarokba szorítani, hogy ilyen irányú munkásságát önkényesen az előbbi fogalmakkal illették (alapvetően ennek a propagandának a folytatásából ered, hogy a hivatásrendi társadalommal kapcsolatban azóta is sok tévképzet él a köztudatban). Mihelics Videt számos ilyen szándékú támadás érte az országgyűlésben, beszédekben és újságcikkekben, különböző kommunista vagy más, baloldali érzelmű személyek részéről (Ortutay Gyula, Justus Pál, Gogolák Lajos, Katona Jenő stb.).11 Mihelics Vid Ortutay Gyula vádjaira a Hazánkban közzétett terjedelmes cikkben válaszolt.12
Az említett hadviselésben az sem zavarta a kommunista ideológiát, hogy a dosszié más lapjain ugyanilyen ÁVH-jelentések voltak kénytelenek megállapítani Mihelics Vid náciellenes magatartását is.
Egy 1950. március 29-én kelt összefoglaló életrajz többek közt megállapítja: „Írásaiban a nyugati katolikus pártok, főleg a franciaországi MRP szellemében foglalkozik a politikai kérdésekkel. Ennek a nyugati liberális katolikus politikai vonalnak a propagálása bizonyos mértékig szembeállította Mindszenty nyíltan fasiszta (sic) politikájával. Ez az állásfoglalás, bár látszatra demokratikusabb volt Mindszenty vonalánál, veszélyességében azonban semmivel sem kisebb annál, mert némi (sic) keresztény-szocialista elméleti megalapozottsága is van.13 (5. o.)
Egy 1946. október 1-jén készült jelentés egyebek mellett megállapítja: „Teleki Pál felkérésére a dunántúli theológiai szemináriumokba a nyár folyamán összehívott lelkészkedő papság számára előadásokat tartott a katolicizmus és nácizmus összeférhetetlenségéről. Általában tanulmányai után szellemi életünkben egy francia értelmű keresztény demokráciának volt képviselője (…) Mihelics egyik könyvét a szociális kérdésekről14 indexre tették, de a budapesti tudományegyetem igazolóbizottságában Szalai Sándor, a Népszava külpolitikusa, egyetemi tanár, megállapította, hogy Mihelicsnek ezt a munkáját jól ismeri, és nem találja fasiszta könyvnek. (…) Tudományos körökben náciellenesnek ismerték. Mindenesetre a katholikus társadalombölcseletnek, Kecskés (Pál) mellett, a Vatikán előtt és a franciaországi katholikus körökben is, egyik legtekintélyesebb képviselője.” (11. o.)
Ortutay Gyula politikai szereplése, vérbeli kommunista tevékenysége (az ún. „0 csoport működése) a kisgazdapárt színeiben, az iskolák pártállamosításában tetőző dicstelen és kártékony tevékenysége vallás- és közoktatási miniszterként, olyan témák, amelyek nem e lapokra tartoznak.15 Ide kívánkozik viszont egy jelentés, amely kitér az iskolaügy kérdésére:
1948. január 8-i jelentésük szerint „Mihelics Vid január 4-én és 5-én Czapik Gyula érseknél tárgyalást folytatott az iskolák államosításának kérdésében. A tárgyaláson részt vettek Mihelicsen kívül Kiss István teológiai tanár és dr. Száva János érseki titkár is. Az iskolák államosításával kapcsolatban erős agitációt fejtett ki. Kijelentette, hogy fel kell lépni az államosítás ellen, ha kell, a párt feloszlatása árán is. (7–114. o.)

 

A Demokrata Néppárt feloszlatása

 

A demokráciának azonban nem volt eszköze a kommunista erőszak ellen, amely hamarosan teljesen uralma alá hajtotta a magyar társadalmat. Az egyházi iskolák államosítása (1948. június 16.) után, az állandó támadásokat és meghurcolásokat követően, egyre jobban kiteljesedett az ellenzéki pártok, köztük ekkor elsősorban a Demokrata Néppárt, valamint az egyházak elleni hadjárat, amelynek csúcspontja fél évszázaddal ezelőtt Mindszenty József bíboros érsek hercegprímás letartóztatása (1948. december 26.), majd koholt pere és elítélése (1949. február 3-8.) volt. A Demokrata Néppárt egyszerűen lehetetlen helyzetbe került, tagjai a fizikai fenyegetettséggel kellett, hogy számot vessenek. Ilyen körülmények között, ahogy azt az erre vonatkozó tanulmányok16 megvilágítják, a párt feloszlott, képviselőik egy része emigrációba kényszerült. Ezekkel az eseményekkel kapcsolatos az alábbi jelentés:
Jelentés. Bp. 1949. február 8.: „A DNP képviselőinek legnagyobb problémája az – állítja alacsony tekintettel a jelentés szerzője –, hogy milyen körülmények között tudnák megtartani mandátumaikat. Éppen emiatt már a párt feloszlatását kimondó politikai bizottsággal Farkas Dénes vezetésével egy csoport képviselő szembehelyezkedett. Farkas Dénes követelte, mint a képviselő csoport korelnöke, hogy a párt feloszlatását, illetve az erről történt pol. biz. határozatot a képviselőcsoport újból vizsgálja felül. Farkas Dénes és csoportja azzal a szándékkal tette ezt, hogy ha lehet, a felülvizsgálás ürügye alatt a párt feloszlatását megakadályozza. F. hó 7-én azonban személyesen jelent meg a pol. biz. ülésén, és ott Mihelics Béla Vid és a többi képviselők elfogadtatták vele a feloszlatás helyességét. Ezzel a ténnyel Farkas Dénes felhagyott a párt kereteinek visszaállítási törekvéseivel. 22/8. (107. o.)

 

Emigrációs tervek

 

A kialakult kilátástalan és fenyegetett helyzetben a Demokrata Néppárt 11 országgyűlési képviselője vállalta az emigrációt.17 Ha valami, úgy az emigráció nyilván az érintettek legtitkosabb tervei közé tartozott. Ehhez képest arról is találunk ÁVH-jelentést, hogy némelyek az emigráció gondolatával foglalkoznak, s eltávozásukat igyekeznek megszervezni.
Jelentés. Budapest, 1949. február 5.: „Kovács József szentgotthárdi DNP képviselő f. hó 4-én elmondta, hogy Koczak nagyon csúnyán becsapta őt. Határozott megállapodás volt ugyanis Kovács József és Koczak között azzal, hogy Koczak magával viszi Kovács Józsefet nyugatra. Most az a helyzet – mondta Kovács –, hogy Koczak, amikor kiutasítása után elhagyta az országot, magával vitte Barankovics Istvánt, és ő itt maradt.
Ezután Kovács József elmondta, hogy a DNP több képviselőjével együtt rövid időn belül nyugatra szöknek; a szökés lebonyolítását Kovács József intézi. Nem mondta el Kovács a csoport összes tagjait, de megemlítette, hogy a legjelentősebbek Mihelics Béla Vid és Eszterhás György lesznek, célzott még Mézes Miklósra is. Panaszkodott, hogy január 15-ig módjában lett volna egy katonai parancsnok kocsiján átmenni a határon, de ez már nem aktuális, és így más vonalat kell megpróbálni. Először Zalaegerszegre utazik, és ha ott nem tudja megszervezni a csoport kijuttatását, akkor a számára kevésbé biztos utat – Sopron mellett – fogja választani.
Kovács József elmondta ezután, hogy Belső Gyula jelenleg Budapesten tartózkodik, de senkivel nem közli lakáscímét. Belső a közelmúltban átszökött Jugoszláviába, ott 8 napig le volt zárva, nagyon rosszul bántak vele, jegyzőkönyvet vettek fel illegális határátlépésről, és elvették minden iratát. Állítólag végül sikerült megvesztegetni/e/ két katonát, gyűrűjével és órájával, úgy tudta csak elkerülni, hogy hivatalosan átadják a magyar határőröknek. Kovács József szerint jelenleg Kovács K. Zoltán készíti elő Sopronban Belső Gyula közeli disszidálását. 33/7/29. (106. o.)

 

A kommunista uralom alatt

 

Annyi bizonyos, hogy Kovács Józsefet, amikor 1949. március 12-én Sopronnál tényleg megkísérelte elhagyni az országot, az ÁVH letartóztatta, első fokon 12 és fél évre ítélték, végül 1954-ben engedték szabadon.18 Mihelics Vidről szólva viszont jelezni kell, hogy bármilyen okból szerepelt is a neve a jelentésben, ő végül is itthon maradt, az Új Ember és a Vigilia szerkesztőségében folytatta munkáját, és igyekezett az adott helyzetben a keresztény szellemet ébren tartani. Ekkori közéleti tevékenységére vonatkozik az alábbi két jelentés:
„8/11-es ügynök 1949. június 14-i jelentése szerint Mihelics Vid, Sík Sándor és Bálint Sándor szegedi egyetemi tanár ifjúsági illegális szervezkedést vezetnek. Dobi János író elmondása szerint a szervezkedés gyakorlati megindítását a kb. 2 hónapig illegálisan Magyarországon tartózkodó Saláta Kálmán indította meg. Barbély György áv. törm. (8-9. o.)
Jelentés. Budapest, 1949. június 15.: „Dobi János elmondta, hogy a szervezkedésnek, melyben részt vesz, Sík Sándor egyetemi tanár, Bíró (nyilván: Bálint) szegedi egyetemi tanár, Mihelics Vid volt DNP képviselő és a piarista rend főnöke (természetesen ismét Sík Sándor, akinek a szerepeltetése máshol is gondot okoz: a dosszié tartalomjegyzéke szerint foglalkozása: „piarista rendfőnök) a résztvevői, illetve vezetői. A szervezkedés a »Vigilia« társaságon belül folyik. A szervezkedés fenti vezetői ma este jönnek össze megbeszélés végett a Mátyás pincébe, vagy akadályoztatás esetén a Molnár utcai vendéglőbe. Dobi elmondta még, hogy rövidesen le kell utaznia B. Szabó Istvánhoz. 16/8/11. (109. o.)
A mindent átfogó ellenőrzés és kényszer az ezt követő időkben olyan képtelen helyzetet eredményezett, amelynek a mibenlétéről a kívülálló, a kései szemlélő nehezen képes pontos fogalmat alkotni. Azok, akik itthon maradtak, s egyáltalán valamit képviselni akartak a korábbi szellemiségből, nem kerülhették el az új történelmi korszakkal való számvetést. Ebből a szempontból igen fontosak az alábbi jelentésben foglalt megállapítások:
Jelentés. Budapest, 1950. március 6.: „A katolikus politikának ma egyetlen lehetősége az – mondta Mihelics –, hogy depolitizálni kell a sajtót és a mozgalmat. Nincs értelme a további kísérletezésnek a rendszerrel szemben, mert a fennálló veszedelem nem áll arányban az esetleg elérhető sikerrel. Ma az események már túlnőttek rajtunk, s ma minden igyekezettel azon kell lenni, hogy átmenthessük magunkat. 2/2. (21. o.)
Nem tehetjük meg, hogy ne idézzük fel ezzel kapcsolatban az egyik legnagyobb gondolkodó, Platón szavait, aki nevezetes hetedik levelében ezt a megállapítást teszi: „A bölcs embernek hazájával szemben is ezt a felfogást kell egész életén át szem előtt tartania. Ha az a véleménye, hogy hazáját helytelenül kormányozzák, szavát csak akkor emelje fel, ha azt hiszi: nemhiába beszél, és szavai nem fogják vesztét okozni. Ne akarja azonban hazája alkotmányát erőszakkal megváltoztatni, ha azt látja, hogy száműzetések és tömegmészárlások nélkül lehetetlen a legjobb kormányformát megvalósítani. Lelki nyugalmát megőrizve, imáiban kérje ilyenkor a legjobbakat mind önmagának, mind pedig hazájának.19
Külön áttekintést érdemelnének azok az ÁVH-jelentések, amelyek tükrében elénk tárul, milyen hallatlan szorításban kellett pl. az Új Ember szerkesztőinek az 50-es években állandóan arra fordítaniok figyelmüket, hogy a lap puszta fennmaradását biztosítsák. Ezek az írástudók, akik katolikus sajtónk, tudományosságunk és irodalmunk nagy nemzedékét alkották, egy jobb korban többnyire katedrát kaptak volna – s most félművelt vagy fondorlatos hatalmasságok rögeszméire kellett, hogy tekintettel legyenek. Ebben a rendszerben, amely a szellemet lábbal tiporta, az ő kivételes diplomáciai érzékükre, tárgyalókészségükre, önuralommal társult nyitottságukra és küldetéstudatukra volt szükség ahhoz, hogy különböző formákban és műfajokban meg tudjanak őrizni valamit abból, amit értékesnek és szükségesnek tartottak.
Ezt a szomorú korszakot felidézve befejezésül az alábbi gondolatot szeretnénk kihangsúlyozni. Ha végigpillantunk e korban a humánum embereinek hányatott életútján, az utókor, a hagyományokat igénylő nemzedékek nevében hálásan gondolhatunk azokra, akik akár az emigráció keserűségei közepette, akár az itthoni lét embert próbáló terhei alatt, vállalták keresztény küldetésüket. Legjobbjaink idehaza azon fáradoztak, hogy a vallási és a szellemi élet kereteit, intézményeit lehetőleg fenntartsák, mert az a belátás vezette őket, hogy a keresztény ember evilági hivatása szerint az egyháznak folytonosan testet kell öltenie minden korszakban. Ahogyan Mihelics Vid egyik írásában megfogalmazta: „Nem létezik teljességgel negatív valóság.20 A nyugati világban és a világegyházban pedig megadatott, hogy az igazságot melléktekintetek nélkül néven nevezzék, s ez az emigrációnak mindig pótolhatatlan érdeme marad. E széthasadt korban így e két csoport, lehetőségeinek megfelelően, kiegészítette egymást, és együtt jelenítette meg azt a szellemet, amely a nemzetet tovább éltette.

 

Jegyzetek:

 


1 E tanulmány eredetileg megjelent: Bagdi Gábor–Gyorgyevics Miklós–Mészáros József (szerk.): Kereszténység és közélet. Tisztelgés Kovács K. Zoltán 75. születésnapján. Barankovics Akadémia Alapítvány, Bp., 1999. 174–188. l. Nem került könyvárusi forgalomba.

2 Félbemaradt reformkor. Miért akadt el az ország keresztény humanista megújulása? Róma, 1990.

3 Ld.: Rónay György: Szent Ágoston üzenete. Új Ember, 1950. szeptember 3. Vö.: Elmer István: A történelem orgonáján Isten játszik. 50 éves az Új Ember. Új Ember Kiadó, Bp. 1995. 63. l.

4 Frenyó Zoltán: A magyar Gironde útjain. Adalékok Mihelics Vid pályaképéhez. Magyar Szemle, 1992/1. (november); Katolikus gondolkodó a forradalomban. Mihelics Vid 1956-ban. Új Magyarország, 1995. november 11.; Eszmék és tények professzora. Mihelics Vid (1899–1968), In.: Kovács K. Zoltán–Rosdy Pál (szerk.): Az idő élén jártak. Kereszténydemokrácia Magyarországon (1944–1949). Barankovics István Alapítvány, Bp., 1996.; A kereszténység jövője Mihelics Vid munkásságában. Távlatok, 1996/3-4.; Katolikum és politikum Mihelics Vid 1945–1956 közötti munkásságában. Valóság, 1998/2.

5 Mihelics Béla Vid, személyi dosszié. ÁVH I/2-a osztály, 10-30158 szám. 130 oldal. Történeti Hivatal, 0-10904 jelzet. A dosszié aláírói: Szöllösi György áv. alezr. I/2. oszt. vez., Szamosi Tibor áv. szds. I/2-a alo. vez., Barbély György áv. törm. I/2-a aloszt.

6 Félbemaradt reformkor, im. 173. skk., 183. skk., 231. skk. l.

7 A Hazánk évfolyamai a magyar sajtótörténet fontos, de mindeddig alig méltatott fejezetét alkotják. A lap Mihelics Vid munkásságában is jelentős helyet foglal el, mert 1947–1949 között itt vezette társadalomelméleti rovatát, amelyet azután néhány évvel később Barankovics István az emigrációban A keresztény politika iskolája címmel két alkalommal kiadott (Salzburg, 1951.; New York, 1952.) Ld. bővebben: Frenyó Zoltán: Katolikum és politikum, i. m.; Barankovics István: A keresztény politika iskolája. Bevezetés. In: Kovács K. Zoltán–Rosdy Pál (szerk.): Barankovics István öröksége. A modern kereszténydemokrácia atyja. Barankovics István Alapítvány, Bp., 1997. 72–83. l.

8 Hasonló okokból támadt ellentét Mihelics Vid és Katona Jenő között is. Az ifjú reformkatolikus nemzedék tagjaiként eredetileg mindketten részt vettek a Korunk Szava (1931–1939) megalapításában. A csoportban azonban néhány év alatt jellegzetes ellentétek alakultak ki, amelyek következtében a mérsékelt irányt követők (Aradi Zsolt, Balla Borisz, Possonyi László) kiléptek és életre hívták a Vigiliát, ill. Új Kort. Velük tartott fenn baráti kapcsolatot Mihelics Vid, aki ettől az időtől a Katolikus Szemlét szerkesztette. A másik oldalon viszont a „Magyar hitleristák”-at (Cserépfalvi, Bp. 1936.) kutató Katona Jenő, továbbá – az éppen tőlük elfordult Vigiliában is helyet találó – Just Béla és Horváth Béla azt a nyugtalan, radikális és nemegyszer a bolsevizmushoz eljutó szellemet képviselték, amelyet ezen a vonalon „baloldali katolikus”-nak szoktak nevezni. Erről az oldalról, a Korunk Szava és utóda, a Jelenkor hasábjain sokszor érték nyers támadások Mihelics Vidnek az Új Korban és máshol megjelent írásait. Ld.: Frenyó Zoltán: A magyar Gironde útjain, i. m.; Possonyi László: Tettenérés. Ecclesia, Bp., 1980. különösen 153–235. l.; Tóth László: Horváth Béla „Végkora. Katolikus Szemle, 1964/2. 164–168. l.

9 Helyesen: Pálosi Ervin (1891–1941), az Egri Érseki Jogakadémia, a Ferenc József Tudományegyetem és a Kolozsvári Egyetem tanára, az egri vár áldozatos feltárója volt. Ld.: László Vince: Az ötvenéves egri várkutatás két megindítója. Vigilia, 1975/3.; Kisléghi Nagy Dénes: Pálosi Ervin emlékezete. Székfoglaló. Kolozsvár, 1942. Amint az a halálozási évszámból kitűnik, Pálosi ekkor már nem élt. Egyébként Mihelics sógora volt. Kovrig Bélát (1900–1962) és Mihelics Videt valóban régi szívélyes baráti és szoros munkatársi kapcsolat fűzte egymáshoz. Mindketten a 30-as évek azonos felfogású, vezető szociálpolitikusai voltak. Kovrig 1948. augusztus végén menekült nyugatra. Ausztrián és Rómán keresztül az Egyesült Államokba érkezett, s itt a millwaukee-i Marquette Egyetem szociológiatanára lett.

10 Mihelics Vid: Világproblémák és a katolicizmus. DOM, Bp. 1934.; Az új Portugália. Franklin, Bp., 1938.; A hivatásrendi társadalomról írott cikksorozata (27 írás): Nemzeti Újság, 1940. július 14. – 1941. március 29.

11 Ortutay Gyula beszéde: Kis Újság, 1948. április 20.; Gogolák Lajos: Egyszerű felelet kétszínű mesterkedésekre. Politika (szerkesztője: Katona Jenő), 1948. május 1.; Justus Pál országgyűlési beszéde, 1947. november 19. Országgyűlési Értesítő, 1947. 1114–1131., különösen 1122–1125. hasáb.

12 Mihelics Vid: Válaszom Ortutay Gyulának. Hazánk, 1948. április 23.

13 E „némi elméleti megalapozottságra ld. pl.: Mihelics Vid: Keresztényszocializmus. Magyar Szemle Társaság, Bp. 1933.

14 Mihelics Vid: A szociális kérdés és a szocializmus. Kellner, Bp. 1935.

15 Mészáros István: Mindszenty és Ortutay. Bp. 1989.

16 Félbemaradt reformkor, i. m. 235–238. l.; Elmer István: A Keresztény Demokrata Néppárt, majd Demokrata Néppárt története (1944–1949), In: Az idő élén jártak, i. m. 110. l.

17 Félbemaradt reformkor, i. m. 237. l.

18 Csicskó Mária–Szabó Róbert: A Demokrata Néppárt képviselői. In: Az idő élén jártak, i. m. 156. l.

19 Platón: Hetedik levél. Ford.: Faragó László. Platón Összes Művei. Európa, Bp., 1984. III. köt. 1054. l.

20 Mihelics Vid: Eszmék és tények. Vigilia, 1967/10.



« vissza