Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Az intellektus állásfoglalása


Jean Robin az UFO-kérdésről



 

Julius Evola nemrég magyarul is megjelent könyvében a mai embert a megformálatlansággal, változékonysággal, tünékenységgel, ugyanakkor pedig a „testhez kötöttséggel, „automatikus mechanizmusokra való hagyatkozással, sodródással és az „eséssel (zuhanással) hozta szoros kapcsolatba.1 Ezt nemcsak az „eszközök fejezik ki, melyekkel él, hanem az orientációi is. A szerző nem látja másképp az intellektueleket sem, akiknek véleményalkotásai – szerinte – többnyire úgyszintén nélkülöznek minden, akár csak relatív állandóságot, határozottságot, őszinteséget és szoros értelemben vett formát, amely – mint klasszikus tanulmányainkból tudhatjuk – az intellektus által birtokolt forma-felettiből származhatna. Ha emlékezetünk nem csal, ez utóbbi egyfajta középpontot és tengelyt alkotva előfeltétele (avagy gerince) minden „nem múló formának, kiállásnak, önmagát vállaló, határozott és értékes véleményalkotásnak.
Jean Robin, napjaink e tehetséges, jelentékeny és egyszersmind tekintélyes francia szerzője2 hasonló eredményre jutott. Úgy véli, a hivatalosan elismert – vagy éppen el nem ismert – intellektuelek jellegtelen, felületes véleményalkotásai nagyban hozzájárulnak a tömegek anomáliáinak, őrületeinek, „babonáinak jelenkori burjánzásához. Például egy nem túl régi botrány, az egyesült államokbeli Heavens Gate szekta – már-már hihetetlenül vulgáris „ideológián alapuló – tömeges öngyilkossága kapcsán nem találkoztunk egyetlen elvi eredményeket felmutatni akaró értékeléssel, sőt, felháborodott hanggal sem. Ha megfontoljuk, nincs mit csodálkozni ezen. Sok manapság született cikk rokon a „száguldozó és tünékeny csészealjizmus megnyilvánulásaival: bármilyen, látszólag más és állítólag intellektuális témában íródnak is, az UFO-hithez hasonlóan, szintén a „múlékonyság különféle jelenségeit és élményeit teszik mindennapossá számunkra. Elolvasásuk után gyakorta nem emlékezünk semmire, nincs is, mire érdemes volna emlékezni.

 

*

 

E vitathatatlan tényállás egyik pregnáns kifejeződése – Jean Robin szerint – a „népszerű jelenségek válogatás nélküli lenézése, az intellektuelek „specializációiból adódóan. Szociológus és pszichoanalitikus szempontokon túl nincsenek feldolgozva a kollektív események mögötti szemléletváltozások. „Közismert az a be nem vallott megvetés, amellyel az intellektuelek a tömeg kondicionáltságával szemben viseltetnek. – A sci-fi világával való rokonsága révén a repülő csészealjak problémája valamely népi mítosz látszatát kelti; több sem kellett az intellektuelnek, hogy ne lásson mást benne, mint primitív emberek képzelődését, és így felmentve érezze magát az alól, hogy komolyan vegye – idézi könyvében Robin B. Méheust-öt3, majd hozzáteszi: „Ez az ostoba gőg megvetése mindannak, ami népszerű, valamint a hivatalos szervektől korábban elszenvedett »üldözések«, nagyban hozzájárultak a csészealjista »mártirológia« megteremtéséhez (100–101. l.).
A szerző úgy látja tehát, a merőben individualista és egzisztencialista pszeudo-intellektualizmus, a radikális és elmélyült intellektuális állásfoglalás hiánya nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az „ufóizmus is lassan, de biztosan beszivárogjék az értelem szférájának korábban tiszta területeire; áltudományosságnak és merő irracionalizmusnak szolgáltatva ki az általános gondolkodást éppúgy, mint burkoltabban ugyan, de a legújabb kori filozófiát is. Azt is értenünk kell ezalatt, hogy maradandó és példaértékű organizációk teremtésének a lehetősége számunkra így a nullával lesz egyenlő.
E probléma csak tetéződik azzal, hogy azokat, akik nem féltek attól, hogy a kortárs világfolyamatokat negatívan lássák (nagyon is inspiratív szándékkal), a modern spiritualizmus és új irracionalizmus képviselőinek nézték – pusztán mert nem álltak meg az összefüggések „analitikus vagy „fenomenológiai vizsgálatánál. Így például René Guénont – aki a modern kori „spiritualizmus legmélyebb és principiális kritikai vizsgálatát végezte el; s akinek szempontjait Robin szóban forgó művében a leginkább figyelembe veszi – vagy Titus Burckhardtot. Umberto Eco sem kevéssé mentes az efféle tévedésektől. „A könyvesboltok polcain, ott ahol húsz évvel ezelőtt Lukács György Az ész trónfosztása című könyve állt a legelőkelőbb helyen, ma már Julius Evola, René Guénon, Gurdjieff, Titus Burckhardt munkái sorakoznak a keleti bölcselőkével együtt, az alkímiáról, asztrológiáról, jövendőmondásról vagy a fekete mágiáról szóló traktátusokkal. Mindez valóban azt a benyomást kelti, amit Chesterton joggal a következőképpen fogalmazott meg: »Ahogy az ember többé már semmiben sem hisz, mindenben kezd hinni«. Az irracionalizmus megnyilvánulásával állunk szemben?4
Meglehetősen abszurd mindazok kapcsán vetni fel az irracionalizmus problémáját, akik életművükben az ortodox hitformák alapelveit tárták fel. Az igazság az, hogy senkit nem találunk, aki a „szellemi problémát és a „szellemi megoldást Guénonnál és Evolánál jobban kereste és ábrázolta volna. Eco keresi a problémát, de nem ad megoldást; regényében a szellemellenes „összeesküvők tervével szembeni fellépés pusztán „individuális érzelmi megoldásra korlátozódik, amely, mint életünkből nagyon is jól tudhatjuk (amennyiben őszinték vagyunk), valójában alapvetően egy igen „múló és „változó valami. Eco így rendkívül felületes, és úgy tűnik, egyáltalán nem ismeri ezen szerzők teljes munkásságát. Hasonló értékítéletbeli tévedést követett el még az említett szerzők vonatkozásában Zirkuli Péter (A történelem rémülete. BUKSZ, 1996, 203. l.) és Kelemen János (A „rózsakeresztes Dante. BUKSZ, 1996, 168–174. l.).
Amennyiben azonban e nézőpontokat követnénk (a múlékony és alkalmi intellektualizmust), és az imént említett tévedésbe esnénk (a nonkonform véleménykialakítással való ellenséges szembenállásba), világosan kellene látnunk, hogy patthelyzetet, egy általános relativizmust és passzív nihilizmust alakítanánk ki, amelyekkel lényegében minden szellemi megoldás és alkotás lehetősége lezáródna előttünk. Jean Robin könyve, ha nem is mindenütt a lehető legvilágosabban, de ezek ellenkezőjéről győzött meg bennünket.


 

*

 

A szerző szerint, ahogy – részben – U. Eco A Foucault-ingája szerint is, (1988), abban az értelemben kétségtelenül jelentős felvetni egy világ-összeesküvés „tervét, hogy ez egyfajta utolsó utáni aktivizáló lehetőséget kínál: nézzük meg, mi szolgál egy felvetett „sátáni tervet és – amennyire ez csak lehetséges – mentesítsük magunkat mindazon vonatkozások alól, amelyekkel azt szolgáljuk. A konspirációs elméleteknek ezt az indirekte normalizáló és önformáló jelentőségét sajnos kevesen ismerték fel. Mint hasonlatszerű és szimbolikus gondolat (de mint ilyen, nem kevésbé valóságos), a terv és az összeesküvés tapasztalata támasza lehet az értelemnek olyan összefüggések megvonására, amelyekre más és megszokott utakon-módokon nem volt képes.
Jean Robin könyvében így „sátáni tervnek, a szellemiség paródiájának fogja fel az UFO-mizériát. Ekként próbálja feltárni és „leleplezni az ufók különös és beszédes jelentőségét, amely a kortárs intellektuelek figyelmét elkerülte.
Éleslátásának egyik alapvető bizonyítéka számunkra, hogy könyvének kételkedő hangot tükröző Bevezetését követően nem vitatja a jelenség valós voltát – sem annak lehetséges objektív, sem lehetséges „pszichikai (pszeudo-szubjektív) formáiban. [Erre vonatkozó teológiai megfeleléssel élve: „az égi akciónak nincs szüksége arra, hogy… illetlen szubsztrátumot vessen be. (34. l.) „Milyen hitvány csoda! – és mily szánalmas emberek azok, akiknek elmondhatatlan naivitásán már nevetni sem merünk, hisz az abszolútumnak ily alacsony régiókban való keresésén csak elborzadni lehet! (136–137. l.).] Mint írja, a kérdés nem az, hogy „vannak-e UFO-k, hanem hogy mint tények vagy jelenségek, amennyiben vannak, „mit szolgálnak, lehető legmélyebb értelemben „mit fejezhetnek ki? [„Ha ugyanis a jelenség realitása egy elfogulatlan és előítéletektől mentes kutató számára valóban nem lehet kétséges, annál sajnálatraméltóbb, hogy természete és „céljai iránt nem tanúsítottak nagyobb figyelmet és elmélyedést. (16. l. Lásd még, 7. o., 3. bek.).] A maguk tény és jelenség voltának megfelelő érvényt foglalják-e el? A szerző Jung interpretációs kísérleteit „illegitim túlértékelésnek tekinti, amelybe bőséggel szivárgott irracionalizmus, hiszen valami arra korlátozta őt, hogy pusztán a „totalitás szimbólumainak tekintse a szóban forgó jelenségeket. Ez kétségtelenül nem felel meg a valóságnak; nem veszi tekintetbe azon összefüggéseket, amelyek azt mutatják, hogy az UFÓ-k egyáltalán nem tiszta archetipikus formákat reprodukálnak, avagy, hogy az általuk szállított „földönkívüliek szinte minden esetben egyenesen undorítóak. Ékes bizonyíték erre „szemük és „testük mibenléte, az esetfeljegyzések többsége szerint is. Nagy kérdés, hogy miért pont ezek manapság a tudat totalitásának bizonyítékai?
A mű második és harmadik fejezetében (A „mártírok kora; „Hivatalos támogatások) bizonyításra kerül: az UFO-jelenség tagadása nem hozott intellektuális eredményt. Nem szorította ki vagy nem rakta helyére azt a kultúra reális világához képest, hanem valós jelentőségén túlmenően, indirekte, de terjesztette. (Ezt talán a Men in Blackek esete mutatta leglátványosabban; 20. l.). Robin példákat hoz arra – könyvét korabeli metszetekkel illusztrálja –, hogy az égbolton megjelenő azonosítatlan eredetű jelenségek nem voltak ismeretlenek a „régi korok embere számára sem. Ami időközben megváltozott, és ami a jelenségek intellektuális feldolgozásában döntő, az az ezek megítélésében, az ezeknek tulajdonított jelentőségben végbement változás.

 

*

 

Voltaképpen mi az a változás, ami miatt kétségtelen joggal mondjuk, hogy illegitim jelentőségre tettek szert ezek az egykor még azonosítatlan (unidentified) objektumok, avagy egyszerűen csészealjak?
Az intellektuális állásfoglalás megítélésünk szerint az alábbiakból indul ki. Jean Robin könyve explicit formában nem mondja ki ezeket, de véleményünk szerint, mint alapgondolatot sugallja: – Mi történik ugyanis akkor – vegyük a legjobb esetet –, amikor az állítólagos vagy úgynevezett földönkívüliek eljönnek, elvisznek otthonukba-bolygójukra, s megmutatják „minden képzeletet felülmúló (ami sohasem igaz) technikai vívmányaikat? Szerintünk – s vélemények pluralitása ide vagy oda – az intellektus állásfoglalása szerint: semmi. Semmi különös. Az ember nagy kérdései megmaradnak nagy kérdéseknek – legalábbis így kellene, hogy legyen –, Platón Platón marad, a buddhizmus buddhizmus és így tovább. Akire állt, hogy a szellemmel együtt él, azt megváltozott körülmények között, de lényegileg továbbra is ugyanazok a kérdések fogják foglalkoztatni, mint korábban. Számára ezen „kérdések – adott körülmények között vagy éppen magukban a körülményekben – továbbra is reprodukálódnak ontológiailag; továbbra is ugyanazon szellemi „problémák és megoldásuk előtt fog állni. Legalábbis, akik fenntartják az igényt arra, hogy lényegüket tekintve „szellemi embernek neveztessenek, s képesek ezt a legkülönfélébb módokon bizonyítani, azok így állnak ezzel a „nagy kérdéssel.
Ami „az embernek, az „emberinek, mint olyannak, kondíciókénti, kötelékkénti hagyományos felfogását illeti, a „kozmicizmus merőben materialista volta abban nyilvánul meg legláthatóbban, hogy mindenki előtt elhallgatják a problémát: az ember – szellem nélkül – a Holdon isföldi ember marad, a Marson is, és mindenütt. Az a lehetőség, amelyről a hagyományok mint az emberi létállapot meghaladásáról beszélnek, szellemi és nem „intergalaktikus vagy „interplanetáris lehetőség. (Robin a „bolygóprincípiumok materiális meghaladhatatlansága vagy a „bolygóprincípiumok elegyíthetetlensége régi témájára könyvének A bolygóközi kontaktusok lehetetlensége című fejezetében utal.)
A változás, amire itt rámutatni szeretnénk, abban áll, hogy az igazság, amit az iménti szavak magukba zárnak, valami titokzatos módon elhomályosult. Eltűnt az a gondolkozó, szemlélődő és cselekvő dantei ember, aki átnézett az égbolt állócsillagai között megjelenő „múló jelenségeken – konstatálta azokat, majd újra saját Világa és Léte felé fordult (hol igazi és nagy minőségeket kifejező állócsillagok éltek, és voltak valóságosak). Helyébe az „új ember lépett, akinek állítólagos szellemisége pusztán arra alapozódik, ami „külső, materiális és „tünékeny, vagyis életére nézve, szigorúan vizsgálva, csak merőben hipotetikus jelentőségű. Egy „fordított spiritualitás (R. Guénon), „inverz szellemiség felé indult el így az ember. Határozott örömmel veszi, ha más vagy mások oldják meg helyette problémáit, s nem különösebben zavarja ezen „megoldások számára valójában esetleges és nagyon is bizonytalan jellege.
Az UFO-jelenség igenlése tehát nem érintheti a „szellemi és intellektuális probléma nívóját. Ami az egész kérdéskör legnagyobb őrületét szolgáltatja, az éppen az, hogy spirituálisnak tekintik, ha valaki kénye-kedve szerint utazgathat az űrben, s ott ugyanúgy, mint az utcán az emberekkel, „földönkívüliekkel találkozhat. Jean Robin érdeme, hogy kimutatta: amennyiben a szellemiség mint olyan felvetődik, az ma – egyáltalán nem önkéntelenül – sorra a „kozmicizmus materiális problémáival korrumpálódik. Ha pedig a gondolkozás, a szellemiség és az intellektuális cselekvés védelme a (személyfeletti és egyszersmind tényleges) feladatuk, annyiban nagyon is helyes, hogy szisztematizmusként tudjuk tapasztalni azt, ami – a szellem nevében vagy nem – ezen a módon láthatóan nagyon is szellemellenes. Ez lenne az összeesküvés-elméletek említett, észre nem vett, többnyire pusztán politikainak tekintett értelme.
Robin definitíve egy mentális áramlat világ-összeesküvéséről beszél, egy forma mentis generálódásáról, amely „elindítója és „kivitelezője is a szóban forgó szellem elleni „tervnek. (Vegyük a „tervet, az „összeesküvést átvitt fogalmaknak, ahol azonban a hasonlatszerű kifejezés nem teszi kevésbé szomorúvá a dolgokat.) Mint írja, legalábbis jelen pillanatban, elfogadhatatlan a naiv és paranoiás elgondolás, hogy valamely szó szerint vett szervezet szisztematikus félrevezetéséről legyen szó (!); „abszurd feltételezés akár a CIA-nek, vagy bármely „titkos társaságnak vagy hasonló szervezetnek tulajdonítani az UFO-jelenség gyártását (!); egy olyan anyagi és egyéb eszközökkel rendelkező szervnek is, mint amilyen a CIA, 1897 óta kellene hamisítani minden regisztrált tapasztalást, s ez még csak a feljegyzett esetekre vonatkozna. (Lásd, 116–119. l.)

 

*

 

A szerző által hozott késő középkori példák és a 20. század második felének hipertrofizált „égi jelenségei között eltelt időszakban, úgy tűnik, valóban (ha szerintünk nem is teljesen) végbement az, amit René Guénon „materializáció-nak nevezett. Guénonnál ez nem csak egyszerűen materializmusellenes meglátás. Olyan alapvető irányulás, amelynek már csak egyszerű és következményszerű társadalmi-politikai kifejeződése a „negyedik társadalmi rend, a proletariátus és a marxizmus győzelme. Maga a materializáció azonban egy korábban – ilyen mértékben – soha nem tapasztalt törekvés vagy irányulás felülkerekedését jelenti. Miként az említett 20. századi ideológiai-politikai-társadalmi változások, ennek egyik kifejeződése az égbolton megjelenő azonosíthatatlan eredetű tárgyaknak tulajdonított, ad absurdum vitt jelentőség is. Ugyanez az eset a különféle „szellemidézések, sőt, „phóbiák eseteiben is. Mint elementáris és – újra mondjuk – korábban soha ennyire nem meghatározó törekvés, maga a materializáció közvetlenül tapasztalható akkor, amikor csaknem minden más értéket kiszorítva „rögzül a figyelem bizonytalan eredetű „tárgyakra és egyebekre: „Csatlakozik az UFO-hívekhez számos, bálványai bukása következtében tanácstalanná lett materialista is, akik – mivel ugyebár az ufók tények – késznek mutatkoznak arra, hogy… befogadják a földöntúli mutánsokat (Robin, 7. l.). Az UFO-k „ökumenikus jellege… alkalmas arra, hogy az elerőtlenedett materialista dogmákat integrálja és cserébe – néhány, új idők megkívánta átdolgozás árán – nem remélt apologetikai erőforrásokhoz juttassa. (Robin, 10. l.) „A Napunkat körülvevő bolygók is elvesztették a modern ember számára „vezércsillag jellegüket; a csészealjista elméleteknek köszönhetően most „démonok helyettesítik őket (amelyek állítólagosan azokat benépesítik). Nem mások már ezek a bolygók, mint vándorló anyagtömbök, ama sötét végtelenségben, amelyben korunk korlátolt (ál-)természetfeletti spekulációi felbomlanak. (Robin, 46. l.) E jelenségektől való – egyre kizárólagosabb – lenyűgözöttség joggal mondható, hogy korábban ismeretlen volt; ezek szolgai megtapsolásával szemben, korábban gyakran nevezték emésztetlennek mindazt, amire a tekintet indokolatlan mértékben „tapadt. Különféle szimbolizmusok sárkányai, bikái gyakran kapták ezt az emésztetlen nevet és ilyetén rátekintést. A „sárkányok vagy „bikák, a szimbólumok metafizikai értelmezése szerint mindannak realitásai, aminek asszimilálására vagy transzformációjára az ember, valamely titokzatos oknál fogva, képtelen.
Az átlagolvasó számára talán kevéssé ismert guénoni terminológia értelmében ahhoz, hogy a materializáció ezen „uralma, előbb említett jelensége kollektíve megvalósuljon, s hogy olyan területeken is működhessék, amelyeket a dialektikus materializmus és a tudomány korábban egyszerűen figyelembe sem vett, egy látszólagosan másik elvnek, tendenciának, törtetésnek, törekvésnek kellett az előbbi segítségére sietnie, ez pedig nem más, mint a „neospiritualizmus. E kettő „tökéletes egysége (az utóbbi „hamis restaurációja, ha tetszik, „reformja a materializmus ellenében) adja majd a teljesen megfordított „spiritualitást. A neo-spiritualizmus, a materializációhoz hasonlóan, újfent nem egyszerűen „irányzatkritika. Szintén egy elemi „törekvés, amely a materializációhoz kapcsolódva, szintén nem mástól, mint az eredeti szellemfelfogásoktól és tiszta szellemi lehetőségektől akar elzárni, egy, az autentikussal merőben ellentétes „meghaladást kínálni fel.
„Az új spiritualizmus parodisztikus jellegét az adja, hogy számára az ég – ha szabad így mondani – elvesztette transzparenciáját (a materializáció révén); hogy a pszichoanalízis groteszk pótlékain kívül képtelen felfogni – Platón nyelvén szólva – az archetípusok világát, és így számára a felsőbb realitások csak a legszűkebb és legközönségesebb szószerintiség prizmáján keresztül képzelhetők el. Itt található a modern időket jellemző gigantikus hamisítás betetőzésének, az UFO-jelenségnek a kulcsa. Erről a hamisításról beszélve mondta René Guénon, hogy a neospiritualizmus valójában nem más, mint transzponált materializmus. (Robin, 47. l.)
Az UFO-kérdésben, ahol a „materialista lenyűgözöttség esete kétségen kívüli, a neospiritualizmus jelenléte (és egyszersmind azé, amit Robin ördögi „tervnek nevez) azáltal válik bizonyíthatóvá, hogy a „dermedt figyelem – amely egyszerű, átmeneti és múlékony, nem eredeti értelemben vett „égi jelenségekre tapad – ma már önmagában „nem elégséges, ezért valamilyen „holtbiztos ideológiával kell rögzíteni és elterjeszteni. Az „elterjesztés ilyen fokon csak a szinte mindenre kiterjedt neospiritualizmus révén képzelhető el. „Ezek a lények meg fognak menteni bennünket, „megtanítanak mindenre, stb. „In articulo mortis kiengesztelődéssel kecsegtető jelenség; „olyan gyógyulást ígér, amelyet annak előtte lehetetlennek tartottak (Robin, 5. l.). Mint Guénon mondaná, ezekben a feltételezésekben a „könyörületesség elve nem jár együtt a „szigor elvével, amelyek egysége jellemzi a szellemet. Ezen egység hiánya, elsősorban a „könyörületesség naiv paródiái révén, vezetett a „kívülről jövő megváltás gondolatához. Erre mondja Robin azt, hogy „olyan gyógyulás, amelyet annak előtte lehetetlennek tartottak. A túlzott jóhiszeműségben tehát a „szi‧gor hiánya jelenik meg, amelyet „földönkívüli megváltóink minden bizonnyal bőséggel pótolnak majd – kívülről (lásd Robin, 107. o.). Ahhoz, hogy ezek az állítások (amelyek többnyire naiv felvetésekkel élnek) minél több embert meghódítsanak, különféle fantazmagórius és éppen ezért álspirituális elméletek elterjesztésére volt szükség. Ezek fokozottan negatív vagy „összeesküvésszerű voltát pedig talán semmi sem mutatja jobban, mint Szent Könyvek és Szövegek kiforgatása az imént említett célok érdekében (amint Robin könyvének II. részében bizonyítja).

 

*

 

Ex nihilo nihil fit – s bármilyen lehetséges értelemben vegyük is e hagyományosan ismert tételt, teljességgel értelmetlen és lehetetlen volna neospiritualizmusról beszélnünk, ha az nem egy már meglévő és eredeti áramlat torzításai révén jönne létre (amit szellemiségnek nevezünk). Éppen ezért nem túloz Robin, amikor az UFO-jelenségről mint új vallásról (valójában: ál-vallásról) beszél, amely saját doktrínákkal (ál-doktrínákkal), dogmákkal (ál-dogmákkal), sőt intézményekkel (hivatalos tudományos támogatások révén) és elöljárókkal (ál-főpapokkal)5 rendelkezik – lassan, de biztosan tényleges ellenhagyományt alakítva ki a születendő új generációk számára. Ekkor már a „nép és „népi helyét is „humanoida és „űrbéli foglalja el, már a „természet helyét is a „galaktikus, melyek az előbbiekkel szemben alig rendelkeznek bármiféle világos értékkel.
Itt pedig érdemes megkérdeznünk (s hogy feltehetjük ezt a kérdést, azért Robin könyvét, annak többsíkú konzekvenciáit illeti érdem): Vajon a „múló, „tünékeny ál-égi formák által lenyűgözött modern átlagember sokban különbözik-e a tipikusan mai intellektueltől, akinek érdeklődési területei és „objektumai ugyanilyen jelentéktelenek, partikulárisak és (számára is) „múlékonyak? Nem sokkal inkább azokhoz a formákhoz kellene-e visszatérnünk, amelyek bár cum tempore jelentkeznek, mégis szinte közvetlenül az örök és állandó (forma-feletti) kifejeződéseiként tűnnek fel – a szellem és intellektus hagyományos értelmezésének világában…

 

*

 

A nagy ortodox világvallások hívői között léteztek még olyanok, akik tudták, „a Megváltó nem kívülről jön el, s akik csaknem közvetlen összeköttetésben álltak azzal a szentség-feletti erővel, amely a hívők számára mint szent, és mint vallásuk organizációja bizonyította a maga létét. A hívők messianizmusa, főpapjaik eredete, harcosaik hősiessége, királyaik tisztasága révén, az említett kivételes személyekéhez viszonyítva sem képviselte a Messiás eljövetelének paródiáját – éppen mert (adott formákban vagy azok mögött) olyanok igazgatták, intenzifikálták és spiritualizálták vallásukat, akik tudták, hogy Megváltójuk „nem kívülről érkezik.
Az UFO-jelenségben, a „Megváltó kívülről és (annak egyfajta maximumaként) a világűrből való elérkezésének materialista vágyálma, az Egyetlen Szótár paródiája így valóban megtestesedni és kiteljesülni látszik.6
Ál-ezoterikus ál-főpapok révén, akik nagyon is jól tudják, hogy elméleteik metaforikus értelemben sem állják meg helyüket. „Földönkívüli megváltójuk valójában határozottan földi, sőt „földön-belüli, föld-alatti eredetű. A „megváltó Világkirály paródiája ez, aki eredetileg éppen legyőzi az „evilág sátáni királyát (ki a „Föld középpontjában – a materializáció elvének legfőbb megtestesüléseként – lakozik egyes mítoszok szerint). Ellen-istenségét az eljövendő Világkirály győzi le, aki újra rendelkezik a »tárgy nélküli észlelés« metafizikai képességével, aminek hiánya és eltűnése következtében az „UFO-Antekrisztusok („Antikrisztus-előttiek és egyszersmind Krisztus-előttiek, annak újbóli eljövetele értelmében) munkájukat éppen napjainkban kezdhették meg (101. l.).

 

*

 

Nem volt alkalmunk itt Robin munkáját teljesen bemutatni. Nem tértünk ki az UFO-jelenség számos általa megmutatott társadalmi vonatkozására, ahogy a vezető „ufológusok személyeire és Szent Szöveg-átértelmezéseire stb. sem. (Az utóbbi vonatkozásában „kegyeletsértő szószerintiségről beszél.) Az volt célunk, hogy a mű metodikájának értelmét és a jelenség mozgatóit és alapelveit mutassuk meg azoknak, akik Guénon idézett művét (A mennyiség uralma és az idők jelei) és annak indirekt, transzcendentális realizmus jegyében álló jelentőségét nem ismerik. Közvetett célunk volt, hogy „analízisek helyett aktívan gondolkodó, egyszerre idealista és realista kutatásokra biztassunk, melyből véleményünk szerint a határozott intellektuális állásfoglalás fakad.
Végül, talán nem lesz értelmetlen egy nemrégiben elhunyt zsidó származású amerikai fehér popsztár, Tiny Tim szavait idéznünk, aki, mikor egy telefoninterjúban David Tibet megkérdezte tőle, mi a véleménye az Antikrisztusról (és mindarról, amit annak gondolata konkrétan kifejezhet), a következőket válaszolta: „Véleményem az, hogy Ő a világűrből fog eljönni. Egy teremtmény lesz, egy hatalmas létező, emberi szem számára ijesztő, nagyon, nagyon félelmetes. Úgy vélem továbbá, hogy egy másik Galaxisból jő, hogy a Föld megszállója lesz, Galaktikánk vagy egy másik Galaxis, más bolygóiról. Hogy rabul ejti a Földet. Olyan időszak lesz ez, amikor is még a legtöbb vallás is azt fogja kérdezni: Hol van Isten? Évszázadok óta várjuk. Évszázadok óta ártatlanok haltak meg. Gyermekek haltak meg. Meggyilkolták gyermekeinket, mikor Krisztus megszületett. Nos hát, hol van a Megváltó? Ez nem elég. A Földet most más bolygókról származó idegenek veszik be. Mi most majdnem úgy vagyunk, mint a zsidók azokban a napokban, mielőtt az Úr Mózest a Pusztába vezette (Móz. II. 12, 31–36). Ezúttal az egy űrbéli csapás lesz, mely a világűrből jő. A Föld hihetetlen szörnyek rabságába esik. Az antikrisztusok. A hit jobban legyengül most, mint valaha. Évszázadok kételkedései létesítik majd ezt a kapcsolatot. Tízszer-tízszer szorosabbra. Más Galaxisok létezői egyre inkább megtörik a hitet. És mégis, vannak akik azt írják, hogy bizonyos szám van az ajtón… (Jel. 13, 18) – megváltatunk. Az Antikrisztus: ez az, amiért volt elég hite Krisztusnak eljőni a Vég előtt. Jó, hogy sokan meg sem születtek. A világ rémisztő lesz, és hangos, mikor Krisztus újra eljő, s ruhájára és tomporára lesz írva: Királyok Királya és Uraknak Ura (Jel. 19, 16). És hozzáfog – ah – a kiválasztás idejéhez. Ez azonban csak az én véleményem. Nem gondolom, hogy ez az idő mostanában lesz. Ah, az ember természetesen soha nem tudja, ez mikor lehetséges. Nekem készenlétben kell állnom. Úgy gondolom, ez még távo‧li. Úgy hiszem, mielőtt az Antikrisztus eljő, egy csapás jő a bolygók felől is. Vagy felőlünk azok felé, avagy mindkettő. Úgy hiszem, bizonyára a következő évszázadban jő el a világűr kezdete, bizonyára a következő évszázadban, ha nem korábban. Sokak, akik hallgatnak, mindezt különösnek tartják Tiny Timtől, a múlt furcsa, különc csillagától. Nem hallják meg, viccnek tartják, vagy betegesnek nevezik. Bármit mondhatnak, amit csak akarnak. Talán jól teszik. Én valóban nem vagyok hozzáértő. Ha nagy bölcsességet birtoklok, Istenhez imádkozom érte. Ha nem tudok, imádkozom Hozzá, hogy tudhassak. Véleményem szerint azonban – és éppen az iméntiek miatt állítom a két szót, hogy véleményem szerint – az Antikrisztus egy másik Galaxisból, egy másik világból jön majd el. (Tiny Tim, 1995. 01. 16.) Talán hasonlóképpen tanulságos lehet egy mostanában bemutatott hollywoodi játékfilm véletlenszerűen helyesre sikeredett reklámszövege is: „Mindig reméltük, hogy nem vagyunk egyedül. – Nemsokára bánni fogjuk.
Ez a film (A függetlenség napja) már azt sugallja, amit Jean Robin (107. l.) a következőkben foglal össze: „A félelem mindig is részét képezte a sötét hatalmak fegyvertárának; még akkor is, ha egy jóságos erő illúziójának kell előtérbe kerülnie, semmiképpen nem árt világosan megérteni, hogy a »könyörületesség« együtt jár a »szigorral« (amely annyira szükséges és gondviselésszerű, amennyire csak lehetséges), és hogy olykor élni is fognak vele. De a jelenség ezen isteni igazságszolgáltatást parodizáló sajátos karaktere nyíltan megmutatkozni valószínűleg csak a végső »lelepleződés« alkalmával fog, amikor is mindenkit hatalmába kerít majd.

 


 

Jegyzetek :


1 Julius Evola: A múló ember típusa. Camelot, Budapest, 1996.
2 Jean Robin: Az UFO-jelenség, avagy a Nagy Paródia. Stella Maris Kiadó, Budapest, 1997.
3 Bertrand Méheust: Science-fiction et Soucoupes volantes, Mercure de France, 1978.
4 (Umberto Eco: Lirrationnel hier et aujourdhui. Lettre Internationale, 1988, 16–19. l; Sz. Farkas Jenő idézte először, in.: Drakula vajda históriája. Akadémiai, Bp. 1989, 123–124. l)
5 Az UFO-jelenség „főpapjai Robinnél Aimé Michel, Jean Sendy, Eric von Däniken többször nyíltan is kijelentették: „végezni kell az Isten mítoszával.
6 De éppen ebben a hihetetlen tudatlanságban van a probléma lényege. Míg őseink önmagukban találták meg – szellemben és igazságban – az Ég útját, a modern ember tekintete már csak a „materiális eget kutatja – a test és nem a Szív Szeme által –, a csillagok miriárdjaival találomra teleszórt eget, amelynek szimbólumait már nem tudja megfejteni. A szerző Dionysios Aeropagites alábbi szavait is idézi (62. o.): „nehogy istentelen módon – mint a tömeg – mi is azt gondoljuk, hogy az istenformájú égi szellemek számos lábbal és arccal rendelkeznek, hogy a barom ostobaságának és az oroszlán vadságának természetét veszik fel, hogy alakjukat a görbe csőrű sastól vagy a borzas tollú háziszárnyastól kapták, de égen megjelenő tüzes kerekeknek se képzeljük őket, sem a Thearchia fekhelyéül szolgáló materiális trónoknak. Ne feledkezzünk el azonban arról sem, hogy a „benső megváltó gondolatának éppúgy meglesz a maga paródiája, mint a „külsőnek. Leginkább a pszichoanalízis felfogásai vetítik ezt előre. Túl a pszichológia kritikáján, rendkívüli fontosságú gondolatnak tekintjük ezt (lásd, Robin: I. rész, 4. fejezet és III. rész, 1. fejezet). „Ezért, ha azt mondják majd néktek: Imé a pusztában van – ne menjetek ki. Imé a belső szobákban – ne higyjétek. (Máté, 24,26)



« vissza