Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Szabályozott forradalom?

Mádl Ferenc tanulmányának fókuszában öt-hat év áll. Nem sűrűn fordult elő a történelemben, hogy ilyen rövid idő alatt gyökereiben változott volna meg egy rend anélkül, hogy ezt a háború forgószele segítette volna. 1989 és a rákövetkező öt-hat év alatt új rend alakult Közép- és Kelet-Európában. Mádl Ferenc forradalomnak nevezi a folyamatot. A kifejezést – metaforaként vagy más igénnyel – mások is használták. A szerző azonban nemcsak a változások drámai voltát igyekszik e kifejezéssel éreztetni, hanem nyomon követi, hogy mi is változik meg tulajdonképpen egy forradalom csapásán. Erről szól a könyv,
A történés lehetséges színterei közül a szerző a jogot választotta. Egy váltás jogi elemzése természetesen mindig releváns, de különösen fontos akkor, amikor az eseményeket nem lehet a „törés-újrakezdés képletére redukálni, és amikor a jognak átvezető szerepe van. Mádl Brunnert idézi, aki „szabályozott forradalom-ról (geordnete Revolution) beszél. A könyv bevezető fejezete alkotmányszövegeket és alkotmányos természetű törvényszövegeket idéz, melyek a váltás alapjait lefektetve, a piacgazdaság, magántulajdon, szabad kezdeményezés, szabadságjogok, jogállam mellett tesznek hitet. Felmerül a törés vagy átalakulás dilemmája, melyben a cseh Alkotmánybíróság retorikai hidat igyekszik a szemléletek közé verni, kimondva, hogy a régi jog kontinuitása mellett lehetséges a régi rendszer értékeinek diszkontinuitása.
A szerző megfigyelése szerint az új értékek melletti „legátfogóbb és legszisztematikusabb hitvallás egy albán törvényszövegben található. Ennek kapcsán felvetődik; mennyire szerves fejlődést tükröznek az új jogelvek – és mennyire az új ideológiai doktrínák oltárára letett hűségnyilatkozatok versenyét szemléljük. Egy mély társadalmi igény győzelme, vagy egy eurokonform divatáramlat diadala-e az, ami megjelenik előttünk? Vagy mind a kettő? Hogyan magyarázzuk a privatizáció ötéves tervekre emlékeztető előrevetítését és a versenyt a tranzíciós tábor legjobbjai között? Ide tartozik persze az a kérdés is, hogy milyen következtetések adódnak, ha azt állapítanánk meg, hogy inkább új eszmei imperatívuszok, mintsem szerves fejlődés alakított új normákat. Hasznos-e vagy káros, ha az új jogi normák a valóság elé kanyarodnak – és mennyivel lehetnek a normák a valóság előtt? A könyv érinti ezeket a kérdéseket, felvázolja azt a koordináta-rendszert is, melyben felmerülnek – de nem ezeknek szentelték. A Bevezetés vallomása szerint „az itt ábrázolt struktúra a Sein und Sollen-ből inkább azt képviseli, aminek lennie kellene, mintsem azt, ami ténylegesen van.
Ha voltak és ha vannak is új eszmei vezérszavak, melyek kihatnak a jogalkotásra, a megoldások korántsem predetermináltak; a meglehetősen egyértelmű célkitűzések ellenére sok a válaszút. Mádl könyve azokat a jogi eszközöket és jogintézményeket veszi számba, melyek az elmúlt években régiónk nemzetgazdaságainak átalakítását célozták és eredményezték. A fejlődésvonalakat világosan látja és láttatja, ami nem mindennapi bravúr. A nagy feszültség alatt működő (nemritkán kapkodó) jogalkotásban, a reguláció és dereguláció váltakozásaiban csak roppant széles tájékozottsággal és magabiztossággal lehet felismerni a lényeget, a tulajdonképpeni történések erezetét. Mádl először is a tulajdon rehabilitációját térképezi fel, követve egy kívánatos tulajdonstruktúra megteremtésének módozatait, a felülről és alulról való fejlődés esélyeit, számba véve a restitúció és kártalanítás stratégiai dilemmáit. Kitér a földtulajdon megoldott és megoldatlan jogi problémáira. (Ide kívánkozna még néhány dilemma, mint például az oroszországi telektulajdon, illetve az egyértelmű tulajdonos hiányának kérdése.)
A tulajdon kérdéseiről a vállalatok átalakulására tér át, világosan vázolva, hogyan feleltek meg a térség jogalkotói annak a kihívásnak, hogy a piacgazdaságnak megfelelő társasági formákat alakítsanak. Ide tartozik a következő témakör, a bank- és pénzügyi rendszer átalakulása: új típusú bankintézmények kialakulása, a tőzsde és az értékpapírok szerepnyerése a gazdasági életben. (Külön tanulmányt érdemelne, hogy az igényelt és megadott új mozgástér és mozgásszabadság mekkora esélyt teremtett egyes országokban a visszaéléseknek, látszatvállalatoknak, felelősség alól kibújás taktikáinak. E jelenségek szintén fontos részét képezik az átalakulástörténetnek.)
Viszonylag kis teret kap a szerződési rendszer elemzése. Ez azzal is magyarázható, hogy a térség több országában a szerződések funkciójának visszaállítása egy korábban indult folyamat, az 1989-et követő évek nem hoznak igazán látványos ugrást.
A következő fejezet címe („Gazdaságpolitikák – alkalmazott jogi normák és intézmények) vonatkozhatna az előző fejezetek anyagára is. A könyv célja itt azonban a gazdasági irányítás közvetlenebb eszköztárának számbavétele egy olyan koncepció függvényében, melynek lényege „a gazdaság államtalanítása. A szerző rögtön leszögezi, hogy az állam természetesen nem vonulhat ki teljesen a gazdaság területéről, és ezután nyomon követi, milyen jogszabályokkal alakítható a gazdaságpolitika a parancsgazdaság után. Röviden rajzolja az érdekegyeztetés, adózás, monetáris politika, hitelpolitika, fogyasztóvédelem, társadalombiztosítás, szubvenciók, és egyéb gazdaságpolitikai intézmények és eszközök alakulását és átalakulását.
A könyv zárórésze a nemzetközi gazdasági kapcsolatok dimenziójával foglalkozik. Ami ezen a síkon lényegében történt, az a KGST-struktúrák lebontása és az európai integrációkba való bekapcsolódás, valamint teljes jogú (és teljes felelősségű) részvétel a globális szervezetekben (GATT/WTO, OECD, IMF, EBRD stb.) Megszűnik az a tömörülés, melyben nem saját választás, hanem a sors (vagy más választása) határozta meg a részvételt; ehelyett olyan integrációs alakzatok jelentkeznek, melyekbe senkit sem lehet kényszeríteni, melyek nyitottak, de a csatlakozásnak feltételei vannak. A könyv feltérképezi azt az intézményhálózatot, mely ma meghatározója a közép- és kelet-európai országok nemzetközi gazdasági kapcsolatainak, és berajzolja a térképbe a csatlakozás jogi útvonalát. Mint az egész könyvben, Mádl Ferenc itt is rendszert lát és mutat az események, szabályok, megszűnő és új intézmények forgatagában, ami roppant fontos egy olyan időszakban, amikor a sok változás azt is sugallja, hogy nem fontos a dolgokat megjegyezni. Gyakran a közelmúlt eseményei és jelenségei is kihullanak a köztudatból, és így nem segíthetik az értelmezést vagy távlatalakítást. Azok közül, akik ma, 1998-ban, ugyanolyan természetességgel emlegetik például a PHARE programot, mint a MÁV-ot, az APEH-et, vagy az ÁPV Rt.-t, sokan nem tudják már, hogy az 1989 júliusában indított program két kezdőbetűje Lengyelországot és Magyarországot jelzi (PHARE=Poland and Hungary, Assistance for the Reconstruction of the Economy).
Felvetődik az a kérdés is, hogy az átalakulás három éllovasának (Magyarország, Lengyelország, Csehország) sikerét a vizsgált öt-hat év jogi és gazdasági eseményei magyarázzák, vagy pedig egy hosszabb történelmi távlat is. Számított-e például, hogy pont Magyarország, Legyelország és Csehország (azaz Csehszlovákia) volt az a három ország, mely egy ponton szembeszegült a szovjet hatalommal és saját erejéből (elkeseredéséből) próbálta megváltoztatni a fennálló gazdasági-társadalmi rendet. Hankiss Elemér mondja „A közép-európai gondolkodás múltja, jelene és perspektívái című írásában (Európai szemmel, 1998/1–2.), hogy a közép- és kelet-európai népek tudatának egyik jellegzetessége a mártíromság emlékezete, majd hozzáteszi, hogy olykor egyes népek valami szerény hasznát is látták vértanúságuknak. (Magyar példaként 1849-et és 1956-ot hozza fel, feltehetően arra utalva, hogy a forradalmak vesztesen is valamennyi önmérsékletre és kompromisszumra késztették az elnyomó hatalmat.) 1989 után azonban – Hankiss szerint – a mártíromság anakronisztikussá válik, mert semmi értéke nincsen a világpiacon, ahol az egyetlen használható valuta a siker.
Mádl Ferenc könyve nem hagyja figyelmen kívül az átalakuló országok történelmét, a vonzások és taszítások előzményeit. Ez nem mond feltétlen ellent Hankiss gondolatsorának. Az a tény, hogy Magyarországon 1956-ban forradalom volt és a Nagy Imre-kormány ki akart lépni a Varsói Szerződésből, több módon is összefügghet a NATO-tagsággal. Vagy érdemként, melyet értékeltek azok, akik Magyarországot meghívták, vagy pedig magyarázatként, mely mutatja, hogy miért éppen Magyarországon indultak korábban olyan folyamatok, melyek objektív rátermettséget eredményeztek.
Az utóbbi évek jogfejlődését követve Közép- és Kelet-Európában az Állam és gazdaság egy forradalmat rekonstruál, és egyértelmű fejlődésirányt mutat ki a szabályok tömkelegében. Ezt a vonalat követve gyakran látókörön kívül maradnak a normák és a gazdasági valóság ütközései, mert ezek figyelembevétele kitérőt igényelne (esetlen újabb könyveket). Előttünk van azonban egy nagy biztonsággal és szakértelemmel rajzolt fejlődésvonal, mely fontos támasza lehet tájékozódásunknak és helyzetlátásunknak.

(Mádl Ferenc: Állam és gazdaság – Forradalom a jog útján a közép- és kelet-európai országokban, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1998.)



« vissza