Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

A budapesti tisztviselőtelep építészettörténeti jelentősége

A múlt század iparosításának következtében beköszöntött urbanizáció, a lakosságnak városokba, sőt mindinkább nagyvárosokba áramlása hamarosan megszülte a saját tudományát. Nevezhetjük urbanisztikának, nevezhetjük településtervezésnek. Száz évvel ezelőtt, 1899-ben jelent meg Camillo Sitte (1843–1903), bécsi ipariskola-igazgató műve „Der Städtebau nach seinen künstlerischen Grundsätzen. Ebben arra irányul a kritikája, hogy a városépítésben a technizálódás mellett elhanyagolják a nagy történelmi tanulságokat és az építőművészeti értékeket. A városok házai magasodnak, a beépítés sűrűsödik, a kertet és a növényt kirekesztik. Pedig egy évvel korábban jelent meg Angliában Ebenezer Howard (1850–1928) az egész világon nagy visszhangot kiváltott könyve „Garden of Cities Tomorrow címmel. Művéből a gyűrűs rendszerben épülő kertes város eszményét sokan ismerik: a település magjában a középületekkel és a templommal a kulturális-vallási központ áll, körülötte a lakások, majd végül a gazdálkodás külső övezetei következnek. Ennél bizonyára fontosabb, hogy Howard a jövő kertvárosának anyagi-gazdasági-szociális lehetőségeit is alaposan megfontolta, s köztulajdonban levő területet, de magángazdálkodást és építést javasolt. Az ő terve a már akkor is zsúfolt iparvárosokkal szemben határozottan agrár-ihletésű volt.
Mindezeket a javaslatokban mutatkozó első városépítési munkákat 15 évvel előzték meg azok a pesti polgárok, túlnyomórészt állami és magántisztviselők, akik közmondásosan „pénzt, időt és fáradságot nem kímélve létrehozták az Orczy út, az Üllői út, illetve az Elnök út, a Népliget és a Simor utca között a főváros területén jellegében máig fennmaradt Tisztviselőtelepet. 1884-ben kezdett akciójuk indítékai nagyon hasonlítottak a máig elismert teoretikusok által papírra vetett, az előzőekben vázolt gondolatokhoz. Igyekeztek a főváros nagy kőrengetegéből kikerülni, kertes családi házakban lakni, mégis a főváros közelében maradni, hogy ott dolgozhassanak. Nem voltak egyedüliek se Magyarországon, sem Európában. Másutt is építettek kertes városrészeket, melyek a városok sűrű beépítése és a természetes táj között képeznek átmenetet. A soproni Lövérek, a debreceni Nagyerdő ismert hazai példák erre. Itt mégis valami másról van szó. Szerényebb anyagi forrásokkal rendelkező tisztviselők mai fogalmak szerint, ha nem is jogi, inkább társadalmi hasonlattal élve – építőszövetkezetet létesítettek. A hosszú küzdelem, utánjárás, tárgyalás, toborzás eredményeként felépült a kertes lakótelep. A főváros kezdeti meg nem értés után támogatta a kezdeményezést, ahogyan a Belügyminisztérium is, talán azzal a rejtett gondolattal, hogy a tisztviselők más városokban is hasonlóképpen fognak építeni. És végül törekvéseik valóra váltását a főváros jutalmazta, hiszen előbb telket, később egy kisegítő lóvasutat, majd iskolát, sőt gimnáziumot kaptak. Végül is a főváros befogadta ezt a jellegében önálló, akkor még külvárosi lakóterületet.
A rövid történet: Néhány korábbi meddő kísérlet után 1883-ban Gaál Ferenc a pesti főposta épületébe hívja a kertes lakótelep építésében érdekelt ismerős tisztviselőket. Megalakítják a „Házépítő Tisztviselők Egyesületé-t. (Gaál Mózes 1911-ben írt története ezen a néven említi, míg a Budapest-lexikon a „Budapesti Tisztviselők Házépítő Egyesülete megjelölést alkalmazza.) Építésben érdekelt tagokat toboroznak és területet keresnek. A Váci körúthoz közeli Duna-part ugyan tetszetős, de a tulajdonos négyszögölenként 30 koronát kér, amit nem tudnának kifizetni. Végül alkalmas terület nyílik az Üllői úti vámsorompón túl, az Orczy kerttől balra, ezek az akkor úgynevezett „kisrákosi telkek. A környéken kolera-barakk, helyőrségi kórház, eddig a telkeken katonai gyakorló- és lóvásártér, a fővárosnak mindez úgysem jövedelmezett semmit. Ezért az egyesület elhatározta, hogy a fővárostól négyszögölenként 1 korona vételárért telekalakításra alkalmas területet kér. A kérvény kelte: 1883. augusztus 14.
Gerlóczy Károly alpolgármesteré az érdem, hogy a tisztviselők kérését jogosnak és méltányosnak ítélte. Sőt szépnek és szükségesnek is. Mégis több mint egy évre volt szükség, mire 1884. október 1-jén a fővárosi közgyűlés elé került az ügy, és az kedvező döntést hozott: 117 építőnek átenged 30 100 négyszögöl területet, á 1 Ft vételárért. Ezt követően gyorsabban peregtek az események, a mérnöki hivatal parcelláz, a tanács is kedvezően dönt és a közgyűlés a parcellázást, mai néven a részletes rendezési tervet 1885. január 2-án elfogadja. A lakótelep-építés szociális oldalát mutatja, hogy egyelőre az egyesület mindössze 400 korona befizetésére kötelezi a telkeket előjegyző tagjait. Ezt követően „kisorsolták a telkeket. Igaz, most már meg kellett fejelni az előleget, és mindenkinek telke méretéhez igazodva összesen négyszögölenként 5 koronát kellett fizetnie. A kezdetet az 1886. évben az egyesület és a főváros közti szerződés pecsételte meg.
Hirsch Mihály kövezőmester vállalkozott a terület makadámútjainak építésére, a magyar építéstörténetből jól ismert Wünsch Róbert cég pedig a csatornázást végezte el. A város segített a vízvezeték kiépítésénél, ennek elkészültéig ásott kutakból merítettek az építők a mészoltáshoz vizet. A világítás támogatásától azonban a főváros elzárkózott, az egyesület ezért az utcákat néhány évig petróleumlámpákkal világította. Elzárkózott a főváros a rendkívüli 30 éves adókedvezmény megadásától is, holott az Andrássy út (akkor Sugár út) építésénél ezt megadta, s így csak a törvényes 15 évnyi kedvezmény maradt. Pedig még sok más költség is felmerült, így elsősorban a nagy terepegyenetlenségek miatt szükséges egyengető földmunka. Az egyesület akkor jutott túla „hegyen, amikor a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank kölcsönt adott az építésre. Ennek tárgyalásai felemésztették az addigi egyesületi elnök erejét, Gaál Ferenc lemondott. Helyettese, a lankadhatatlan energiájú Rózsa Péter vette át az ügyeket és jutott eredményre a bank elnökével, Lánczy Leóval. Ez hárította el az utolsó akadályt. A visszaemlékező Gaál Mózes szerint „ezen a napon született meg tulajdonképpen a Tisztviselő-telep. Mert most már tisztázódott, hogy a telep házépítési költségeit 50% erejéig a bank 38 és fél évi törlesztésre meghitelezi, 30%-ot a Bobula János vezette építéskivitelezési vállalkozás (kamattal) megelőlegez, s így az építő tisztviselőknek a közvetlen anyagi megterhelése mindössze 20% maradt.
Ami most következik, az építéstörténet. Mint láttuk, a telekosztást a főváros végezte, az akkor elterjedt derékszögű utcarendszerrel, ahol az utak szélessége nagyjából megegyező, mai kifejezéssel, valamennyi „lakó-út. A „forgalmi út szerepét a területet szegélyező utakra hárította az utókor.
Az építészeti lényeghez érve először is Bobula János nevét kell említeni. A mai szakirodalom megelégszik azzal, hogy a főváros sokat foglalkoztatott építészének nevezi, életrajzi adatok nélkül. (Gerle–Kovács–Makovecz: A századvég magyar építészete. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990. 37. o.) Fiának, ifj. Bobula Jánosnak (1871–1922) életművét viszont részletesebben ismertetik. Az épületek terveit részben ő készítette, e munkakörben Kúnfalvy és Rohoska, Sketzel és Malatinszky, Jendrassik, Hudecz, Majorossy építészek nevét is említik. Az építészt nyilván mindenki maga választotta, a kivitelezésre az egyesület a bankkölcsön nyomán szerződtette Bobulát, aki nemsokára deszkaborítású irodájából irányította is a munkákat. Az „őstelepesek közül elsőnek Kaiser Nándor költözhetett be házába, 1886. június 20-án. Még az évben további 46 ház készült el, és 1887-ben szinte mind a 117 telek be volt építve. Szabadon álló családi házak voltak ezek, részben földszintesek, részben kétszintesek. Második lakást csak a szerződésben vállalt bizonyos kötelezettségek mellett építhetett a tisztviselő. Hamarosan lépéseket tettek, hogy a Tisztviselőtelep 400 telkesre bővülhessen, ezt a főváros és a belügyminiszter azonban nem fogadták el. De végül, miután Rózsa Péter elnök küldöttségével felkereste Tisza Kálmán miniszterelnököt és Orczy Béla belügyminisztert, még 95 telket sikerült elnyerni a korábbinál valamivel kedvezőtlenebb feltételek mellett. Ezekből 93-at kisorsoltak, két telket középületekre fenntartottak. A telep lakóinak a fővárosba jutását megkönnyítette Jellinek, a közúti vasút igazgatója, vágányt fektetett és lóvasúti járatot indított a Ludovikától a telepre. A közúti villamos még néhány évig váratott magára.
Egy ekkora telepnek szüksége volt kaszinóra, építettek is egyet fából, 1889-ben még bált is rendeztek benne. Létesült kocsma, nyílt fűszeresbolt, nagy sokára gyógyszertár is, és sikerült orvost is szerződtetni, rendszeres rendelésre. Dalárdát és sportegyesületet alakítottak. Úgy tűnik száz év távlatából mindez, mint egy szociális paradicsom. Ám az egyesület és a kaszinótársaság apróbb-cseprőbb dolgokon egyhamar összekülönbözött, előbb két pártra, majd háromra szakadtak azok az emberek, akik összefogásukkal még nemrég ilyen nagyot alkottak. Szerencsére a viszály nem tartott sokáig, noha bizonyára nyomot hagyott a lelkekben. Mindez arra késztette a regényíró Tolnai Lajost, hogy a Pesti Naplóban megörökítse a lakótelepre költözött tisztviselők életét. Az „Új föld, új szerencse címen folytatásokban megjelenő regény azonban megint felkorbácsolta a kedélyeket, mert sokan magukra ismertek. S hiába nyilatkozott az író, hogy szereplői képzelt személyek, a többek által sérelmesnek tartott írást a szerkesztőség egyhamar befejeztette az íróval.
1891-ben a favázas kaszinó helyébe már falazott Egyesületi Ház épül, ekkor már Hindy Kálmán az egyesület elnöke, miután Rózsa Péter meghalt. A régi kaszinóban nyílt meg az első elemi iskola, 1890-ben. Az 1893–1894-es tanévben épült fel a végleges. 1904-től már középiskolai oktatás kezdődik a telepen, s 1909–1911 között Kőrösy Albert építész tervei alapján épül fel a főgimnázium épülete, szemben a Népligettel. Máig szolgálja a hazai oktatásügyet, noha más rendeltetéssel. Körösy, Lechner Ödön építészetének egyik legismertebb követője ezt az épületet „magyar stílusban alkotta, s Gaál Mózes azt állítja róla elkészülésének évében, hogy ez a „Tisztviselőtelep hatalmas záróköve. De nem, az még néhány évet váratott magára. Hiszen csak a Rezső téri templom felépítésével fejeződött be igazán ennek a lakótelepnek az építése. A templom tervpályázatán 1914-ben Lechner Ödön nyerte az első díjat, a munkában Vágó József volt a társa. Sajnos nem ezt a tervet kivitelezték, állítólag bécsi intrikák zárták ki az idős mestert a Ferenc Józsefről elnevezett templom megvalósításából. Éppen még életében, hiszen 1914. június 10-én halt meg. Úgy mondják, e sérelem siettette a mester halálát. A templom végül is csak 1931-re épült fel. (A templom mellett ekkor még állt a 18. század végén emelt kőfeszület.)
A főgimnázium élére az oktatásügy Gaál Mózest állította, aki 1911-ben „Huszonöt év – A tisztviselőtelep története címen megírta a városrésznek a történetét. S ezt most a Tisztviselőtelepi Önkormányzati Egyesület újranyomatta és közreadta. Jól tették, a magyar kultúrtörténetnek és a magyar városépítés-történetnek egy jeles fejezetét segítik megóvni a feledéstől.
Találó megállapítása szerint (amit az akkor még egészen le nem csillapodott egyesület–kaszinó–csütörtöki társaság viszályának hatása alatt írt, s amivel tulajdonképpen összegezte, sőt bizonyos mértékig még jobban aktualizálta a témát) a „Tisztviselőtelep negyedszázados történetéből egész nemzetünk története tükröződik vissza. A szegénységben és küzdelemben imponáló egység és erő, a konszolidáltságban a bomlás és széthúzás tendenciája.



« vissza