Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

A magyar függetlenségi mozgalom története

1939-ben, egy júniusi napon Teleki Pál miniszterelnök irodájában régi barátai, államtitkárok és egyetemi tanárok gyülekeznek. Mind együtt vannak, amikor egy oldalajtó nyílik, s belép rajta a Berlinből épp most hazarendelt diplomata, Szent-Iványi Domokos, akit Teleki ezekkel a szavakkal mutat be a többieknek: Van szerencsém bemutatni nektek a magyar békeküldöttség főtitkárát (még nem volt háború!), aki mostantól a miniszterelnökség új osztályát, a IV-et (ME. IV.) fogja vezetni.
A bejelentés előzményeiről még kevesen tudnak. Teleki elhatározta a külügyi vonatkozású információs tevékenység saját hatáskörébe utalását, kivonva azt a Külügyminisztérium hatásköréből. Csáky István külügyminiszter tiltakozik, és beadja a lemondását. De Telekinek sikerül megnyugtatni: Csáky marad. Ezután az új osztály felállítását a parlament mindkét házának bejelenti, s közli, hogy ennek élére egyik legrégibb és legközelebbi barátját és tanítványát helyezi (nevét nem említi).
Az ME. IV. tevékenységi területét a miniszterelnök a következőkben állapította meg:
1. Ez lesz a miniszterelnök privát kabinetje (tanulmányait, cikkeit, mindenféle írását, eszméit valósítja meg, fordítja le, nyomja ki stb.).
2. A jövendő békedelegáció magja.
3. Könyveket, pamfleteket készít a háború idejére, amelyek a magyar álláspontot támogatják a Magyarországtól Trianonban elvett területekre vonatkozólag.
4. Különleges információs munka (pl. Magyar Tájékoztató Zsebkönyv).
Teleki és Szent-Iványi első, hosszabb megbeszélésén utóbbi javasolta, hogy miután a hadsereg állam az államban, a vezérkar politikájának figyelemmel kísérése céljából nagyon szoros kapcsolatot kell létesíteni vele. Másrészt ahhoz, hogy a miniszterelnök utasításait végre tudja hajtani és az ME. IV. terveit meg tudja valósítani, szükséges, hogy a „legjobban informált ember legyen Magyarországon.
A következő napokban Szent-Iványi irodájában megjelent Fábry Dániel tábornok, a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács főtitkára, Ujszászy István ezredes, a vezérkar 2. osztályának parancsnoka, Ridegh Raymond tábornok Kudar Lajos százados kíséretében, a csendőrség részéről, Osváth László miniszteri tanácsos és Antall József osztálytanácsos, valamint Benczur-Ürmössy Gábor miniszteri titkár, a Belügyminisztérium képviseletében, Petrikovits alezredes, a számjelfejtő osztály feje. Őket követték a különböző intézetek és szervezetek képviselői: Reviziós Liga (Fall Endre), Külföldi Magyarok Világszövetsége (Perényi Zsigmond), Turáni Társaság (Cholnoky Jenő és József Ferenc főherceg), Külügyi Társaság (Paikert Alajos, Móricz Kálmán, Drucker György).
Ettől kezdve a Vkf. 2., a vezérkar, a csendőrség, a rendőrség és a többi szervezet minden reggel beküldi jelentését. A vezérkar évenként konferenciát rendez az összes magyar katonai attasé részvételével. Ezeken Werth Henrik elnökölt, a miniszterelnököt Szent-Iványi Domokos képviselte, a külügyminisztert Ghiczy Jenő. Az összekötőtisztek az ME. IV. és a vezérkar, csendőrség, rendőrség közt a legjobb magyarok voltak. (Közülük Kudar Lajost 1944-ben a Gestapo gyilkolta meg, Padányi Jenőt 1945-ben szovjet titkosügynökök.)
Idézzük Macartney professzor leírását erről a privátkabinetről: „Teleki valóban nagy erőfeszítéseket tett, hogy titkos eszközökkel ellensúlyozza a hivatalos politikának, illetve a jobboldali sajtónak a németbarát megnyilatkozásait. A miniszterelnökségen egy úgynevezett »nemzetpolitikai szolgálatot« szervezett, melynek feladata Teleki valódi politikájának a propagálása volt. Egy titkos nyomdát használtak erre a célra, amelyet olyan titoktartással működtettek, hogy nemcsak a szerkesztési munka (amelynek alapelveit maga Teleki fektette le), de a fogalmazás, a csomagolás, sőt még a helyiség takarítása is magas beosztású és feltétlenül megbízható munkatársak útján történt.
Szórócédulák, brosúrák és bulletinok, amelyek a belpolitikai és külpolitikai helyzetet elemezték, előzetes tájékoztatás (magától Telekitől) küszöbönálló nemzetközi fejleményekről és a németek, illetve itteni híveik tevékenységéről – ezek kerültek ki ebből a privát kabinetből. A szolgálat szorosan együttműködött az egyházakkal és paraszt- és munkásszervezetekkel. Helyi megbízottaik közé tartozott például Varga Béla, Kovács Béla és Pehm József, a későbbi Mindszenty hercegprímás. Ezek a munkatársak nemcsak terjesztették a nyomtatott anyagot, de tájékoztatást is küldtek fel a német és nyilas tevékenységről, valamint a helyi közigazgatás magatartásáról is. Olyanoknak, akik nemzetiségi vidéken éltek, főleg arról kellett jelentést tenniük, ha a kormány nemzetiségi politikája nem lett lelkiismeretesen végrehajtva.
Kétévi fennállása alatt a Szolgálat hatalmas munkát végzett, és kétségtelenül sokat tett a nemzet szellemi ellenállásának az erősítésére a hivatalos kormánypolitikával szemben.
Szent-Iványi Domokos, az ellenállás későbbi vitathatatlan vezetője már ekkor hosszú múltra tekinthetett vissza. Régi erdélyi családból származott. A trianoni béke után el kell hagynia szülőföldjét, családi birtokát elkobozzák a románok. 1920-ban jogi, 1921-ben államtudományi doktorátust szerzett a budapesti egyetemen, 1924-ben a párizsi École des Sciences Politiques-on szerzett diplomát (diplomáciai szakon), a pesti Közgazdasági Egyetemen 1926-ban végzett, a Műegyetemen két évig tanult, majd Cleveland, Evanston, Bécs, a Collége de France következett. Közben Teleki tanszékén tanársegéd, az ő tanácsára lép külügyi szolgálatba, ahol elsőként teszi le a felvételi vizsgát, majd a diplomáciai vizsgát.
1927–35 közt az USA-ban és Kanadában szolgál, majd a Külügyminisztérium sajtóosztályának lesz a vezetője. 1936-ban Darányi Kálmán, majd Imrédy Béla miniszterelnök személyi titkára lesz. Ekkor kezd feljegyzéseket készíteni, s ekkor kerül barátságba kulcsfontosságú emberekkel: Bárczy István miniszterelnökségi államtitkárral, Hlatky Endrével, a Magyar Rádió műsorigazgatójával, Ambrózy Gyulával, a kormányzói kabinetiroda főnökével stb.
Az ME. IV-nek kezdetben hét tisztviselője volt, ez a szám 1941-re 70-re nőtt, kb. 30 tagból állt az összekötői gárda, további 100–110 személy volt ideiglenes alapon bekapcsolva.
Teleki halála után Szent-Iványi (Bárdossy jóvoltából) vetélytársai lépésről lépésre szétszedték az osztályát: Ullein-Reviczky stockholmi nagykövet, Hóman kultuszminiszter, Antal István tájékoztatási miniszter. Szent-Iványit közvetlenül a miniszterelnök-külügyminiszterhez osztották be.
1942 nyarán Ghyczy Jenő külügyi államtitkár megbízást adott neki egy, a magyar háborús felelősséget vizsgáló hivatal felállítására. (Ez természetesen vonatkozott a katonai és politikai vezetők személyes felelősségére is.) E célra Szent-Iványi felhatalmazást kapott a Külügyminisztérium és a Miniszterelnökség titkos levéltárának korlátozás nélküli használatára. Bárczy államtitkárt Kállay miniszterelnök utasította, hogy bocsássa Szent-Iványi rendelkezésére a minisztertanácsi jegyzőkönyveket. A megbízás az 1938 és 1942 közti időszakra vonatkozott. Szent-Iványi azonban túllépte hatáskörét és az 1918 és 1942 közti anyag egészét feldolgozta! Amint írja, Penelope-szerű fortélyokhoz kellett folyamodnia, hogy célját elérje. Mielőtt az 1944 őszi moszkvai missziójára indult volna, az okmányok 80 százalékát tudta feldolgozni.
De térjünk vissza 1941 végéhez. A német hadigépezetet ekkorra visszaszorították Moszkva alatt, és Hitler veresége már várható volt. A háborúba sodródott Magyarország sorsa egyre inkább aggasztotta legjobb fiait. Kudar Lajos, Padányi Jenő és Soos Géza voltak azok, akik Szent-Iványit egy mozgalom megindítására rábeszélték – hisz ő volt Teleki Pál egyik legbensőbb munkatársa. Ekkor alakult meg az a társaság, amely a Magyar Függetlenségi Mozgalom (ezután csak MFM) nevet vette fel. Alapítói közé tartozott (Szent-Iványin kívül): Boér Elek, a Közigazgatási Bíróság tanácselnöke, Faragho Gábor csendőrtábornok a katonai hírszerzés vezetője, később ezeket vették fel (sorrendben): Padányi Jenő őrnagy, Kudar Lajos őrnagy, Faragho helyettese Soos Géza törvényszéki jegyző (későbbi bíró), Joó Tibor egyetemi magántanár.
Idővel a mozgalom tagjainak száma megközelítette a 300-at – nagy részük az ME. IV. tagságából került ki. Az MFM-nek nem volt tagnévsora, tagsági díja, pecsétje, űrlapjai, így létezéséről soha kívülálló nem tudott. Később, ellenállási tevékenysége alatt soha nem bukott le senki MFM-tag minőségben, így soha fel nem fedezték. Ezért tudnak ma is olyan keveset róla.
Az MFM nem volt titkos a német megszállásig, csak éppen tagjai nem beszéltek róla, viszont kapcsolatba került egy titkos társaság tagjaival, a Magyar Testvéri Közösség néhány emberével. Ez a társaság, mely – legalábbis 1939 után – fő céljának a germán hódítás elleni küzdelmet tekintette, 1941 után Telekit tartotta egyik mintaképének. Két közösségi tag már az alapítók közt volt (Soos és Kudar), de már az eredeti ME. IV.-ben is volt kettő: Soos és Kupa László. Természetesen a fentiek további közösségi tagokat is beszerveztek az MFM-be, de erről – akármilyen hihetetlennek tűnik is mai szemmel – a nem közösségi MFM-tagok nem tudtak. Maga Szent-Iványi is csak 1946 őszén hallott először a közösségről.
1943 végéig számos kísérlet történt Magyarországnak a háborúból való kiválására, pontosabban az angolszászokkal való kapcsolatfelvételre ebből a célból. Ezek mögött az MFM aktív közreműködése – a háttérből – mindig érezhető volt.
1943 legvégén került aztán sor egy Különleges Iroda nevű hivatal megszervezésére, melynek élére ifj. Horthy Miklóst nevezik ki, de igazi vezetője Szent-Iványi Domokos. Ezt a hivatalt „kiugrási irodának szokták becézni. Hogy még a német megszállás után sem számolták fel, valószínűleg annak köszönhető, hogy Horthy kormányzó miatt nem akartak a fiához nyúlni. Szent-Iványi – micsoda paradoxon! – innen irányítja majd az ellenállást.
Az 1944. március 19-i német megszállás után nyomban a fegyveres ellenállás szüksége merült fel.
Mi, a Teleki Pál Munkaközösség forrófejűbbjei, ezt láttuk az egyetlen lehető útnak, mégpedig a legrövidebb időn belül! Megbeszéltük a lehetőségeit annak is, hogy Sztójay minisztertanácsos ellen hogyan hajthatna végre egy bombamerényletet a fiatalabbik Jaczkó. (Az én autóm lett volna a menekülési eszköz.) Soos Géza, akinek elmondtuk tervünket, erre felvitt engem és Saláta Kálmánt Szent-Iványihoz.
Ő nyugalomra intett bennünket. Szerinte hosszú megpróbáltatásnak nézünk elébe. Aztán a németek után jönnek az oroszok. Várni kell, amíg a társadalom tudatára ébred, mit is jelent a megszállás. Addig is egy politikai bizottságfélét szerveztünk a most már új aktivitásba lépő MFM keretében. Erről sem született semmiféle írásbeli feljegyzés, így csak az emlékezetemre hagyatkozhatom. Időnként jelen voltak: Soos Géza, Saláta Kálmán, Arany Bálint, Torma Domokos, Mészáros István, szeptembertől Szent-Miklósy István.
Lassan kialakult az MFM szerkezete, melybe tehát bekerültek a régiek mellett fiatal radikális csoportok is – ilyenek voltak a Teleki Munkaközösség-beliek, az úgynevezett Diákellenállás tagjai, sőt kommunisták is, mint Somogyi Miklós, a MÉMOSZ vezetője, és a Bolyai Kollégium fiatal tagjai.
Az MFM taktikája az volt, hogy az első hónapban nem érdemes semmilyen konkrét munkához sem fogni, mert meg kell várni a németbarátok nagy részének a kijózanodását is. Szent-Iványi szerint március 19. súlyos tragédia volt, de a romokban van elég értékes anyag, amivel az új építést meg lehet kezdeni. Az alapkő, felfogása szerint csak a kormányzó lehet, mert ő az egyetlen személy, akitől még remélni lehet, hogy az országot többé-kevésbé egységesen tudja a fegyverszünet felé elvezetni. A feladat: megvárni, amíg az országra nehezedő német nyomás csökken, és a háború kellő szakaszában ki kell ugrani. Ehhez türelem, önfegyelem és a cselekvés pillanatában egység szükséges. Oda kell hatni, hogy az átmeneti időben felesleges szabotázscselekményekkel, tüntető lépésekkel ne fokozzuk a németek bizalmatlanságát és éberségét, ne hátráltassuk a német csapatok kivonását, amit a fronton uralkodó helyzet úgyis előbb-utóbb ki fog kényszeríteni. Szervezkedésre és minél szélesebb kapcsolatokra van szükség. A tömegek nélkül a tervezett politika nem hajtható végre.
A zsidókérdés azonban az ellenállási mozgalmat már sokkal előbb cselekvésre kényszeríti.
Az MFM úgy érezte, akcióba kell lépnie. Már egy idő óta a hadseregben lévő tagjai segítségével kivívta, hogy a munkásszázadok számát emeljék. Bármilyen furcsán hangzik is ma, hogy a zsidó munkaszolgálatosok behívása zsidó érdek volt, tény, hogy ők október 15-ig nem kerültek deportálásra. Endre László egyik hivatalos jelentésében arról panaszkodik, hogy a katonai behívókkal 80 ezer zsidó férfit szabadítottak ki a gettókból, sok ezer közülük a korhatáron is túl volt. Német források 150 ezerről tudnak.
Az MFM nagy akciója az ellenállás első fázisában, amihez nem volt még szükség a tömegek megmozgatására, a kormányzat belülről gyengítése volt.
Ez az akció szinte kizárólag Szent-Iványi játszmája, egyik legnagyobb játszmája volt. Összeköttetései segítségével a Sztójay-féle jobboldali koalíció összetevői közt a maximumig fokozta a súrlódásokat. Ennek során az Imrédy-párt tagjai teljesen elvesztették a fejüket. Mivel időközben sikerült az MFM-nek a kormányzó tájékoztatását – a Pesten akkreditált idegen diplomaták bevonásával – megszervezni, a kormányzót ennek során a kihallgatások alatt mindarról tájékoztatni, amit Sztójayék elhallgattak, vagy meghamisítottak (a kabinetiroda főnöke tréfásan „körmenet”-nek nevezte el ezt a folyamatot), Imrédyék vissza akarták állítani a régi helyzetet, amikor csak a kormány tájékoztatta Horthyt. Mindenekelőtt Bárczy István miniszterelnökségi államtitkárt (aki szintén MFM-tag volt) akarták eltávolítani. A magyar történelemben szinte példátlan eszközhöz folyamodtak: politikai gyilkossághoz. Különös véletlen folytán Szent-Iványi éppen Bárczynál töltötte az éjjelt, amikor lövöldözésre ébredtek. Autós banditák próbáltak behatolni. A merénylet nem sikerült. A merénylők ugyanis egymás ellen fordultak. (Lásd: Bokor Péter: Zsákutca)
Kudar Lajos, a csendőrnyomozó alosztály parancsnoka pár óra alatt kinyomozta a tényállást és a bizonyítékokat, és a jelentést oly módon állította össze, hogy a bűnvádi eljárás megindítása elől lehetetlen volt kitérni. A merénylet és az ezzel kapcsolatos felelősség körül a jobboldali koalíció összeomlott. Kudarnak ugyanis sikerült kiderítenie, hogy a merénylők vezetője, Lang zászlós, két legénységi állományú egyénnel Görgey Vince százados felbujtására és utóbbi autóján kísérelte meg a gyilkosságot. Mind Lang, mind Görgey imrédysta volt. Kiderült az is, hogy a gyilkossági terv az Imrédy-párt köreiben született meg, mert Bárczy volt az, aki a zsidóügyekről tájékoztatta a kormányzót. Szent-Iványi ezt a tényt arra használta, hogy a különböző jobboldali alakulatok vezetőinek környezetébe beszivárgott MFM-tagok segítségével a kormánykoalíció különböző áramlatait egymásnak ugrassa. Ez az intrika kitűnően haladt előre és augusztus közepén már tűrhetetlen volt a kormány helyzete. Sztójay le is akart mondani. Végül a román kiugrás megadta neki a kegyelemdöfést. (A Bárczy-ellenes merényletet június 28-án, Szentendrén kísérelték meg.)
Visszatérve a zsidóügyekhez, még április 7-én sikerült két szlovák zsidónak Auschwitzból megszöknie, s magukkal hozni az úgynevezett „Auschwitzi Jegyzőkönyveket, a haláltábor első hiteles leírását. Ezt az MFM megszerezte Szlovákiából és lefordítva eljuttatta Horthyhoz és a papi fejedelmekhez. (Erről részletesen beszámoltunk az 1993. január 29-i Magyar Nemzetben.)
Ez a jegyzőkönyv – s nem a külföldi tiltakozások – győzte meg Horthyt, hogy – a normandiai partraszállást követő német csapatkivonások után – a zsidók deportálását leállítsa.
Ezt mutatja az alábbi kis kronológia: június 26-ára volt kitűzve a koronatanács, melyben Horthy be akarta jelenti a deportációk beszüntetését. Egyedül a pápa távirata érkezett meg előző nap, amikor Horthy már úgyis határozott, míg Roosevelt, a svéd király és mások tiltakozása napokkal később.
Szenes Sándor kitűnő könyvében (Befejezetlen múlt, 1986.) ezt írja: „A kormányzó a jegyzőkönyvektől mélyen megrendült és először azt gondolta, hogy ez a szörnyűség nem lehet igaz… mert addig úgy tudták: a zsidókat német munkatáborokba viszik, és minden egyéb hírről azt hitték, hogy azok túlzások.
Ekkor Horthy végre feladja passzivitását, és az MFM sürgetésére közli, hogy mindenben támogatni fogja az ellenállási mozgalmat.
Azonban hiába állította le Horthy az elhurcolásokat, Eichmann Endre László belügyminiszter és államtitkára, Baky László útján előkészítette a budapesti, a külföldi és a vidékről Pestre menekült zsidók révén felduzzadt zsidóság gyors deportálását. Baky e célra több különlegesen kiképzett csendőrzászlóaljat rendelt fel a fővárosba.
Kudar ezredes, a csendőrnyomozó osztály parancsnoka, MFM-tag, két segédtisztjével leitatta az egyik csendőralakulat parancsnokát (Galántai csendőr ezredest), aki a Négy Szürkében el is mondta, hogy csapataik azért vannak itt, hogy a pesti zsidóságot deportálják, és ha az öregnek – értve ezen a kormányzót – ez nem tetszik, majd vele is elbánnak. A két csendőrnyomozó a becsípett parancsnokot hazavitte, a beszélgetésről jegyzőkönyvet vettek fel, amelyet Kudar átadott a testőrség parancsnokának. Persze Szent-Iványit is azonnal tájékoztatta.
A Várban az információ nagy izgalmat váltott ki. Egyrészt azért, mert a kormányzó azonnali heves reakciójától tartottak, másrészt azért, mert tudták, hogy a kormányzó fellépését karhatalommal alátámasztani nem lehet. A problémát az MFM oldotta meg. Két vezérkari tiszt tagját Esztergomba küldte, ahol a II. páncélos hadosztály állomásozott. Ez az alakulat a magyar hadsereg utolsó tartaléka volt, amelynek létéről a németeket többé-kevésbé homályban tudták eddig tartani. A hadosztály vezérkari főnöke, Koszorús ezredes, erre Horthyhoz ment s felajánlotta szolgálatait. (Koszorús úgy emlékszik, hogy az MFM akciójától függetlenül is kiderítette Bakyék tervét és felajánlotta hadosztálya beavatkozását.) Másnap reggel Koszorús a rendelkezésre álló erőkkel megszállta Budát. (Horthy magához rendelte Faraghót és Lázár tábornokot [mind kettő MFM-tag] és megbízta őket további katonai előkészületek megtételére. Faraghót, a csendőrség szemlélőjét arra utasította, hogy a jövőben minden csendőralakulatot a saját parancsnoksága alatt tartson, és hogy a belügyi államtitkároktól semmiféle utasítást ne fogadjon el.)
Koszorús ezredes ultimátumot intézett Bakyékhoz, hogy 24 órán belül irányítsák vissza körletükbe a csendőröket. Hiába dühöngött Eichmann, a páncélos hadosztály nehéz fegyvereivel nem lehetett szembeszállni. Horthy pedig végleg leállította a deportálásokat.
A kormányzó a Koszorús-féle akció sikere után úgy döntött, megteremti az előfeltételeket a háborúból való kiugrás számára. Július 17-én levelet írt Hitlernek, amelyben kérte a német megszálló alakulatok, a Gestapo és az SS-különítmények kivonását az országból. Egyúttal bejelentette szándékát, hogy leváltja a Sztójay-kabinetet, és új kormányt nevez ki. Ezzel egy időben Veesenmayer, a megszálló hatalom budapesti rezidense átadta neki Hitler üzenetét, amely a legdurvább fenyegetésekkel igyekezett Horthyt visszatartani a Sztójay-kormány leváltásától. Ha ez megtörténik – fenyegetőzött –, akkor olyan rendszabályokat léptet életbe Magyarországon, amelyek végleg lehetetlenné teszik a német érdekeket sértő intézkedések megismétlődését. Ezen kívül kilátásba helyezte „az árulás bizonyítékainak (azaz az angolszászokkal folytatott tárgyalások anyagának) nyilvánosságra hozatalát, ami „kihatna a kormányzó történelmi szerepének elbírálására is. Megüzente, hogy elfogatja és kivégezteti azokat, akik Horthyt ilyen lépések megtételére biztatják, valamint követelte a budapesti zsidóság deportálásának végrehajtását.
Az adott katonapolitikai viszonyok között a kormányzó nem volt olyan helyzetben, hogy várható súlyos következmények nélkül meneszthesse a Sztójay-kormányt. Egyet viszont megtett: változatlanul megakadályozta a budapesti zsidóság deportálását.
Augusztus elején a kormányzó végleg elhatározta, hogy szakít a németekkel, és egy új, demokratikus kormánnyal váltja le Sztójayét. A célja az volt, hogy visszaállítja a magyar szuverenitást.
Ezzel szemben a németek határozatba hozták: 1. hogy a kormányzót a legelső alkalommal el kell ejteni s a „turáni fajtájú vezetőképes magyar értelmiséget ki kell irtani; 2. a kormánypárt németbarát elemeit össze kell hozni a szélsőjobboldali képviselőkkel, s egy kormányozni képes „nemzeti szövetséget kell létrehozni belőlük; 3. ha ez nem megy, akkor Szálasit névlegesen kormányra kell juttatni; 4. a sváb vezérkariakkal kifejezetten a kormányzó ellen kell megnyeretni az összes kulcshelyeken lévő tiszteket. Ha nem lehet kicserélni, el kell tüntetni őket. A németek azzal kezdték, hogy augusztus közepén a sváb vezérkariak révén elirányíttatták a magyar páncélos hadosztályt, Budapest mellé hoztak két német páncélos, Budapestre magába két német SS-hadosztályt, továbbá a Dunántúlra több német kiképzőtábort.
A német puccs augusztus 20. körülre lehetett időzítve, de a román kiugrás elhalasztotta a német terveket.
Augusztus 29-én Lakatos Géza lett az új miniszterelnök, aki elég rossz kompromisszumot jelentett.
Még előbb, augusztus 25-én összeült az MFM úgynevezett politikai bizottsága, Szent-Iványi titkára, Keövess András lakásán, a Harrisseion legfelső emeletén. Szent-Iványi Salátától kérdezte először, szerinte mi a legfontosabb teendő. A fegyverszünet kérése – felelte ő. Ehhez a következő előkészületekre van szükség, folytatta: a) a politikai foglyok szabadon bocsátása (Bajcsy-Zsilinszky, Nagy Ferenc, Peyer Károly stb.), b) megegyezés egy ellenzéki kormány megalakításáról, súly a Kisgazdapárton, c) kormányzói kiáltvány előkészítése, d) Horthy vegye át a főparancsnokságot és utazzon a csapataihoz, e) Budapestre nevezzenek ki egy erélyes városparancsnokot (legjobb Bakay Szilárd lenne, akit Jaczkó Pál ajánlott, nagyszerű magatartására való tekintettel az ukrajnai megszálló csapatainknál), f) a kormányzó elfogatása estére teljhatalmú helyettes és hozzá megfelelő garnitúra kinevezése, g) kapcsolatok felvétele a szövetségesekkel. Saláta javaslatát elfogadták, és Szent-Iványi a továbbiakat ezek alapján csinálta.
Egyébként szeptember 5-én alakul meg az MFM főtitkársága Szent-Miklósy István lakásán. Utóbbi akkor érkezett vissza a frontról – az MFM intézte el visszarendelését. Most a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács beosztottja lett, s így mindig pontosan informálva volt a hadi helyzetről is. Megalakultak az MFM bizottságai is. Az irányítást a Politikai Bizottság végezte, ezen belül Saláta volt a legaktívabb. A bizottság naponta jött össze, volt úgy, hogy kétszer is egy nap. Arany Bálint, Soos Géza, Keöves voltak még állandó tagok (pontos névsort nem tudok, mert nem állandóak is vettek részt ülésein, magam is többször). Tóth István, Juhász Bálint, Jaczkó Pál stb. volt benne.
Megalakult a karhatalmi csoport, ehhez Salátát küldték ki. Az volt a cél, hogy a lövészegyesületeket szervezzék be, melyek a fegyverszünet proklamálásakor átveszik a megbízhatatlannak bizonyuló csapatok helyét. Kásás Árpád hadbiztos alezredesnek lett volna a lövészegyesületek országos vezetője, erről minisztertanácsi határozat is volt.
A sajtóbizottság Torma Domokosból, Mészáros Istvánból és belőlem állt.
Az ellenállási mozgalmak összefogásának megszervezése Arany Bálintra hárult. Először is összehozta Szent-Iványit és Tildyt. Majd létrejött egy úgynevezett vezérlőbizottság az ellenállási mozgalmak koordinálására. Pontos tagnévsort nem tudok, de mintha az MFM-et Szent-Iványi, az egyházat Szekfű Gyula és Pálffy Géza, a Kisgazdapártot Tildy képviselte volna, s képviselve voltak az összes baloldali pártok is.
Az ifjúsági csoport megteremtette a kapcsolatot a győrffystákkal (Gyenes Antalt az MFM húzta ki, amikor bajba került), itt Fitos Vilmos, Kiss Sándorék, Cholnoky Tamás, Szabó György stb. tevékenykedett.
Az „aprómunka is folyt. Állandóan újabb és újabb sejteket állított fel az MFM, kisebb mértékben folytak a szabotázsakciók, robbantások is, az összeköttetések segítségével egyre több embert lehetett a frontról is hazahozatni. A MÉMOSZ elnökével is folyt a tárgyalás – Somogyi Miklóssal, akit az MFM hozott ki az internálótáborból – a munkásság felfegyverezésére, ezt azonban a kormányzó környezete nem merte vállalni az MFM minden sürgetése ellenére sem. Az is igaz, hogy Somogyi se tudta volna a munkásokat „szállítani.
Már a szeptember 6-i és 7-i ülésen világossá vált az MFM előtt, hogy a katonai helyzet rendkívül sürgőssé tette a gyors akciót a fegyverszünet érdekében. Itt Szent-Mikósy tájékoztatásából kiderült, hogy a Kárpátalja területén felvonult, jó állásokban lévő első magyar hadsereg balszárnyán, a duklai horpadásban nagy űr tátongott, előtte hatalmas orosz erők (8–10-szeres szovjet fölény!). Az Erdélyi-medencében viszont, az inkább csak névlegesen létező II. hadsereg (mely a Keleti-Kárpátokat tartotta) a hátában a Déli-Kárpátok hágóin át óriási motorizált oszlopok nyomultak előre. Világos volt, hogy a jó hegyi állásokban felvonult magyar csapatokat jobbról-balról át fogják karolni.
Szeptember 7-én a légi felderítés fedezte fel az említett motorizált csapatok beözönlését. Veress Lajos meglehetősen gyenge hadserege így nagy túlerővel került szembe. Ekkor Veress egy még a valóságnál is kedvezőtlenebb helyzetjelentést küldött a kormányzónak, s nyomatékosan felszólította azonnali fegyverszünet kötésére. Kilátásba helyezte, hogy ha ez nem történik meg, úgy ő maga lesz kénytelen fegyverszünetet kérni. Ha szükséges, Erdélyben akár a proletárdiktatúrát is kikiáltja. Sajnos ebben az időpontban a fegyverszünet és az átállás céljaira szükséges előkészületek még nem történtek meg. A kormányzó azonban annyira megdöbbent Veress jelentésén, hogy az azonnali fegyverszünet mellett foglalt állást.
Az MFM természetesen mindent elkövetett, hogy a fegyverszüneti előkészületek meggyorsuljanak. A nyugati kapcsolatok már a nyár folyamán kiépültek. A mozgalom külföldi képviseletét Bakách-Bessenyey vállalja több disszidens diplomatával együtt. Egy koronatanácsi félmegoldás nyomán Horthy hivatalosan is (persze titokban) Nyugathoz fordul fegyverszünetért. Az angolszászok az oroszokhoz utalják. Ez szeptember 14-én történt. A kormányzó régi kommunistaellenes magatartása miatt nem tudja, szóba állnak-e majd vele. Az MFM erre félhivatalos küldöttség kiküldését javasolja az ellenállási mozgalom tagjaiból, tájékozódás végett. A háromtagú küldöttség Atzél Endréből (MFM-tag) és két (nem szovjet) kommunistából, Dudás Józsefből és Fauszt Imréből (mindketten a Magyar Hazafiak Szabadság Szövetségének vezetői) áll. Kijutnak Moszkvába, majd vissza (Dudás visszafelé a fronton való átszökésükkor a lábán megsebesül, Pesten kórházban ápolják). Azt a választ kapták, hogy az orosz kormány nem kommunistákkal akar tárgyalni, hanem Horthy megfelelően meghatalmazott képviselőivel.
A német ellenhúzások – mint az várható volt – szeptember közepén megindultak. Már a Lakatos-kormány kinevezése is, mely a németek ellenére történt, kifejezetten fokozta a német–magyar feszültséget. A szeptember 8-ai, fegyverszünetre irányuló magyar törekvések pedig alarmírozták őket. Hitler megegyezik (szeptember 16-án) Szálasival a kormányzó eltávolításában. Szálasi egész jövendő kormányát Gestapo-védelem alá veszi, a hűvösvölgyi Gestapo-villában, hogy bajuk ne essék.
Az oroszok elől visszavonuló németek olyan indokolatlan pusztításokat végeznek (már Erdélyben is) – villanytelepek, kultúrépületek robbantása, stb. –, s különféle ürügyekkel úgy rabolják a polgári lakosságot, hogy Vörös János vk. főnök parancsot ad ki a „németek esztelen pusztításainak meggátlására. A parancs szerint utolsónak magyar csendőralakulatoknak kell elvonulniok, melyeknek szükség esetén fegyverrel is kötelességük megakadályozni a német rablásokat, valamint a magyar vk. főnök által nem engedélyezett pusztításokat. Ezáltal Vörös János is kegyvesztett lett a sváb vezérkariak előtt, akik vele szemben is teljes hallgatásba burkolóznak, és megkezdik a tisztek felesketését Horthy ellen. (László altbgy. irodájában)
Visszatérve a fegyverszüneti delegációkra: mielőtt a hivatalos Horthy-küldöttség elindult volna Moszkvába, Náday vezérezredes Howie angol alezredessel, aki Pesten rejtőzködött, Olaszországba repül szeptember 22-én (a repülőgépet az MFM szerzi meg, a pilóta is MFM-tag, ha jól emlékszem, Majoros János), a kormányzó megbízásából, fegyverszüneti tárgyalások céljából. Erre azért került sor, mivel az MFM svájci megbízottaitól az az értesítés jön, hogy mindhárom szövetségeshez egyidejűleg menjen fegyverszüneti küldöttség. A Bariba érkező misszió eredménytelen maradt: az angolszászok az oroszokhoz utasították a magyarokat.
Szeptember 26-án elindul a hivatalos moszkvai delegáció: Faragho Gábor altbgy., Szent-Iványi Domokos követ és Teleki Géza egy. tanár. (Utóbbi bevételét Szent-Iványi kívánta, hogy ezzel dokumentálva legyen a Teleki Pál-féle politikához való visszatérés.)
A fegyverszüneti küldöttséget Moszkvában kitüntető szívélyességgel fogadták. Szent-Iványi kiválása azonban itthon súlyos csapás volt az MFM-re, melynek vezetésében nem tudta őt pótolni senki sem.
A fegyverszüneti okmány aláírásával az MFM programját teljesítette. Az már tisztán a kormányzón múlt, hogy proklamációja után – október 15-én – nem ment az I. hadsereg főhadiszállására, Husztra. Egyrészt nem akarta elhagyni, mint tengerésztiszt, a parancsnoki hidat, másrészt attól tartott, hogy távozása a budapesti zsidóság végveszélybe jutását jelentené.
Bajcsy-Zsilinszky Endre rövidesen megalapította a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságát, melyben az MFM is helyet kapott. De képviselője, Soos Géza nem vett részt az üléseken a nem kielégítő biztonsági rendszabályok és a bizottság tehetetlensége miatt. (Le is bukott a bizottság, vele együtt a katonai ellenállás szervezete.)
Ebben az utolsó fázisban az MFM csatlakozott a politikai csúcsszervhez, a Magyar Fronthoz. Politikai krédóját az MFM-nek Soos egy későbbi jelentés szerint így fogalmazta meg: „1. A németek elleni harcon felül megtalálni az együttműködést a szövetséges hatalmakkal, és jószomszédi viszonnyal szolgálni a közép-európai megbékélés ügyét. 2. Végrehajtani Magyarország teljes demokratikus és szociális átalakítását.
Katonailag az MFM tevékenysége most már csak abból állt, hogy – Mikó Zoltán vk. százados, honvédelmi felelőse révén – Kiska (Kisegítő katonai) századokat szervezzen, valamint a már ismert Görgey-zászlóaljat. Egy ilyen Kiska alakulatnak, az angyalföldi Rákóczi-századnak volt Jaczkó Pál és jómagam a tisztje.
A sajtóbizottság hetenként egy földalatti kőnyomatost, az Eb ura fakót adott ki Mészáros István és az én szerkesztésemben (és stencilezésemben).
Végül, december 9-én az olaszországi San Severóba repült Soos Géza és Hadnagy Domokos az MFM küldöttségeként, de már semmi eredményt sem tudtak elérni. Jelentésüket az MFM tevékenységéről az OSS, az Egyesült Államok hírszerző szolgálata felvette és Moszkvába továbbította…



« vissza